Könyvajánló és képregény 6.

Túl a végtelenenCSOPORTNÉLKÜLIEK - Fehér Királynők, Dunakeszi

Választott könyv: Beth Revis: Across the universe- Túl a végtelenen

 

Utazásunk a csillagok között

 

Őszintén be kell vallanunk, hogy az Across the Universe olyan könyv volt, ami a kezdetektől fogva a tarsolyunkban volt. Már az elején kinéztük magunknak és a megfelelő pillanatra vártunk, hogy előkapjuk és valami briliánsat alkossunk vele. Ezzel csak egy baj volt. A három fős csapatunkból ketten nem nagyon vannak oda a sci-fiért, mert állításuk szerint mindig rossz könyvélmények kapcsolódtak ehhez a műfajhoz. Mégis olyan lehengerlő élménybeszámolót hallottak róla, hogy beadták a derekukat. És milyen jól is tették! Hiszen mindkettőjük véleménye megváltozott.

Az Across the Universe – Túl a végtelenen című könyvnek a története egyáltalán nem hétköznapi. A 17 éves Amy szüleivel csatlakozik a Csillagközi Életbárka Programhoz, maga mögött hagyva eddigi megszokott gimnazista életét, a tökéletes fiúval együtt. A program keretein belül 100 utast lefagyasztanak, majd felrakják őket egy hatalmas űrhajóra, hogy 300 év múlva, amikor az kiköt a Centauri-Földön, akkor kiolvasszák őket. A cél egy új, természetes nyersanyaglelőhely megtalálása valamint, hogy létrehozzanak az utasok az új bolygón egy működő civilizációt. Amyt 50 évvel az úti cél előtt valaki kiolvasztja, viszont nem a megszokott módon. Épphogy túléli a folyamatot, amikor is realizálódik benne, hogy ez nem a terv része volt. Őt valaki szánt szándékkal felébresztette, márpedig azzal a szándékkal, hogy megölje. Ennek ellenére a lány kénytelen új életet kezdeni a fedélzeten, ahol meglehetősen szokatlanok az életkörülmények. Teljesen más a hierarchiai rendszer, erkölcsök tulajdonképpen nem léteznek, az emberek mintha nem lennének maguknál, és még a szerelmet is szabályozzák. Vagyis hát, nem szabályozzák. Mert ezen a hajón alig van pár ember, aki egyáltalán érez ilyesmit. Azonban a technika fényévekkel elhúzott attól, amit Amy a Földön látott utoljára. Egy darab fólián tárolnak minden információt, már nincsenek lakatok, csak biometrikus érzékelők, és mindenki egy füle mögé beültetett, úgynevezett telegyönggyel tud kommunikálni. Ebben a feje tetejére állított világban Amy csak két emberre számíthat: a 16 éves Korosra (igen, tényleg így hívják), aki a hajó következő irányítója, valamint a meg nem értett, őrültnek hitt művészre, Harleyra. A lányt hullámokban éri a sokkhatás ebben az új helyzetben, és nyíltan megkérdőjelezi a hajón folytatott életformát. Ezzel persze hatalmas felfordulást okoz, és olyan titkokra és hazugságokra derül fény, amiről még maga Koros sem tudott eddig.

Először is vegyük az egész könyv színhelyét, az Isten Áldását. Tökéletesen sablontéma a sci-fi regényeknél az űrhajó. Mégis ez annyira különbözik az összes többitől, annyira hihetetlen világot épít fel az írónő, hogy ilyet eddig elképzelni sem tudtunk. Minden egyes fémlemezt megismerhetünk, szinte körbejárjuk a hajót, legalábbis lelki szemeinkkel mindenképpen. Érezzük az újrahasznosított „eső” illatát, megjelennek előttünk a dombok, a csirkék, és az összes furcsa állat. Minden járműbeli szint nevet kap, ami elsőre szokatlan, azonban egy idő után már bele sem kell gondolni, hogy most hol is járunk. Tudjuk, miről van szó, magunk előtt látjuk a menekülőútvonalat, a titkos szintet, mindent. Már ott élünk közöttük.

A karaktereknél sem tudnánk kivetnivalót találni (sajnos, vagy nem sajnos). Amy egy nagyon erős jellem, szókimondó, mindig kétkedő, azonban megismerhetjük a gyenge oldalát is: rengeteget sír, hiányoznak neki a szülei, az otthona, a régi élete. Nem bízik meg az emberekben, okos, de mégsem látja át az alapvető összefüggéseket. Koros vállait minden egyes nap nyomja a kötelesség, hiszen pár év, és mindezt neki kell irányítani. Úgy érzi, ő nem ér fel ehhez a feladathoz, mégis próbálkozik, szembemegy az életét eddig meghatározó elvekkel. Azonban neki is van egy része, ami mindig ösztönösen cselekszik. És nem mindig jól. Ősfő, a legidősebb ember a hajón, a vezető. Egy diktátor, a kiépített hatalma pedig olyan óriási, hogy az emberek nem is látják, milyen ő valójában. Rengeteg olyan döntést hozott meg, ami számunkra érthetetlen, kegyetlen és sok helyen ésszerűtlen is. De ha jobban belegondolunk, tényleg ilyenek ezek a döntések? Mi mit tennénk az ő helyében, tudva, amit ő tud? Feladnánk az elveinket, hogy béke uralkodjon az űrhajón, és hogy megvédjük a rajta élő embereket?

És végül a fő szála a történetnek. A gyilkosság. Mert nem Amy volt az egyetlen. Több kísérlet is történt. És páran nem voltak annyira szerencsések, mint ő. Ilyenkor persze van egy halom gyanúsított, mert ők mindig vannak. Ha ügyes az író, addig csűri-csavarja a történetet, hogy a lelkes olvasó csak az utolsó oldalon jön rá, hogy ki a felelős a történtekért. Mi sajnos elég korán megtettük tétjeinket, amik persze be is igazolódtak. Számunkra nem volt kérdés, hogy ki is az az ember, aki a hajó fedélzetén a lefagyasztott emberek életére tör. Ezt némiképpen ellensúlyozza az a tény, hogy az utolsó fejezetig olyan titkokra derül fény, amiket nem is sejtettünk. A múlt, a jelen és a jövő egymásnak vállvetve kísérik végig az egész művet.  Az írónő nagyon ügyesen játszik a történet szálaival és úgy kötögeti őket, hogy valahogy az összes összefonódik egy csodálatos alkotássá és az olvasó letaglózva, döbbenten mered az utolsó oldalakra, mert nem tudja felfogni azt a katarzist, amit Beth Revis kaján vigyorral az arcán kidolgozott a szemünk előtt, úgy, hogy senkinek nem volt róla egy épeszű gondolata sem.

Kételyek és gondolatok. Elmélkedés a jövőről. Elmélkedés az emberi természetről. Ezt váltotta ki belőlünk ez a könyv. Lehet, hogy fent vagyunk az űrben, és körülbelül 500 évvel a jövőben, mégis igaz az, hogy az emberek alapvetően sohasem változnak. Mindig is meglesznek ugyanazok a személyiségjegyek, ugyanazok az érzések, teljesen mindegy, hogy hol tart a technológia. Süthet a „nap” egy űrhajón belül, fagyaszthatnak le embereket több száz évre, utazhatunk szintek között úgy, hogy nem vesznek minket körül egy lift súlyos falai, mindössze a testsúlyunkkal és a gravitációval. Teljesen mindegy.

Annak ellenére, hogy találunk olyan részeket, melyek igenis a valósághoz kötöttek, a történetben egy egészen új világról olvashatunk. Ezáltal, hogy ilyen szinten keverednek a valóság és a fantázia szüleményeiből kialakult szálak, a történet néhol nagyon is nyomasztó. Az olvasóban felmerül a kérdés: tényleg el fog jutni ide az emberiség? Mi is ehhez a végkifejlet felé robogunk? De hiszen ez csak egy fikció, nem a valóság! Azonban mi van akkor, ha mégis az?

Barátság: 7

Bátorság: 9

Önfeláldozás: 6

Műveltség: 6

Őszinteség: 6

Elgondolkodtató történet: 8

Erőszak: 8

Izgalom: 8

Mindennapi történet: 2

Nevettem rajta: 3

Szerelem: 7

Sírtam rajta: 3

Tetszett: 8

Varázslatos történet: 4

 

Meg kell, hogy mondjuk, az elején kicsit tartottunk a képregény megalkotásától. Nem csak azért, mert olyan példákat láttunk, amiktől leesett az állunk, hanem mert a könyv elolvasása után mindhárman összeültünk ötletelni, és egyszerűen nem tudtunk dűlőre jutni abban, hogy melyik jelenetet dolgozzuk fel. Úgy véltük, semmiképpen sem akarunk sok emberábrázolást, inkább másra helyeznénk a hangsúlyt. Viszont nem találtunk egy olyan pillanatot sem az egyébként egyik kedvenccé vált műből, amire azt mondhattuk volna: na ezt jól meg fogjuk tudni csinálni. Ezért hát nem is egy jelenetet választottunk képregényünk alapjához, hanem kilenc darabot. Ezeket a mozzanatokat gondoljuk a legfontosabbnak, legmeghatározóbbnak a könyv során. A rajz középpontjában áll egy nagyobb kép, amin a főszereplők láthatóak. Amy, Koros, valamint szellemalakban (SPOILER) Harley is. A zsilipkapu előtt ülnek, ami szintén egy jelentős helyszíne volt a regénynek. Ez a rajz köti össze az további nyolc jelenetet. A kis "előretekerés" jel is arra hivatott utalni, hogy ezek nem közvetlenül egymás után történnek, hanem hosszabb intervallum alatt, az egész könyv során. 

Az első képen a regény nyitójelenete látható, amikor is Amyt lefagyasztják, hogy útra keljen egy űrhajó fedélzetén. Ez egy nagyon fájdalmas procedúra, amiben a lánynak el kellett volna vesztenie az eszméletét mintegy 300 évre, amíg fel nem olvasztják. Azonban ez nem így történt. Ő csaknem végig magánál van, és álmodik. Mégpedig a Földről (2.-3. kép). Amikor felébresztik, megpillanthatjuk az igencsak aggódó másik főszereplőt, Korost, miközben közlik mindkettejükkel, hogy a lányt nem a helyes úton, és nem is a megfelelő időben, nagy veszélynek kitéve olvasztották ki. A következő képen még egy további áldozatot és jellemzőit láthatjuk. Ezt a falat Amy csinálta, amikor megpróbált rájönni az összefüggésre, ami szerint a gyilkos kiválasztotta áldozatait. Ezeket ecsettel festette, ezért próbáltuk jelölni, hogy szét is kenődött, le is folyt pár csepp. A 6. képen láthatjuk igazából az űrhajó útját, amit a Földről indítottak, és a Centauri-Földre küldtek. Az utóbbiról semmit sem tudunk meg a könyv során, ezért hagytuk "üresen" az egész bolygót. Ezek a makettek az űrhajó fedélzetén találhatóak a Feljegyzések Csarnokában. A következő rajzon egy szempár látható. A bal oldali szem a hajó lakosait jelképezi, akik külsőleg nagyon hasonlítanak mindannyian, viszont még sohasem látták a csillagokat. Nekik csak pár villanykörtét mutattak meg, azt hazudva, hogy csillagok. Amy viszont látta az igaziakat. A szemek alatt látható a könyv egyik meghatározó pillanata, miszerint még 25 évet kell várniuk a leszállásra, összesen 75 évet, amit lehet már egyik főszereplő sem ér meg. Az utolsó rajzon a regény végső pillanatát vehetjük szemügyre, amikor Amy és Koros összeakasztja a kisujját, ami egy egyezményes jel, hogy ők akármi történjék, mindig ott lesznek egymásnak. 

Képregény
 

képr