Igyekeztünk a dizájnt összehangolni a könyv színeivel, a háttérben a borítón is megjelenő grafikák láthatóak.
A feladat készítése közben rájöttünk, hogy milyen bonyolult lenne egyetlen ábrában összesíteni mindenki kapcsolatát, hiszen a könyv fő toposzából adódóan sok minden nem az, aminek látszik. Ezért egy kis gif keretein belül gyűjtöttük össze, hogy akár az egyik könyvön belüli karakter szemszögéből látva milyen viszony köti össze a szereplőket, majd „olvasószemüvegünket feltéve” megtudhatjuk, hogy valójában mi is folyik itt, mi az, amit csak az olvasó tudhat a regény java részében.
Két olyan elemet is belevittünk, amit csak történet ismerői érthetnek.
Egyik, az első klip sarkában a sütőtökös latte, amit kamurandiaik során fogyasztott Olive, Adam legnagyobb sajnálatára, ugyanis szerinte hányingerkeltő a szaga, mégis mindig megvette neki, mert tudja mennyire szereti.
A második ilyen utalás az animáció végi sushik. Amíg a kávézások a látszatfenntartást szolgálták, a sushizás volt az első kampuszon kívüli randevú programja, ami már igazán csak önmaguknak szólt, nem diáktársainak, nem a professzoroknak, csakis nekik.
(Ha esetleg a gif a weboldalon nem működne, videó formájában YouTube-ra is feltöltöttük, ehhez a link itt található: https://www.youtube.com/watch?v=ymP_ag36zpQ
Illetve a biztonság kedvéért mind a videó, mind a képek külön-külön Driveon is hozzáférhetőek: https://drive.google.com/drive/folders/1GIOCHvfGt1F5h1LO7aGl9g5VjUipeDz… )
A Stanford Egyetemen harmadévét doktorandusz hallgatóként nyomó Olive Smith nem is sejti mibe keveri magát, amikor barátnője szerelmi életét segítvén megcsókolja az első pasit, akit meglát. Legnagyobb meglepetésére az áldozata – Dr. Adam ”Ellenséges és Megközelíthetlen” Carslen professzor nemcsak titkát hajlandó magtartani, hanem egyenesen felajánlja, hogy belemegy a színjátékba és kamukapcsolatba kezd vele. Ahogy a látszatfenntartás kedvéért egyre összemelegednek, senki számára nem okoz meglepetést, hogy hamarosan már nem kell tettetniük érzéseiket.
Amikor megláttuk ezt a könyvet a könyvválasztó listájában mindkettőnk számára kétségtelen volt, hogy Anna – aki úgy várta a magyar fordítás megjelenését, mint a messiást és mióta magáénak tud egy kötetet győzködött minket, hogy olvassuk el – kegyelmet nem ismerve fogja megragadni a lehetőséget. Azonban be kellett látnunk, hogy akármennyire is akaratuk szeretni, valahogy mégsem klappolt velünk annyira a sztori, mint Annával.
Amikor először befejeztük még egészen tetszett is mindhármunknak, de ahogy kikerültünk a rózsaszín ködből, egyre több kifogásolnivalót találtunk.
Teljesen úgy éreztük, hogy Wattpados fanfiction szintje van a dolognak, de ugyanakkor azt gondolom, hogy ebben az egyszerűségében rejlik a népszerűségének titka. Könnyed, pont eléggé nyálas, kellően szomorkás, kis spice-al.
Be kell vallanom, hogy én a legtöbb romcomot ugyanezzel a gondolattal teszem le, hogy „Hát, ez nem volt rossz, de én hagytam volna Wattpadon”. Most az egyszer mentségemre szóljon, hogy mint kiderült A szerelem képlete valóban egy Star Wars Rey és Kylo Ren fanfiction, tehát igazunk volt.
Ami számomra ebből kicsit mentette A szerelem képletét, Hazelwood humorérzéke. A legtöbb klisés vagy fájdalmasan kínos jelenetnél maga Olive is ironikusan megjegyzi, mintegy kitekintésként, hogy léthelyzete mennyire hasonlít egy középszerűen megírt romantikus filmhez. Ezzel az öniróniájával tette szinte élvezhetővé az olyan részeket is, amikor nem tudtam eldönteni, hogy magamat csapnám szívesebben le a könyvvel vagy a szereplőket.
Ha már a karakterekre terelődött a szó, itt is hiányoltuk a mélységet, mind a fő- és mellékszereplők terén. Olive potenciálja el lett vesztegetve. Ott volt a lehetőség, hogy Hazelwood teremtsen egy „badass women in STEM” főszereplőt, akire fel lehet nézni a tudományos körökbe vágyó lányoknak, ehelyett egy kifejezetten határozatlan karakterré alakult, akit valahogyan mindig ki kell mentenie a férfi főszereplőnek.
Ismét messzebb rántja ettől a céltól a köztük lévő patriarchális dinamika: a ”173centi, de mellette valahogy mégis eltörpülő” pici, esetlen leányzó, aki annak ellenére, hogy már van szexuális tapasztalata, valahogy mégis „kicsi és szűk” és az egy könnyes háttérsztorin (amit max kétszer említenek meg futólag) kívül gyakorlatilag személyiségtelen, magas, izmos és mogorva, nála 8 évvel idősebb, felsőbb beosztásban lévő férfi.
Olive barátai sincsenek másképp, egyjellemzős karakterek. Anhről annyi derül ki, hogy egy nőket tudományos világban támogató egyesület lelkes tagja, közös haverjuk, Malcome, pedig azon kívül, hogy sztereotípikusan queer semmilyen személyiségjegyet nem kap.
Habár az egész bonyodalom beindítójának az Olive és Anh szoros és belsőséges barátságának kellene lennie, kapcsolatuk mélységére szinte semmilyen bizonyíték nincs, sőt, Anh többször is olyan helyzetebe kényszeríti Olive-ot, ami kellemetlen számára, egyáltalán nem viselkedik igaz barátként.
Mindenképp pozitív tényező a női STEM reprezentáció és a háttérben húzódó feminista vonal, de sajnos ugyan az sült ki belőle, mint Collen Hoover Velünk végetérjéből. Olyan témát hoz fel, amiről fontos és kell beszélnünk, de egyszerűen gyenge a kivitelezés, nem éri el a célját.
Amiben mindannyian egyetértünk, hogy az epilógussal meg lettünk lopva. A többi fejezet feszültségéhez képest egyenesen lapos volt, semmitmondó, az előretekintés teljesen más képet fest le a kapcsolatukról, mint amit eddigi viselkedésük alapján elképzelne nekik az ember.
Összességében aranyos volt, cuki, gyorsan ledarálható, de semmi formabontót nem tett az asztalra. Nem ez lesz a legjobb könyv, amit valaha olvastál, de szórakoztató, néhol lebilincselő, tökéletes arra, hogy visszarántson az olvasásba, ha egy ideig nehezen vetted rá magad.
