Nagy Anikó Johanna: Egy szót se szólj!

Forduló
6. forduló
Írj irodalmi kritikát a választott kötethez!

Nagy Anikó Johanna kisregénye, az Egy szót se szólj! leginkább hazai mivolta és érdekesnek tűnő fülszövege miatt került a listánkra az évad során. A hozzá hasonló tabutémákat feszegető könyvek szinte mindig izgalmasak és szívszaggatóak egyben, egyszerre rettentenek meg és gondolkodtatnak el - a lehetőség itt is megvolt, de számunkra most hiányzott a katarzis-élmény.

A történet kecsegtető, egy igazán elgondolkodtató téma vázolódik fel az olvasó szeme előtt. A tizenöt éves Hanga nemrég vesztette el az édesapját, és nem elég, hogy ezt a veszteséget fel kell dolgoznia, még az osztálytársai is bántják a testalkata miatt. Az új szomszédok viszont kifejezetten kedvesek a lánnyal, különösen a pár férfi tagja, Balázs, aki később túlontúl közel is kerül hozzá...

A szereplők gyakorlatilag típusszereplők voltak, ami a témából és a célból kifolyólag nem volt meglepő. A főszereplő Hangát kissé esetlen, önbizalomhiányos, de egyetlen hobbijában, a rajzolásban tehetséges lánynak ábrázolta az írónő. Egyetlen barátnője elköltözött, őt csak üzenetek és webkamerás beszélgetések formájában ismerjük meg. A másik főszereplőként szolgáló Balázs tökéletes archetípusa annak a szexuális zaklatónak, aki mellett elmegyünk az utcán, kedves és karizmatikus, és persze nincs az az isten, hogy bármi rosszat gondoljunk róla. A mellékszereplők közt felvonul a három menő és szép lány, akik szintén nem kaptak ezen kívül bővebb jellemet. Hanga frissen özvegyült édesanyja, a kedves szomszéd néni és végül a barátnő, Zsófi is olyan karakterek lettek, akik mind egy-egy agyonhasznált sablonra épülnek, illetve a történetvezetést segítették.

Ezek alapján minden adott egy drámai cselekményhez, mégis pont ez lett a történet veszte: túl sok mindent sikerült belezsúfolni a rövidke, körülbelül 150 oldalas regénybe. Megjelent a központi elemek közt a gyász, az iskolai zaklatás, a magány, az önbizalomhiány, a pedofília és a nemi erőszak, illetve az öngyilkosság kérdése is - valóban, a baj nem jár egyedül, de egy ilyen terjedelmű könyvben ez túl sok volt annak tekintetében, hogy igazán egyik sem került kifejtésre. Leginkább azt éreztük, hogy az írónő minden, de tényleg minden lehetséges problémát bele akart zsúfolni a kötetbe, szinte csak azért, hogy elmondhassa, emellé is pipa került. Mintha kötelező elemek lettek volna a főszereplőt érő traumák listáján. Egy hányattatott sorsú főszereplő rengeteg lehetőséget rejt magában, egy 300-400 oldalas regényben pedig jutott volna idő a történet elmélyítésére, de így szinte elbagatellizáltnak tűntek az igenis komoly témák. Ez pedig sajnos pont az ellentétjévé tette annak, ami valójában a regény célja volt. A figyelemfelhívás és érzékenyítés helyett kaptunk egy olyan regényt, amitől szinte lehetetlen elvárni, hogy komolyan vegyék, miután azt is megkérdőjeleztük, vajon maga a szerző is így tett-e...

Az események pörgősek voltak, már-már túl gyorsak, de ez szintén a rövid terjedelemből adódott. Mintha mindent folyamatosan siettetni akart volna az író, nem baj, hogy hogyan, csak jusson már a végére. Így egyszerre egyrészt a már említett felszínesség is problémát jelentett, másrészt a szereplők motivációi sem kerültek terítékre, harmadrészt olyan sok inger érte az olvasót, hogy csak kapkodtuk a fejünket a rendes kifejtés hiányában.

A nyelvezete egyértelműen a fiataloké. Pontosabban az próbál lenni: olyannyira laza hangvételt akar megütni, hogy átesik a ló másik oldalára. A szlengeket túlzásba is viszi, illetve egyáltalán nem is életszerű ez a szóhasználat. Ez Hanga személyisége miatt különösen zavaró, hiszen pont az ő szájából hangzanak ezek idegenül, egyenesen egy hisztis kislány látszatát keltve. Különösen az verte ki nálunk a biztosítékot, amikor azt olvashattuk, hogy az apukája meghalt, emiatt elhízott és ez "mennyire cikiiii" - nagybetűs NE! Sajnos ez "cikiiii" volt, de nem Hanga halott apukájának, ahogy az a történetből lejön, hanem Hanga borzalmas felfogásának, illetve az írónőnek, hogy ezt tényleg sikerült leírnia.

Az sem biztos, hogy a főszereplő ebből kifolyólag megfelelt narrátornak. Mivel az írónőnek nem sikerült hitelesen a karakter bőrébe bújnia, talán külső szemlélőként jobb lett volna mesélnie. Így viszont az egész egysíkú lett, folyamatos nyavalygás és felesleges önreflexió, eltúlzott és egyáltalán nem élethűen ábrázolt érzelmek, illetve reakciók sültek ki az elbeszélésből.

Gyakorlatilag a regény végig leírásokkal vezet végig a cselekményen, valódi párbeszédekkel alig találkozunk. Az elhangzott beszélgetések lényege került kiemelésre, ami egyenesen furcsa egy novellánál vagy egy rövidebb elbeszélésnél hosszabb műben. Hiányoztak a jól ismert gondolatjelek és normális párbeszédek, ezek így csak összefoglalt mondanivalók és rövid idézetek voltak a cselekmény közt.

Felmerült kérdésként csapatunk tagjai közt az is, hogy valójában ezt a regényt kiknek szánják. De tényleg, ki a címzett? Hiszen a hangneme egyben gyerekes és eröltetetten kamaszos, hasonlókat a 10-12 éveseknek írt könyvekben olvasunk, vagy amatőr írók a nagyokat utánozni vágyó blogjain. A borítón viszont ott virít a 14+ karika, ez a korosztály viszont ettől már komolyabb hangvételt is megért, illetve igényel. A nyelvezet és az ajánlott korosztály egyenesen kikerüli egymást, tehát mi is van ilyenkor?!

Őszintén azt kell mondanunk - pedig ritkán teszünk ilyet -, hogy ezt a könyvet talán messziről el kellett volna kerülnünk... Bár hibaként róttuk fel, az egyetlen pozitívuma végül a rövidsége lehet: egydélutános olvasmány, és annyi elég is volt belőle.

Barátság
2
Bátorság
5
Önfeláldozás
1
Műveltség
2
Őszinteség
4
Elgondolkodtató történet
7
Erőszak
10
Izgalom
8
Mindennapi történet
3
Nevettem rajta
1
Szerelem
2
Sírtam rajta
3
Tetszett
2
Varázslatos történet
1