S.K. Tremayne: Fagyos ikrek

Videó-jelenet

Ezt a videót azért így raktuk össze, mert szerintünk így tükrözi legjobban a könyvet olvasó emberek esetleges gondolatait. 

A videóhoz az anyagokat az American Horror Story című sorozat első négy évad részleteiből vágtuk ki.  

Samanta Young: Dublin street

Videó-jelenet

A csoportunk egyik tagja új kedvenc könyvére talált rá ebben a fordulóban. Mind a könyv olvasását, mind a videó elkészítését nagyon élveztük. Próbáltunk egyfajta előzetest kihozni a dologból, mi elégedettek vagyunk az eredménnyel. Reméljük önök is azok lesznek.

Katie Alender: Bad girls don't die

Videó-jelenet

Mint mindig, csapatunk most is nagyon jól szórakozott a kreatív feladat készítése közben. Imádtuk a képeket készíteni, hisz sötét garázsokban és pincékben járkálni a verseny folyamán kedvenc elfoglaltságunkká vált.Sőt még áldozatokat is hoztunk, dacolva a megfázással és két forgatási nap között babákkal teli szobában alvással. Legalább átérezhettük, milyen is, ha valaki mindig figyel.

Bernhard Schlink : A felolvasó

Videó-jelenet

Megkértük egy osztálytársunkat és a kollégiumi drámatanárunkat hogy segítsen a jelenet megvalósításában. A készítés nagyon jó hangulatban telt. Kihívásként tekintettünk a videó elkészítésére, amit véleményünk szerint sikeresen megoldottunk.

Veronica Roth: Árnyak és jelek

Videó-jelenet

A mi szimulációnk azzal a shotet verssel indul, amit Cyra látott egyszer egy falra firkálva. Ezt követi az a jelenet, amikor Ryzek ki akarja cserélni egy emlékét Cyrával, és igazából azt látjuk, hogyan alakul ki a lány áramadománya. A következő két részlet Sifa és dr. Fadlan szájából hangzik el a könyvben, amint a világról illetve Cyra áramadományáról beszélnek.

Árnyalatnyi remény

Videó-jelenet

Te mit tennél, ha egy nyári éjszakán elhurcolnának, marhavagonba terelnének sok száz másik emberrel, majd útnak indulnátok a semmi felé? 
Lina Vilkas tökéletesen össze volt zavarodva abban a pillanatban; nem értette, miért teszik ezt velük, mit követtek el, és hova tartanak pontosan. 
Egy Altaj-menti kis faluban munkára kényszerítették őket, minden élelmiszerüket egy 300 grammos kenyér jelentette, és azok a dolgok, amiket össze tudtak lopni az NKVD-től. 

E. Lockhart: A Hazudósok

Videó-jelenet

A trailer elkészítésének körülményei:

A videóban próbáltuk fokozatosan felépíteni a könyv cselekményét a főszereplő szempontjából. Úgy gondoltuk, a fekete-fehér árnyalat megfelelően érzékelteti a történet tragikumát. 

A Lana Del Rey szám Cadence és Gat szerelmét tükrözi. 

Reméljük, hasonlóan mély nyomot hagy a videó, csakúgy mint maga a könyv. 

 

Mats Strandberg-Sara B.Elfgren: A Kör (Engelsfors-trilógia 1.)

Videó-jelenet

 Már nagyon vártuk ezt a feladatot a kezdetektől fogva. Izgultunk, hogy milyenre sikerül a dolog, elvégre még soha nem csináltunk ilyet. Mikor elindult a forduló máris elkezdtünk szervezkedni. Meg is lettek a szereplők, a helyszín az időpont. De.... aztán jött a kellemes meglepetés. Szakadt az eső, esett a hó... Sok jelenetünk kint játszódott volna, így ezeket aznapra dobhattuk is. Új időpontot kerestünk, aztán így 1 nap alatt leforgattunk mindent. Az időjárás akkor sem kedvezett nekünk. Hideg volt és majdnem megfagytunk, de... MEGCSINÁLTUK!

Danielle Paige: Dorothynak meg kell halnia

Videó-jelenet

Bár nehezen találtunk olyan időpontot, ami mindenkinek megfelelt, de végén sikerült kivitelezni. Rengeteget nevettünk, többször is újra kellett venni egy-egy jelenetet, mert nem bírtuk ki röhögés nélkül. Szeretnénk megköszönni a könyvtár és az olvasók támogatását, segítségét, legelőször is az angyali könyvtárosnőnknek, valamint saját számítógép-suttogó csapattársunknak. Nélkületek nem jött volna össze.

Brigid Kemmerer: Strom - Vihar

Videó-jelenet

Az egész játék alatt, ezt a kreatív feladatot vártuk a legjobban. :) Nagyon élveztük a videó készítést. Rengeteget nevettünk, és a délutánok (éjszakák), amiket a videó készítésére szántunk még jobban összehozták a csapatot. :)

K. A. Tucker: Sodrás

Videó-jelenet

"Nem mehetsz vissza. Nem változtathatod meg, ami megtörtént. Nem tudod feléleszteni a holtakat. Az egyetlen dolog, amit megtehetsz, hogy megpróbálod megtalálni a módját, hogy mindezt feldolgozd."

Szerettük volna vissza tükrözni a könyv hangulatát. A maga tragikus valójában. Ehhez egy lassú zenét választottunk és olyan képeket, amik valamennyire visszaadják a történetet.