Hajnali zápor a Holdon

                                                       Hajnali zápor a Holdon

2041 január 23-a hajnalán eddig nem látott jelenséget figyeltek meg a Holdon. A szokatlan eset az volt, hogy az égitesten esett. Ez képtelenség, mondták az emberek, de hadd meséljek el nektek valamit. 22-én az amatőr csillagászok, ha szemfülesek voltak, akkor este fél 11-kor láthattak a Holdon két különleges szellemszerű alakot. A jelenségre nem találtak kézzelfogható magyarázatot, de mint később kiderült, páran látták, hogy a két szellem egy idősebb és egy fiatalabb lány alakjába bújt. Jogosan merül fel bennetek a kérdés, hogy a két lány hogyan került a Holdra. Talán nem árulok el nagy titkot azzal, hogy a szellemek egykoron élő emberek voltak, azonban egy napon maga a Halál elragadta őket és otthont adott nekik birodalmában. A fiatalabb lány egy globális háború közepébe született bele. Ez a helyzet nem biztosított jó életkörülményt ahhoz, hogy egy kislány egészségesen fel tudjon nőni. Az éhezés mellett vírusok és járványok pusztítottak. A vírus, ami nem kímélt senkit egy nap a kislányt is megtámadta. A 7. születésnapja estéjén a betegséggel való harcban alul maradt és a háború kegyetlen körülményei miatt nem tudták megadni a neki járó végtisztességet ezért egy tömegsírba temették. Az idősebb lány évtizedekkel később élt, sokkal jobb körülmények között. Ám az élet adta lehetőségeket nem tudta kihasználni, hisz a belülről fakadó gondok felemésztették őt, majd egy nap meg is fojtották. Őt a halál nem önszántából ragadta el, hanem a lány odaadta magát neki. A két szellem hamar barátra lelt a másikban és szokásukhoz híven 22-én is kiültek beszélgetni a Holdra. Az aznapi téma az volt, hogy az új lakóhelyük ura, a Halál, hogyan és miért ragadta el őket. A 7 éves lány mondta el először történetét. Elmesélte, hogy egy kegyetlen háború közepében látta meg a napvilágot egy nagyon szegény, ám annál szeretőbb családban. Édesapja a háborúban katonai szolgálatot teljesített, édesanyja pedig egy csekély összeget kereső kórházi ápolónő volt. Bátyja szintén katona volt, ám a frontról hamar haza küldték, ugyanis egy súlyos sérülés miatt harcképtelenné vált és ápolásra szorult. A kislány már fiatal korában hozzászokott a folytonos nélkülözéshez és éhezéshez. Megtanulta, hogy az élet legapróbb eseményeit és örömeit is értékelni kell, hisz a háborúban olyan dolgokat tapasztalt és látott, amiket még egy felnőttnek is nehéz feldolgozni, nemhogy egy gyermeknek. Egyik nap azt vette észre, hogy a testén kelések keletkeztek és nagyon megijedt. Azonnal szólt az anyjának, aki amint meglátta a sebeket tudta, hogy lányán már nem lehet segíteni, hisz az a halálos vírus támadta meg, ami emberek ezreit ölte meg abban az időben. Szenvedése hónapokig elhúzódott, de az életkedve sose hagyta el. A jókedvével, ami a betegségekor is vele volt, bearanyozta a körülötte élők szenvedéssel és szomorúsággal teli mindennapjait. 7. születésnapja előtt egy héttel, belépett a végső stádiumba és állapota rohamosan romlani kezdett. Utolsó kívánsága az volt, hogy még egyszer hadd láthassa apukáját, akit a példaképének tartott. Édesanyja azonnal küldött egy táviratot az apukának, amiben megírta, hogy lányuk haldoklik és utolsó napjait szeretné a hős apjával együtt tölteni. Azonban a családfőt nem engedték haza, hisz akkor vívták a mindent eldöntő utolsó csatát. A kislány amint megtudta ezt a hírt, nem szomorodott el, ugyanis tisztába volt vele, hogy azon az összecsapáson egy nemzet sorsa múlik. Mikor már csak órái voltak hátra anyukája egy jáde köves nyakláncot adott neki és azt mondta, hogy ezt csak 18. születésnapján kapta volna meg, de mivel nem fogja megérni azt a kort, ezért most adja oda. Az ékszer a családban anyáról lányára szállt és nagy múltra tekintett vissza. A kislány megköszönte és mondta, hogy a túlvilágon is vigyázni fog rá. Majd megölelte édesanyját és fülébe suttogta, hogy szereti, később bátyját is odahívta betegágyához és őt is biztosította arról, hogy a világon mindennél jobban szereti. Egy órával később tüdeje már többé nem emelkedett fel, szíve már nem pumpált vért az ereibe, és a viszontagságok nyomát viselő arcán a szemei többé már nem fedték fel a gyönyörű pillantását. Feje oldalra bicsaklott és szépen, csendben távozott az élők világából. A Halál felvette meggyötört testét és magával vitte egy szebb, jobb, boldogabb helyre. Ezen a ponton a kislány abbahagyta a mesélést és megmutatta, hogy a nyaklánc sértetlenül még ott lóg a nyakában. Majd ránézett barátjára és látta, hogy pár kósza könnycsepp legördül az arcán. Ekkor az idősebb lány vett egy mély levegőt és kérés nélkül el-elcsukló hanggal elkezdete mesélni az ő életét és útját a túlvilágra. A története ott vette kezdetét, amikor alsós korában az osztálytársai folyton piszkálták csak azért, mert nem volt olyan, mint ők. Ő egy kicsit ducibb volt. Az első sebeket a lelkén ezek a gúnyolódó szavak ejtették. Az első pár alkalommal még magára vette, és sírt a bántó szavak miatt, de aztán rájött, hogyha nem mutatja, hogy milyen rosszul esik ez neki, akkor nem fogják annyit piszkálni. Tetette, hogy a sértő megjegyzések nem fájnak neki, de igazából a nemlétező önbizalmát teljesen romba döntötték. Évekkel később másik iskolába került, lefogyott, de új osztálytársai így is kiközösítették. Próbált barátkozni és lett egy-két haverja, de mélyebb kapcsolatot csak egy emberrel sikerült kiépítenie. Az életében a legjobb barátnője volt az egyetlen olyan személy, aki meghallgatta a gondjait, hisz szüleit nem akarta ilyenekkel terhelni, mert látta, hogy milyen keményen dolgoznak nap mint nap. Egy nap az osztályba felütötte egy olyan pletyka a fejét, ami őt és legjobb barátját rossz fénybe tünteti fel. Az álhír pedig nem volt más, mint az, hogy barátnőjével egyik osztálytársukat féregnek hívják és mindenki előtt szidják. Senki nem kérdezte meg őket, hogy így van-e, mindenki feltétel nélkül elhitte, hogy az egyik osztálytársukról van szó. A haveroknak hitt emberek ellenük fordultak és az osztály közutálatának tárgyává váltak. Hetekig hallgatták azt, hogy osztálytársaik elméleteket gyártanak és a haveroknak elmondott kisebb titkok a beszélgetések fő témái lettek. A lányt lassan kezdte felemészteni a folytonos hátbatámadás és az, hogy mindenki azt gondolja róla, hogy egy osztálytársáról beszél. A legjobb barátnőjét nem viselte meg annyira a dolog, de rajta is látszott, hogy nem esik neki jól. A személy, akiről valójában szó volt az egy régi ismerősük, aki egy nagyon gerinctelen dolgot tett, hiszen amikor a lány legjobb barátnőjével volt együtt évekkel ezelőtt, gondolkodás és bűntudat nélkül csalta meg, majd ezután úgy állította be a helyzetet, mintha őt csalták volna meg. Az idősebb lány itt megállt a mesélésbe, vett egy mély levegőt majd távolba meredő tekintettel folytatta. Az öngyilkosság lehetősége egyre többször férkőzött a gondolatai közé. Egy nap annyira elege lett a folytonos utálatból, hogy eldöntötte, hogy cselekedni fog. Kiment az apja fészerébe és kezébe vette a mérgező növényírtó szert. Nem gondolkodott túl sokat, kétszer meghúzta az üveget, majd pár perc múlva holtan esett össze. A Halál őérte is eljött és elvitte magával. A kislány megrökönyödve nézte az idősebbet, majd megkérdezte tőle, hogy az osztálya, hogy reagált a halál hírére. A lány a fejét rázta és azt mondta, hogy nem tudja, de nem is érdekli. Hirtelen az időseb lány szelleme felnézett és el kezdett ordítani a világegyetem felé, hogy mennyire sajnálja, hogy ott hagyta a szüleit, hogy el se köszönt tőlük, hogy reméli, hogy egy nap majd megbocsájtanak neki. Ezek után a 7 éves kislány egy kicsit erőtlenebb és halkabb hangon csatlakozott és ordította, hogy mennyire hiányzik neki a családja és hogy nagyon szereti őket. Majd mind a ketten könnyekbe törtek ki és órákon át zokogtak. Viszont nem tudták, hogy érzelmeik befolyásolják a Hold időjárását. Egy kis idő elteltével azt vették észre, hogy könnyeik eső formájában rájuk esnek. Így történt, hogy 2041 január 23-án hajnali zápor volt a Holdon.

 

 

Csapat neve
Balladás Bundáskenyerek