Kietlen kikelet

Egyedül vagyok. Ülök a teraszon és csak nézek magam elé.

Fárasztó napom volt, ma nagyon sokan voltak az utazási irodában. Pont úgy, mint azon a napon, amikor megismertem Amyt.

Zárás előtt átnéztem a foglalásokat. A japán útra ebben az évben is nagyon sokan jelentkeztek, már csak két üres hely maradt. Éppen indultam volna haza, amikor nyílt az ajtó és egy kedves női hangot hallottam:

- Elnézést, még bejöhetek?

- Természetesen, fáradjon be! - mondtam mosolyogva.

Amy leült velem szemben, elmondta, hogy imádja a tavaszt és a természetet, ezért régi vágya, hogy elutazzon Japánba és megnézze a cseresznyefa virágzást.

- Nagy szerencséje van, még éppen időben érkezett. Már csak két üres hely maradt.

Nagyon örült neki, lefoglalta az utolsó előtti helyet, majd boldogan távozott. Miközben beszélgettünk arra gondoltam, hogy szeretném jobban megismerni őt, és úgy éreztem, hogy kölcsönös a szimpátia kettőnk között. Bezártam az irodát és hazamentem.Egész este ő járt a fejemben, és egész éjjel zakatolt az agyam, hogy hogyan tudnék közelebb kerülni hozzá.

Másnap reggel amikor beértem a munkahelyemre, a kollégám aki éppen szabadságról jött vissza azt mondta:

- Hello John, láttam a japán csoport foglalásokat. Kár, hogy egy hely megmaradt. Rám kacsintott és így szólt: - Utazz el, rád fér egy kis pihenés!

Eszembe jutott Amy, és lefoglaltam az utolsó helyet. Így kezdődött.

Az utazás napján kimentem a reptérre, és izgatottan vártam, hogy ő is megérkezzen. Már csak ő hiányzott a csoportból. Kicsit kétségbe estem, hogy meghiúsul a tervem. Miért nem jön? Mi történhetett vele? Már majdnem beletörődtem, hogy nélküle indulunk el, amikor észrevettem, hogy áll a folyosón, és keresi a csoportot. Láttam, hogy tanácstalan, hogy merre induljon, ezért odamentem hozzá.

- Jöjjön gyorsan, segítek, - felkaptam a bőröndjét - már csak önre vártunk.

- Köszönöm, de hogy kerül ide? Ön lesz a csoport vezetője?

- Nem, én foglaltam le az utolsó helyet.

A repülőgépen is egymás mellett ültünk. Egész úton beszélgettünk, nagyon élveztük egymás társaságát. A programokra is mindenhová együtt mentünk. Megnéztünk több múzeumot, gyönyörű japán kerteket, megkóstoltuk a japán ételkülönlegességeket. Napról napra közelebb kerültünk egymáshoz. Azon a napon amikor elmentünk Naganoba megnézni a cseresznyefa virágzást, már kéz a kézben sétáltunk a rózsaszín virágok között. Azon az estén nem mentünk el vacsorázni, mert Amy kimerültnek érezte magát. Nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget, mert akkor még nem tudtam, hogy szívproblémáit vannak. Hazautazásunk után nem sokkal összeköltöztünk, és nagy boldogságban éltünk. Elhatároztuk, hogy egyszer még visszamegyünk Japánba. Teltek múltak az évek és közben Amynél egyre gyakrabban mutatkoztak a betegség tünetei. Mindketten bíztunk benne, hogy ezek csak múló rosszullétek.

Megismerkedésünk ötödik évfordulójára megszerveztük a Japán utat. Mindketten nagyon vártuk az utazás napját. Hajnalban megfőztem a teát, reggelit készítettem és az ágyba vittem Amynek.

- Jó reggelt, Drágám! Ideje felkelni, nemsokára indulnunk kell!

- Nem érzem magam jól, alig aludtam. Egész éjjel csak forgolódtam, most is nagyon szaporán ver a szívem.

- Szerintem csak izgulsz az utazás miatt.

- Ne haragudj, azt hiszem most nem erről van szó. Szeretnék bemenni a kórházba. De most mi lesz az utazással?

- Ne aggódj emiatt! Te sokkal fontosabb vagy, mint az utazás. Majd elmegyünk máskor.

Aznap reggel a repülőtér helyett  a kórházba mentünk. Amy állapota napról napra rosszabbodott. Elvesztettem Őt.

Már nem mehetünk Japánba, nem sétálhatunk együtt a cseresznyefavirág illatú utcákon egymást átkarolva.

Tavasz van, virágoznak a fák, mégis kietlen a kikelet. Sosem lesz már olyan, mint amilyen együtt volt.

Egyedül vagyok. Ülök a teraszon és csak nézek magam elé.

 

 

 

Csapat neve
Introverted Extroverts