Uradat, Istenedet imádd,és csak neki szolgálj!

Két évtizeden át igyekeztem eszerint élni. Éveken át elhittem, hogy Isten látja, mi lakozik a szívemben, hogy ő tudja, hogy alaptalan mindaz, amit az emberek rólam állítanak, és Ő majd megvéd. Megbünteti azokat, akik bántanak engem; szóval, kézzel, eszközökkel. És vigyáz majd rám, mert én mindig hű vagyok hozzá, mert csak az Ő akarata szerint cselekszem és a szívem tiszta, tisztább, mint sokaké körülöttem. Vagy legalábbis én annak tartottam.

Örökké árnyékban

Fanfiction Melissa Grey A lány éjfélkor című regényéhez.

A főszereplő, Ekhó és a harcos avián lány, Rubin utálják egymást.

De vajon mi ennek az oka? Egy gyerekkori sérelem, vagy ennél sokkal többről van szó?

Már megint itt volt. Ki se kellett mennie az ajtón, úgy is érezte a jelenlétét. Ilyenkor minden más lett. Hirtelen megteltek az utcák, és a gyerekek is sokkal vidámabbak, virgoncabbak lettek.

A történetet nem szerettük volna átírni, mert nagyon tetszett a végkifejlet, továbbá a következő két könyv olvasása után, a folytatást se tudtuk választani. Ám az első és a második könyv között van egy kis időbeli ugrás, így ezt a lyukat próbáltuk meg "befoltozni".

Thomas fáradtan ébredt. Minho javában horkolt felette. Newt a szomszédos ágyon forgolódott. Minden jel arra mutatott, hogy jócskán átaludták a délelőttöt. Thomas rápillantott az órára. 12:17. Mordult egyet, és a másik oldalára fordult.

6 évvel később

Sietve lépkedek. Épp csak sikerült elszabadulnom a konzervatóriumból, Béla bácsi szerint nem szabad egy nap pihenőt tartanom, hiszen egy ekkora tehetséget edzeni kell. Mindig úgy beszél a csellóról, mintha valami külön sportág lenne. Ennek ellenére kedvelem őt. Vannak ennél rosszabb tanáraim is.

Végre megtalálom a kaput. Olyan régen jártam itt utoljára, szinte idegennek érzem magam. De nem vagyok az. Nem lehetek az.

Lépkedek a sírok között. Nem tudom, hogy hol keressem. Azaz csak azt hittem, hiszen már meg is találtam. Anya.