A német író könyve szinte az első oldalaktól kezdve beszippantja az olvasót. Röviden azt tudnám mondani róla, hogy egy fantasztikus, olykor meglepő, máskor pedig elgondolkodtató történet, ami egy – munkájában csődöt mondott pszichoterapeutáról szól. Szerencséjére (vagy mégsem?) egy kórházban találkozik Abel Baumann-nal, aki azt állítja magáról, hogy ő Isten. Főszereplőnk, Jakob Jakobi rögtön arra gyanakszik, hogy a másik férfi bolond, vagy esetleg valamilyen személyiségzavarral küszködik. Így, amikor Abel, avagy Isten, arra kéri a szakembert, hogy legyen a pszichológusa, amaz elvállalja utolsó munkáját.
A mű során sokszor kiderülnek Istenről váratlan dolgok, mint például az, hogy ő maga is esendő, elvégre a saját képére teremtette az embereket. A regény folyamán gyakran olyan hihetetlen dolgokat állít magáról Baumann, amilyen hazugságoktól másnak a bőr is lesülne a képéről. Persze csak akkor illetlenek az állításai, ha nem hisszük el, hogy ő Isten. Mégiscsak furcsa belegondolni, hogy Istennek van egy fia, Christian, és szülei – akik mellesleg felettébb vallásosak. Vajon lehet-e egy látszólag embernek isteni mivolta? Ez természetesen kiderül a műből.
