Irodalmi kritika és visszajátszás 8.

AlaskaELFAJZOTTAK - Könyvvadászok, Miskolc

Választott könyv: John Green: Alaska nyomában
 

 

 

John Green neve biztosan nem ismeretlen a 21. századi fiatalok számára, hiszen nem egy ifjúsági regényt köszönhetünk neki, amik nagy része bestseller lett hazánkban is. Hétköznapi, életszagú történetei a filmvásznon is többször megjelentek, így azokhoz is eljutottak, akiket kevésbé vonz az olvasás - és sokakkal éppen ő szerettette meg. A verseny előző évadában is olvastunk tőle, kifejezetten kedveljük is a munkásságát, éppen ezért nem akartuk kihagyni ezúttal sem.

Ebben a fordulóban az Alaska nyomában című kötetre esett a választásunk, ami Green első regénye. A könyv főszereplője és narrátora a tizenöt éves Miles Halter, akinek nincsenek barátai, és kifejezetten unalmas az élete, ezért hát iskolát vált, hogy meglelje a Nagy Talánt. A Culver Creekben ismeri meg Chip Martint és Alaska Youngot, akikkel végre megtapasztalja azt, amiből korábban kimaradt - ahogy a fülszöveg is ígéri, itt lesz élete része az első pia, az első csaj és az első balhé, illetve az utolsó szavak is, amiknek fontos szerepe lesz a történet során.

A főszereplővel könnyű azonosulni, és a szemszögéből kifejezetten jól szemlélhetjük a történteket. Mivel csak annyit tudunk meg, amit ő is, olvasóként vele együtt ismerhetjük meg az új helyet, a diákokat és tanárokat, barátokat és ellenségeket. Ugyan Miles - vagy ahogy a többiek becézik, Pufi - kicsit sablonos, hiszen ezerszer láttuk már, hogy az unalmas főszereplő iskolát vagy lakóhelyet váltva egy teljesen új világba csöppen, de ez betudható annak, hogy Green első regényéről beszélünk. Ez a szereplőtípus pont olyan, amit sok kezdő író nagy szeretettel használ. A szerző főszereplőire jellemző csodabogárságot viszont már itt is megfigyelhetjük: híres emberek utolsó szavait keresi és fejből tudja. Barátai közül az Ezredes becenévre hallgató, zseni Chipet, és a gyönyörű, de vadóc és zűrös Alaskát ismerjük meg leginkább. Nehéz a szereplőkről valódi jellemzést vagy véleményt írni, ennek oka pedig egyszerű: kidolgozatlanok. Sablonos tulajdonságokra vannak ráhúzva, de igazi jelleme, kiforrott stílusa egyiküknek sincs igazán, hiába aggatunk rájuk egy-két jelzőt, ami megkülönbözteti őket egymástól. A Sas gúnynévre hallgató igazgató, vagy a szigorú és idős tanár, dr. Hyde sokszor tűnnek érdekesebb egyéniségnek és emberibbnek, mint a főszereplő hármasfogat vagy a barátaik.

Kifejezetten egyedi, hogy a regény fejezetek helyett kisebb egységekre van tagolva, pontosabban napokra, a napok pedig "azelőtt" és "azután" időhatározókkal számolnak vissza, majd "aznap" után előre, és így halad a történet egy könnyen követhető, lineárisan felépített szálon. Ez már az elején sejteti, hogy valami fontos történni fog, ami a regényt és a szereplők életét kettéosztja. Kreatív módja a figyelemfelkeltésnek, emiatt egyre inkább tudni akarjuk, mi az a meghatározó tényező. Ugyanakkor hiába a várakozás izgalma, kifejezetten unalmassá válik a sok szürke hétköznap, nincs a történetnek valódi íve, amit végigkövethetnénk, csak mindennapi események sorozata az egész, emiatt pedig az "aznapnak" sincs meg a valódi súlya, holott mire a regény feléhez érünk, ki kellett volna alakulnia valamiféle kötődésnek az adott szereplővel, hogy megrendítsen a halála, de ez nálunk nem történt meg. Ráadásul úgy éreztük, a többi szereplőnél sem - a gyász folyamatát kissé felszínesen ábrázolta a szerző, és az "azutáni" részek sem hozták meg az igazi élményt, amit vártunk volna. A nyomozás, az elméletek szövése mind ugyanabban a hangvételben íródott, mint a korábbiak, emiatt nehéz volt elhinni, hogy nem egy idegent vesztettek el, hanem egy barátot. A nyomozásuk nem haladt és végül választ sem találtak az öngyilkosság vagy baleset kérdésére, de a lezárásban mintha fontosabbak is lett volna a lány utolsó szavai, mint a halálának miértje, ami ismét kérdő tekinteteket eredményezett.

A stílusát az íróra jellemző könnyedség jellemzi, a fiatalok nyelvén ír fiataloknak, ebbe nehéz belekötni, ezt a jó tulajdonságát későbbi pályafutása során is megőrizte. A fordítás miatt viszont egy-egy dolog kizökkentett az olvasásból. A főszereplők egyértelműen középiskolások bizonyítványosztás előtt - emiatt magyar környezetben furcsán hatott a diplomaosztó szó, és többször tűnt úgy, mintha inkább egyetemi környezetre utalna egy-egy kifejezés. Ugyan Amerikában más iskolarendszer működik, mint nálunk, és az érettségit is ugyanazzal a szóval illetik, mint a diplomát, az elvárható lenne, hogy magyar szövegkörnyezetben a rendes nevükön hívjuk ezeket a dolgokat, ha már nekünk vannak külön szavaink rá.

Ha nem első regény lenne, ez a kritika talán szigorúbb lenne, de sok minden megbocsátható a kiforratlanságnak, főleg azok után, hogy tudjuk: a szerző azóta ettől sokkal jobbakat is írt. A potenciál már itt is látható volt benne, de az, hogy kissé unalmas volt a történetvezetés és a sablonszereplők, illetve a lezárás sem lett az igazi, középszerűvé tette a szemünkben. Fontos témákat dolgoz fel a regény egy teljesen emészthető stílusban, de mi ebből talán már kicsit ki is nőttünk.

Ha két-három évvel korábban olvassuk, vagy akkor, mikor még nem fogtunk a kezünkbe mást Greentől, biztosan jobban tetszik, de így az Alaska nyomában csak csendesen kullog a Csillagainkban a hiba és a Teknősök végtelen sora mögött.

Barátság: 7

Bátorság: 5

Önfeláldozás: 4

Műveltség: 4

Őszinteség: 2

Elgondolkodtató történet: 4

Erőszak: 3

Izgalom: 5

Mindennapi történet: 10

Nevettem rajta: 2

Szerelem: 4

Sírtam rajta: 2

Tetszett: 5

Varázslatos történet: 1

 

A kép a könyvnek azt a jelenetét hivatott megjeleníteni, amikor a szereplők a pajtában rejtőztek el, hogy a Sas orra alá borsot törjenek a petárdák robbantgatásával.

Visszajátszás KÉP

 

visszajátszás