Keserédes éltető gondatlanság

-Én voltam…
-Mi?

-Izgulsz? – kérdezte Anyu-
-Miért, kéne?
-Nem tudom, egy iskolaváltás azért komoly dolog…
-Megleszek, nyugi.

Hatalmas épület. Letisztult színek, letisztult formák. Mégis rossz előérzetem van… Nagy levegő, és már bent is vagyok. Háromszor nagyobb tömeg a megszokottnál. Lehet, hogy mégis van okom izgulni…

Első óra: töri, Kovács tanárúrral. A szememmel éppen hely után kutattam, mikor…

-Újonc! Itt még van egy hely!

És máris a menő lányok között találtam magam: Netti, akit nem az esze miatt szeretnek. Sajnos ez a könyörtelen igazság. Roberta, a külföldi cserediák, Kolumbiából. És Zsófi, a ,,vezető”, akire mindenki hasonlítani akar. De azért örülök, hogy felkaroltak.

Ebédszünet. Mindenki engem bámul. Az új társaságom miatt? Vagy leettem magam? Kicsit zavarban vagyok, remélem nem látszik. Közben Zsófi a sulis hierarchiát ecseteli:

-Vannak a focisták: tipikus izomagyak, nulla ésszel. Mellettük a művészek, senki sem érti őket, és pont ezt szeretik magukban. Három óránál pedig a gyíkok. Soha ne barátkozz velük!

De akkor megpillantottam Őt… Tipikus stréber, de valami megfogott benne. Ám ekkor gondolataimat félbeszakítva megérkeztek A fiúk. Minden lány álmai. Név szerint Nimród, Sebestyén, Szilveszter és Zsófi palija, Márk. Klasszikus szépfiúk.

Eltelt egy hét, és megkaptam az első buli meghívásomat. Zsófinál készülődtünk. Én nem vittem túlzásba, de a sminekem a többiekéhez mérve szinte hétköznapi volt.

A buli Márknál volt, és ahhoz képest, hogy kicsi házibuliról volt szó voltak vagy egy millióan – legalábbis nekem annyinak tűnt. - A tömegben megláttam a srácot az ebédlőből, de Netti észrevette, hogy őt nézem, és azonnal megpróbált róla lebeszélni.  Egyébként az este átlagosan telt, mindaddig amíg…

-Felelsz vagy mersz? – kérdezte Netti-
-Felelek.
-Szívtál már?
Lesütöttem a szemem…
-Mi, te még nem? Ezt be kell pótolnunk! – kiabálták szinte kórusban-
-Azonnal! – tette hozzá Roberta-

Erre Nimród elővett egy doboz cigit. Kénytelen voltam… Furcsa, de mégis jó érzés volt, és itt kezdődött minden…

Buli bulit követett, és magamnak sem akartam bevallani, hogy függője lettem ennek az érzésnek, pedig legbelül nem akartam…

-Ezt mégis, hogy gondoltad? – kiabálta Anya-
-Gondold már végig mit csinálsz magaddal! – erősítette Apa-
-Miről beszéltek? – majd megpillantottam Apám kezében a dobozokat… - Turkáltatok a cuccaim között? Ehhez nincs jogotok!
-Hogyne lenne! Főleg ha ilyeneket találunk!
-Ez a te érdeked!
-Mi van veled?

Ekkor már biztos volt számomra, hogy függő lettem, de én ezt sohasem akartam!

-Akkor este tali? -kérdezte Roberta-
-Természetesen. – bár anyuék szavai csengetek a fülemben, nem mertem nemet mondani-

-Egy slukkot?
Kelletlenül, de elfogadtam, ám ezúttal valami más volt…

Először a jól ismert érzések törtek rám: felszabadultság és eufória. Majd minden megváltozott… Bárhová mentem, mindenhol a démonjaimat láttam. És ez másnapra sem múlt el, és utána sem. Egyre világosabbá vált, hogy nem a ,,megszokott” szert kaptam. Mi történhetett? Hisz, ezt is Nimródtól kaptam… Majd rájöttem, Ő tette.

-Hogy fordulhatott ez meg a fejedben? – támadt nekem Zsófi –
-Hiszen tök logikus!
-Mégis miért tenne ilyet?
Erre már én sem tudtam a választ. Innentől nem beszéltünk többet.

Ettől fogva magányosan teltek napjaim, illetve nem teljesen, a démonok maradtak. Kezdtem megőrülni.

Egy nap viszont társaságom akadt, méghozzá az ebédlős srác személyében:

-Minden rendben? Mostanában nem igazán látlak Zsófiékkal.
Valamiért úgy éreztem megbízhatok benne, és kifakadtam.

Napról napra közelebb kerültünk, majd a barátságból szerelem lett, és kezdtem kevésbé egyedül érezni magam, és a rémek is kevesebben lettek.

Andor nagyon jó hatással volt rám, és anyuék is szerették. Bulizni se jártam már, a jegyeim is javultak, és egyre kevésbé ,,függtem”.

Majd egy nap így szólt:

-Én voltam…
-Mi?
-Jót akartam, ne haragudj…
-De mégis mi?
-Én tettem.

 

Csapat neve
A Lány utcai Pélok