Az elillanó néma szarvas máglyája

1780. 04. 13.
Ezen a napon különös dolog történt. Két kisfiú sírt fel ugyanazon a napon, ugyanabban a percben - ugyan másik sátorban jöttek a világra, ettől a perctől kezdve mégis azonnal összetartoztak. Születésük körülményei a szellemek áldását hozták magukkal, és az első pillanattól kezdve egy semmihez nem fogható, szoros barátság szövődött közöttük.
Mindenki érezte, hogy ennek a két fiúnak a sorsa összefonódott. Senki nem tudta volna megmondani, hogy miből gondolta ezt, de tudta. Egyiküket Nondonak hívták, míg a másikat Usikunak. Még a nevüket is úgy választották, hogy érezhető legyen a kettejük között lévő kapocs. A törzsben csak szarvasnak ismert hónapban születtek, ezért Szarvas és Éjszaka lettek. A szarvas éjszakája az ő napjuk.
Mindenki úgy gondolta, hogy valami komoly dolog fog történni a két fiú körül. Eltelt egy év, majd mégegy és semmi sem történt. A törzs lelkesedése kezdett alábbhagyni. Születtek újabb csecsemők és már senki nem tartotta különlegesnek a két fiút. Egészen a negyedik születésnapjukig.

1784. 04. 13.
A szarvas éjszakája. Egy jóslat, amiről az ősök beszéltek, és aminek évezredek óta várták a közeledtét. Egy olyan legendás nap, amit a fiúk, akiknek neve innen eredt, nem láthattak, hiszen egyikük sem volt jelen. De a szarvas megjelent - kecses, aranyló szőrű nemes teremtmény, a közeli erdő fái közt vették észre a törzs férfijai egy átlagosnak induló vadászaton. A legenda úgy tartotta, el kell kapniuk őt és máglyára kell vetni, akkor örök szerencse kíséri a jelenlévők életét.
Az állat gyors volt és eszes, nem volt olyan gyorsan suhanó nyílvessző, ami meg tudta volna sebezni, hiába üldözték órák hosszán át. A szerencse még azelőtt elillant, hogy beköszöntött volna.
Másnap kora hajnalban visszatért a két kisfiú a szüleivel, és rögtön egymás karjába vetették magukat. Nekik fogalmuk sem volt róla, hogy mi is történt az éjszaka folyamán. Csak akkor lepődtek meg kicsit, amikor a vadászok csalódottan értek vissza a táborba. Nem igazán értették, hogy mi történt, csak annyit sikerült felfogniuk, hogy nem sikerült elkapni a csodaszarvast. Nem is sokáig rágódtak ezen, inkább elkezdték a szokásos játékukat.

1788. 04. 13.
A szarvas újra feltűnt - újra annak a különleges napnak a fordulóján, amelyen Usiku és Nondo született.
Usiku ekkor szerencsés volt, láthatta a szarvast. A fiúk együtt mentek az erdőbe játszani, mint mindig, bár szüleik nem szerették, amikor túl sokat csellengtek a sűrűben, de még sosem tévedtek el. Aznap éppen bújócskát játszottak, és Nondo volt a soros, hogy megkeresse barátját. Egy sziklának dőlve, csukott szemmel számolt, miközben a másik fiú a bozótosba vetette magát, egy kidőlt farönk alatt talált magának búvóhelyet, és csendben várta, hogy megtalálják. Alig helyezkedett el, amikor az aranyszarvas előlépett a fák közül, és pillantásával szinte megbabonázta a kisfiút. Megpróbált hozzá közelebb merészkedni, de az állat egy pillanat alatt elszökkent. Megfeledkezve a játékról, kiáltozva rohant vissza a sziklához, hogy mindent elmeséljen Nondonak. Odaérve nem találta őt sehol.
- Nondo! - kiáltozta a nevét, felverve ezzel a csendet. - Itt járt a szarvas! Merre vagy?
Nem érkezett válasz.
- Hahó! Most neked kéne keresned engem...! Hol vagy? - Hiába hívta, a kiáltás nem ért célba. Kezdett megijedni. Mi van, ha eltévedt, vagy elragadta egy vadállat?!
Usiku körbenézett a környéken, de Nondo még mindig nem volt sehol. Visszarohant a faluba, hogy szóljon a többieknek, és teljesen kétségbe volt esve. Lehet, hogy a barátja miatta veszett oda, hiszen az ő ötlete volt a bújócska, ráadásul pont a születésük napján...!
- Nondo eltűnt! - kiáltotta már messziről, hogy minél hamarabb eljusson a hír mindenkihez, nem szabad az időt vesztegetni ha valami baj történt. - Az erdőben játszottunk, amikor... - hadarta, de aztán megállt a mondat közepén, amikor meglátta a barátját felé futni.
- Itt vagyok, nem vesztem el!
Amikor odaért, örömmel telve borultak egymás nyakába.
- Megijesztettél! - mondta Usiku. - Azt hittem, elkapott valami vadállat...
- Dehogyis, te buta! - nevetett a másik. - Hallottam anya hangját, ahogy utánam kiált, a hívására jöttem el, nem akartalak így megijeszteni.
- De képzeld, képzeld! Ott járt a szarvas, újra itt volt, most láttam is! - újságolta az elmaradt hírt a fiú.

1796. 04. 12.
- Nem teheted ezt velem! - ordította Usiku. - Ez lenne az első alkalom, hogy együtt keressük a szarvast!
- Ugyan már. Még rengeteg időnk lesz együtt keresni. De csak egyszer van alkalmam Sayent elvinni a hegyhez. Te is kereshetnél magadnak egy lányt, akivel eltöltheted az időt, lassan úgyis meg kell állapodnod.
- Marhaság! Nekem csak rád van szükségem... Kérlek, próbálj meg holnap korán visszaérni.
- Nem ígérek semmit - felelte Nondo, azzal megragadta Sayen karját és elindultak.
A másik fiú csalódottan nézett utánuk.
- Hát legyen, akkor majd én egyedül elkapom a csodaszarvast. Nagyon féltékeny leszel rám, drága barátom, ha mindenki az én nevem fogja skandálni -gondolta közben.
Leszállt az est. Mindenki nyugodtan aludt, kivéve egy fiút, aki csak a szarvasra és a barátjára tudott gondolni. Nem értette, hogy a barátját miért nem érdekli a szarvas. Nem értette, hogy lehetséges, hogy az együtt töltött 16 év alatt egyszer sem volt alkalmuk közösen látni a szarvast. Egyre jobban izzott benne a gondolat, hogy ő kapja el a szarvast, ezzel végre egyszerre megcsodálva Nondoval.

1796. 04. 13.
Nondo és Sayen nem értek vissza. A hegy lábánál töltötték az éjszakát, és úgy tűnt, annyira jól érzik magukat kettesben, hogy tovább maradnak.
Usiku csalódott volt, amiért barátja nem tartotta be az ígéretét. Ő ennek ellenére ismét a szarvas nyomába eredt, immár a törzs többi férfitagja társaságában. Elég idős volt ahhoz, hogy magukkal vigyék egy vadászatra, már jónéhányszor volt velük. Eleinte kisebb állatokat ejtettek el, aztán úgy haladtak egyre nagyobbak felé, így lehetett most, hogy a szarvast üldözhette a többiekkel.
Ha most Nondo itt lenne, nem velük tartott volna... és ezt egy kicsit bánta is meg nem is. Hiszen így, íjjal a kezében, csatakiáltások közepette úgy érezte, most már igazán a törzs tagja. Férfivá érett.

1796. 04. 14.
Másnap ebédidőtájt végre visszaért Nondo és Sayen. A hölgy valamiért morcosnak tűnt, de így is támogatta kedvesét, akinek megsérült a lába.
- Hát veled meg mi történt? - futott eléjük Usiku Nondo lábát méregetve.
- Áh, semmiség - legyintett a másik.
- Semmiség? - csodálkozott Sayen. - A drága barátod az éjszaka közepén úgy döntött, hogy felfedezi a hegy körüli területet, engem pedig magamra hagyott a sötétben. Pár óra múlva pedig egy hatalmas sebbel a lábán ért vissza, azt állítva, hogy bele állt egy faág.
- Teremtőm... - csodálkozott Usiku.
- Sajnálom kedvesem, nem így terveztem. Csak megcsúsztam a hegy szélén és pont ott volt egy kiálló ág.
Egyikük sem kérdezett többet, de Usikunak eszébe jutottak az előző este eseményei.

1800. 04. 13.
Nagy nap a mai. Mint az elmúlt időszak minden negyedik évében, a szarvas megjelent, és most nem volt olyan szerencsés. Elkapták, végre teljesül a jóslat!
A tűz már égett. Hatalmas máglya várta, hogy a nemes állat így érjen véget, kínok között, de ezzel örök szerencsét hozva a törzs életébe. A szarvas lábai összekötözve, oldalán hevert, vergődött, rémült tekintettel kémlelt szét az őt körülvevő rézbőrű emberekre, akik egyre csak skandáltak, imádkoztak a szellemeikhez és arról beszéltek, milyen nagy nap ez a mai az életükben. Évek óta erre vártak, rájuk is fér a szerencse.
Usiku késve érkezett az ünnepségre. Egy sátorból kilépve csatlakozott a többiekhez, teljes ünnepi díszben, pontosan azelőtt, hogy a szarvast négy megtermett harcos megragadta volna, hogy a tűzre vesse testét. Tekintete ugyanolyan lángoló volt, mint az egyre vadabbul égő máglya, a tömeg pedig egyre inkább kántált... Usiku pedig a szarvas szemébe nézett.
- Eresszétek! - kiáltotta, és a társaihoz rohant, mielőtt azok megemelték volna a vergődő testet. - Engedjétek el! - kiabált újra, és saját maga lökött félre mindenkit.
A törzs nem tudta mire vélni tettét.
- Mit csinálsz, te bolond ifjú?! - rontott ki a tömegből a törzsfőnök.
- Hát nem látjátok, hogy retteg? Nem érdemli a halált! - válaszolt Usiku. - Ugyanolyan lelke van, mint nekünk!
Mindannyian őrültnek nézték, és megpróbálták elvonszolni onnan, hogy befejezhessék a rituálét, de nem hagyta magát. Zsebkést rántott, megszabadította a szarvast béklyóitól.
- Eredj! - ordított a félelemtől megbénult állatra. Ekkor megfogták két karját, elrántották onnan, és újra megpróbálták megkötözni a szarvast is, őt is. Ekkor pedig hatalmas fényesség támadt, elvakított mindenkit, és mire visszatért szemük világa, a szarvas nem volt sehol, a helyén Nondo feküdt kábán.
Mindannyian meglepetten figyelték a jelenetet, ahogy Nondo teste felemelkedik a földről, és egy idegen hangján szól hozzájuk.
- Bizonyítottátok bátorságotokat és rátermettségeteket azzal, hogy éveken át üldöztétek a célotokat. Bizonyítást nyert hitetek az isteneitekben, és kitartásotoknak sokan a csodájára járnának - mondta a Nondo testébe költözött hang. - De mindez mit sem ér emberség nélkül. Usiku, te bizonyítottad, hogy a szíved tiszta, hiszen számodra a könyörületesség fontosabb volt, mint a dicsőség vagy a vak hit. Kísérje szerencse életed, és jövendőbeli családod életét, amíg világ a világ, és legyen átkozott e föld többi lakója!
Ekkor dörgés és villámlás keletkezett, Nondo teste pedig újra a földre hanyatlott. Amikor kinyitotta szemeit, mintha egy másik világba érkezett volna, és a néma szarvas csak évekkel később, az ő elsőszülött fiában tért vissza, hogy igazságot osszon a világnak.

Csapat neve
Könyvvadászok