William R. Forstchen: Egy másodperccel később

Háttérként a fekete színt választottuk, ez hivatott szimbolizálni az áram, energia teljes hiányát, a sötétséget és reményvesztettséget. Az első fontosabb motívum a pisztoly. Az író által elénk tárt világban abban a pillanatban, hogy elveszted a fegyvered halott vagy. A pisztoly golyókat lő ki, de ez másat is szimbolizál. Nem csak halálos golyókra gondoltunk, hanem mindarra ami végül az emberiség pusztulását jelenti. Túlélés mindenek felett, önzés, éhség, dac, a félelem elrejtése és a vágy hogy minden úgy legyen, mint régen.

A golyó CAROL felé tart. Az ő szerepe a könyvben nem volt nagy jelentőségű. Mégis ő testesíti meg mindazokat, akik gyengék és elveszítették a reményt. Carolt az elhunyt főszereplők nevével vettük körbe. Ők a saját életüket áldozták azért, hogy ne vesszen el az, ami számukra a legfontosabb, amit eddig foggal-körömmel védtek.

Alatta látható három szám. Ezzel szimbolizáljuk az egyik legszívszorítóbb jelenet a könyvben. A nagy csata után az egyik főszereplőnk, Makala mint a halál angyala járt körbe és írta ezeket a számokat a harcosok homlokára. Egyest azoknak, kiknek sebesülései azonnali ellátást igényelnek. Kettest azoknak, akik várhatnak míg az egyeseket ellátják. A hármasok… a hármasok azok, akikkel már nem érdemes foglalkozni. Feladják őket. Választani kellett, és bár a választás fájdalmas, mégis szükséges.

Láthatunk továbbá egy fecskendőt, amit azokkal a betegségekkel ábrázoltunk, amik a legnagyobb fenyegetést jelentették, és jelentik a mai napig. Az író jól rámutat arra, hogy mennyire védtelenek vagyunk és mennyire támaszkodunk a gyógyszereinkre. Az antibiotikum, inzulin, antidepresszáns, nyugtató vagy csak egy egyszerű fájdalomcsillapító hiánya is hatalmas károkat tud okozni.

Ábrázoltuk továbbá magát Black Mountaint. Ez a városka a történet helyszíne. Ezt a kisvárost kerítik körbe és ezt védik meg sokan, akár az életük árán is. Black Mountain felől egy út halad Ashevillebe. Ez a város szimbolizálja a romlottságot. Nem hajlandóak segíteni az embereknek, nem adnak táplálékot, menedéket, védelmet. Magukra hagynak mindenkit, sőt, a veszélyes emberhordát is inkább más felé irányítják, nehogy egy kisebb veszéllyel is szembekerüljenek. Az utat néhány idézettel ábrázoltuk: „A kocsik nem csak az utazás eszközei, meghatározzák a társadalmi státuszt, az anyagi helyzetet és a kort is.” „Csak nézd meg a menekültek útvonalát, még ebben a krízishelyzetben is szinte ösztönösen az autópályák mentén vándorolnak. Az autók tömeges lerobbanása rémített meg minket.”

Mint már említettem is, Black Mountaint elbarikádozták. Ez szükséges volt, hiszen nincs minden ember számára táplálék, víz és a vírusok is nagy veszélyt jelentenek. A barikádot egy téglafallal szemléltettük. Egyes téglákba jelentős szavakat írtunk, mint például az idegen, az otthon és a biztonság.

Fontos gondolattal ábrázoltuk Amerika zászlaját, ami azt mondja, hogy sosem szabad elfelejteni, hogy mi egy nemzet vagyunk. Nem pusztítani, hanem segíteni kell egymást.

A bal sarokban egy autó sziluettje látható az Edsel feliratból. Ez a vén tragacs fontos szerepet játszott a főszereplőnk életében, ugyanis azon kevés járműhöz tartozott amik még működtek a támadás után.   

Kalligram