Forduló
6

A  befejezés utáni lélekállapotunk, mindig a legőszintébb véleményünk a könyvről: Sokkoló, megható, s fordulatos. Családi erőszakkal fűszerezett frappáns lélektani történet, mely az első 10 oldal után az olvasó lelkét szorongatja és rántja le magával a mélybe. Főszereplőnk egy kis, gumójában élő hernyó, amely nem tud védekezni a környezeti hatások ellen, ám egy napon gyönyörű pillangóvá fejlődik. June, a fekete bárány a családban, nos a bőrszíne miatt is. Mostoha anyja erősen érzékelteti vele, hogy nem illik közéjük. Több könny áztatta és kínokkal átélt nap után June életében egy kis fény ragyogott fel. Esélye van újból élvezni az életet? Blister  befogadta őt a rejtett paradicsomába, mit sem sejtve, hogy későbbiekben többek lesznek mint barátok. June ott a saját sorsa irányítója egészen addig, míg haza nem ér. Vajon egyszer véget ér ez a gyötrődés? És milyen áron?  Szeretteiben való csalódás elvakította, a katasztrófa elkerülhetetlenné vált. Döntésének hatalmas súlyát kell viselnie. Vagy léteznek még csodák és a vihar felhőket átszakítja a nap sugarai?

Azért volt jó olvasni, mert egy eszméletlen nézőpontú és felépítésű történetet ismerhettünk meg. Mi mindannyian tudunk a bántalmazásokról és szörnyűséges dologként könyveljük el, viszont most első kézből érezhettük, amit a bántalmazott érez. Egy lelkileg teljesen összenyomorító folyamatot bírt ki a főhősünk. Ez a könyv erőt ad, mindenkinek. Az otthonnak és a családnak kellene a menedék érzetet nyújtania, ám ez e történet bebizonyította, hogy a menedékünket mi választjuk meg, legyen az egy erdő, vagy egy elhagyatott lakókocsi park.A váratlan szerelmi szál is egy plusz örömforrás volt számunkra is, nem csak June számára.
Nem lennék a regényben főhős, mert mi szóltunk volna másoknak, vagy legalább az apjának mondta volna el. Törékeny lelkű kis lányként, lehet mi is inkább magunkba tartottuk volna ezeket a sérelmeket,de most picit idegesítő volt, hogy nem szólt senkinek és inkább elviselt mindent.
Annak ajánlom, aki nem csak a reklámokból szeretné látni a bántalmazottak életét, hanem átélni. Szívében érezni mindazt, mit el kell viselniük. Továbbá azoknak ajánljuk, akik szeretik a lélektani történeteket, a családi drámákat, a váratlan fordulatokat és a sorsok összefonódását.
Ne olvassa el, aki rasszista, aki gyenge lelkületű, aki a könnyed történetek iránt rajong.

Barátság
9
Bátorság
10
Önfeláldozás
6
Műveltség
6
Őszinteség
5
Elgondolkodtató történet
9
Erőszak
10
Izgalom
8
Mindennapi történet
7
Nevettem rajta
3
Szerelem
9
Sírtam rajta
10
Tetszett
10
Varázslatos történet
6