Az elillanó néma szarvas máglyája

-Hallottad mi történt a mi nap az udvarban?
-Hogyne hallottam volna, mindenki erről beszél. Idejött ez az Isabell a fene tudja honnan és össze vissza beszél. Méghogy egy törpe mutatta neki az utat na persze, esetleg nem egy unikornis hozta a király udvarába?
-Lisabettnek hívják, te nagyokos!
-A francot se érdekel, de ha engem kérdezel tuti hogy szívott valamit, vagy valami nagy baja lehet ennek a csajnak, mert hogy nem százas az tuti. A király szerint az ellenség kémje lehet, jött felderíteni a terepet csak játsza a hülyét, hogy azt se tudja hol van.
-Találkozott egy szarvassal. Nagyon fontos, hogy kiszedjük belőle hol engedte el. Az ellenség szentnek tartja, muszáj hogy előbb szerezzük meg mint ők. A hasznunkra fordíthatjuk. Jut is eszembe, a király elé kell vinnünk kihallgatásra. Siessünk!

-Hogy kerültél ide? Az ellenség kémje vagy? Mi a tervetek? -kérdezte a király. Milliónyi kérdés és egyikre sem tudom a választ. Nem tudom megmerjek e szólalni. Félek.
-Utoljára kérdezem. Hogy kerültél ide?
-Nem tudom. -mondtam sírva - Eltévedtem és követtem egy törpe utasításait. Ő irányított ide.
-Azt akarod hogy ezt el is higgyem? Akkor jobban kell próbálkoznod. Találkoztál egy szarvassal, akit szabadon engedtél, holott tudod hogy nagyban megsegítetted volna birodalmunk helyzetét ha átadod. Ő lett volna a mi titkos fegyverünk az ellenség ellen, de te elengedted. Egy jó okot mondj, hogy ne vitesselek vissza azonnal a celládba! Ha oda visszaküldetlek legközelebb csak akkor nyittatom ki a cellát ha már kihunyt a fény a szemeidben, ha már csak a porladozó csontod lesz a helységben. -mondta a király gonosz hangon.
-Kérem ne! Esküszöm fogalmam sincs hogy hogy kerültem ide, a szarvast meg azért engedtem el, hogy ne bántsák. Hisz olyan ártatlan szegényke. -feleltem neki Éreztem hogy minden vér kimegy az arcomból. A király nagyon dühös. De nem hagyhattam hogy megöljék szegényt.
-Tudod emlékeztetsz az eltünt fiamra. Ő is hasonlóképp szerette az állatokat. Az életét is feláldozta volna értük.
-Mi történt a fiával? -kérdeztem fojtott hangon, hátha ezzel egy kis időt nyerek hogy kitaláljak valamit.
-Nem tartozik rád, egyébként meg, én sem tudom. Eltünt és kész. Te viszont mehetsz vissza a celládba, ha nem tudsz felhozni valamit védelmedre! - kiáltotta nekem.
-A fiát is bezárná ha az én helyembe lenne?
-Ne beszélj badarságokat! A fiam nem tett volna ilyet. Ő tudja hogy mi a helyes döntés, ellentétben veled.
-De hiszen ön mondta az előbb, hogy még az életét is feláldozta volna egy állatért nem? Ön nem szeretné tudni hogy hogy kerültem ide? Mert én nagyon. De ha örökre bezár a cellámba akkor nem fogjuk tudni kideríteni, és ki tudja lehet nem csak én vagyok az egyetlen aki be tud jönni a varázslattal védett várba és akkor az egész birodalma veszélyben van. -mondtam a királynak, miközben a szemébe néztem.
-Szolgák! Vigyétek Lisabettet a hálókörletbe, adjatok neki egy szobát, de maradjatok az ajtó előtt! -mondta a király
-Igenis uram! -válaszolták.
Nagyon megkönnyebbültem. Észre se vettem hogy a szolgák a teremben voltak. Kifelé menet csak arra koncentráltam, hogy
minél előbb kijussak ebből a teremből.

-A gondolatokkal a fejembe csak az ajtó felé mentem, és amint meghallottam egy neszt már rohantam is kifelé. Nem számított hogy hány szolga szalad utánnam, csak érjek ki a kapun.
Hirtelen lelkiismeret furdalás kapott el:-Mi van, ha útközben meghalok, mert nem segítettem a királynak?-Gondoltam magamba.
Az erdő olyan csendes volt, mintha senki nem lakna benne.
Az ágak recsegése hallatszott, ám egy pillanatra más hangra is felfigyeltem: ,,-Hát ez minek a hangja lehet, ami olyan, mint egy hatalmas elefántcsorda lépteinek a hangja..."-kérdeztem magamtól halkan.
A hang felé indultam, ahogy egyre közelebb értem a hanghoz tisztán lehetett hallani, hogy ezek idegen emberek puskáinak a durrogása. Rémülten odaszaladtam hogy megnézzem mi történik, és ez a rémültség pánikká változott, hiszen a gyönyörű szarvast akarták elfogni a vadászok, akit én engedtem el. Nem tudta hogy mi tévő legyek: -,,Jaj, Istenem! Ha meghal ez a gyönyörű teremtés, én se szeretnék tovább élni, hiszen neki is annyi joga van az élethez, mint nekem".- Hirtelen összeestem amikor hirtelen egy villanás világította meg az erdőt.

A hatalmas fény elvakított. Eltartott egy pár másodpercig mire ismét láttam, majd aggódva pattantam fel és elindultam a villanás forrása felé. A szarvas a földön feküdt, de valahogyan más volt. Mivel még mindig fényt árasztott magából, nem tudtam megmondani, hogy meghalt e vagy sem. Dühödten a vadászok felé fordultam.
-Mégis mit képzeltek?! Mit tett ez a szegény állat ellenetek?
-A kisasszony is tudja jól. - mordult meg az egyik vadász. -És azzal, hogy ennyire véded, csak azt bizonyítod, te is az ellenség sorainak kémkedsz. - mindeközben a fegyvert lassan felém emelte, és a többi vadász követte a példáját. Összerogytam a szarvas mellett. Hát így ér véget. Sohasem gondoltam volna, hogy álmomban halok meg. Sokan mondják ez a legnyugodtabb halál, de számomra nem lesz egy leányálom. Beletörődve lehunytam a szemem a halált várva. Viszont amikor nem hallottam semmit, kinyitottam a szemem. A vadászok döbbent arccal néztek mögém, puskáik a földön hevertek. Végül én is megfordultam és a szarvas helyén egy fiatal fiút láttam. Hosszú szőke haja kócosan az arcába lógott, testét egy szőrme melegítette. Hideg kék szemét rám irányította, majd felállt és a kezét nyújtotta. Én remegve elfogadtam az ajánlatát és felálltam. Ekkor ismét a vadászok felé Fordult.
-Emberek! Tegyétek el a fegyvereket. Ahogy láthatjátok se nem én, se nem Lisabett nem vagyunk kémek. Most pedig szeretnénk visszatérni a kastélyba. - a vadászok döbbent csendben összekapkodták a puskákat és egy lovat hoztak a fiúnak. Ő felült, én pedig mögötte helyezkedtem el.
-A kastélyban találkozunk!- mondta s azzal elvágtatott. Egy ideig némán ültem majd megkérdeztem:
-Ki vagy te?
-A király fia. - ez végleg elhallgatattott.

Idővel elértünk a kastélyba és a herceg egyenesen a trónterembe ment. Utána sietett és épp láttam ahogy a fiú szélesre tárja az ajtókat. A teremben a király épp tanácskozott. Amikor meglátta a fiát, szeme elkerekedett akárcsak a többieknek a teremben.
-Tényleg...tényleg te vagy az?
-Apám, beszélnem kell magával. - az apa ekkor felemelte a kezét.
-Kérem hagyjanak magunkra. És hozzanak ennek a fiúnak valami rendes ruhát! - miután mindenki kiment odament fiához és szorgosan megölelte.
-Mégis mi lett veled? Hol voltál egész idáig? - kérdezte, miközben próbálta visszatartani a könnyeit.
-Én voltam a szarvas. - mondta határozottan a herceg.
-Hogy mi? De hogyan? Miért? - értetlenkedett a király.
-Egy boszorkány évekkel ezelőtt megátkozott. Az átkot csak az oldhatja fel, ha igazából megszeretek valakit.
-Hát ez a te helyzetekben elég nehéz feladat lehetett.- próbálta nevetéssel oldani a feszültséget.
-Tudod édesapám, ha valaki nem a szívével szeret, akkor annak nem jut fényderűs jövő, de én megtanultam, hogy mit is jelent az hogy igaz szerelem, és beengedtem egy olyan lányt a szívembe, aki ezt megváltoztatta -mondta a herceg és átölelt.
Hirtelen ért az ölelés. Ez az egész furcsa volt számomra.
-Apám , szeretném ezt a lányt feleségeként! - mondta miközben a szememet vizsgálgatta. -Hát legyen áldásom rátok! - emelte a kezét az ég felé a király.

A herceg hirtelen megcsókolt. Elsőre megdöbbentem, majd átadta magát a csóknak. Ekkor hirtelen nagy sötétségbe esett és elkezdett zuhanni. Egy nagy lélegzet vétellel az ágyában találta magát. A nap csillogóan sütött be az ablakon át, a madarak csicseregtek. Ekkor kinyílt a szoba ajtó és egy szőke hajú fiú lépett be.
-Na jól aludtál? - kérdezte mosolyogva.
Én elmosolyodtam majd felültem.
-Igen, sőt megálmodtam a könyvem véget.
- A máglya című könyvedét? - kérdezte a fiú es leült mellé.
-Igen!

Csapat neve
CsAkApDf