Forduló
3

Számunkra nem volt kérdés, hogy mit választunk ebben a fordulóban. A többség rengeteget hallott már erről a könyvről, köztük azt is, hogy érzelmes és pont emiatt volt hozzá könnyű kiválasztani a zenéket. De nem csak ez szólt amellett, hogy elolvassuk, hanem az is, hogy az egyik nagyon jó barátom épp a könyvválasztó előtt pár nappal olvasta ki egy nap alatt kétszer is, és miután kisírta magát, olyan élvezetes ajánlót mondott róla, hogy hozzá is kezdtem. Aki szereti a tabu témákat, a szerelmes könyveket, vagy csak úgy érzi hogy keveset sírt mostanában, annak egy feltétellel ajánlom elolvasásra: Legyen hozzá fejben elég idős. A vége után garantáltan legalább fél órát sírni fog.

Azért volt jó olvasni, mert izgalmas és tartalmas volt a cselekmény és részletes a leírás. Nem maradt ki belőle semmi lényeges információ, de nem is volt tele feleslegesekkel.
Nem lennék a regényben főhős, mert én már rég feladtam volna szülők nélkül, három kis gyerekről gondoskodva. Minden tiszteletem Lochannak és Mayának, főleg azért mert a testvéreik érdekeit a saját érdekeik és vágyaik elé helyezték.
Annak ajánlom, akit nem zavar hogy testvérszerelem az egyik központi szál és bonyodalom. Nagyon igényesen van felvezetve, okokkal, szóval aki nem szeret rosszul megírt könyvet olvasni, az nyugodtan kezdje el, nem fog benne csalódni.
Ne olvassa el, akit taszít a vérfertőzés gondolata, utálja a szerelmes könyveket, vagy túl érzékeny. A túl fiataloknak (mondom ezt én, 15 évesen...) pedig egyenesen megtiltom hogy akárcsak a polcról levegye és beleolvasson, mert simán kifoghat egy durvább jelenetet és akkor lőttek a gyerekkorának.

Barátság
8
Bátorság
8
Önfeláldozás
10
Műveltség
2
Őszinteség
9
Elgondolkodtató történet
7
Erőszak
4
Izgalom
9
Mindennapi történet
1
Nevettem rajta
3
Szerelem
10
Sírtam rajta
10
Tetszett
8
Varázslatos történet
5