Vérből és hamuból

A Vérből és hamuból első ilyen típusú fantasy könyvnek tökéletes, és bátran ajánljuk mindenkinek.
Sajnos az előző (szintén a verseny miatt olvasott) könyvvel az elején feltűnő hasonlóságot mutatott, ezért éreztük enyhén vontatottnak kezdetben. A cselekmény alakulásával viszont ezt kezdtük elfelejteni, és rövid időn belül magával sodortak bennünket az események. Tetszett a „balladai homály”, az, hogy mindig csak azt láttuk tisztán, amire az írónő éppen rávilágított, és bizonyos dolgokat Poppyval, a főszereplővel együtt fedezhettünk fel ebben az ötletes világban.

Megragadta a figyelmünket, hogy a szerző mennyire tökéletesen ábrázolt tájat, helyzetet és karaktert egyaránt: amennyire pontosan láttuk a szemünk előtt a Vérerdőt (a vörös fákkal és csontokkal a földön) és a Magaslatot (a kőfalaival és bástyáival), ugyanúgy átvettük Poppy érzéseit néhány szereplővel kapcsolatban (az izgatottságot Hawke láttán és a rettegést a herceg említésekor). A legjobb – nem meglepő módon – a történet vége volt, a főszereplő érzései (a harag, a döbbenet és a szívfájdalom) mintha a sajátjaink lettek volna, és egyre aggodalmasabban folytattuk az olvasást, hogy vajon mi várhat még? Ehhez képest a lezárás enyhe csalódás volt, de bízunk benne, hogy Jennifer L. Armentrout egyszerűen csak a következő részre tartogatja az újabb izgalmakat…