Anyai szeretet nélkül

Fanfiction Bartos Zsuzsa Alkonyőrzők című regényéhez.

Kevesen tudják, de Edna Cohennek, a Pro Evolution cég fejének van egy lánya. Nia Cohen egy olyan világba született, ahol a géntervezettek mindenben elsőbbséget élveznek. Még a saját anyja szeretetében is.

Rossz ötlet. Sőt, őrültség! – futott át a fején, miközben a tükör előtt öltözködött. De miért ne tehetné meg ennek ellenére? Eddig soha semmi rosszat nem tett, kivéve talán azt, hogy a világra jött, de arról meg igazán nem ő tehetett. Miért nem vigyázott az anyja jobban?

Nia Cohen a polgárdizájner Edna Cohen lánya volt. Papíron. A valóságban azonban olyanok voltak, mint két idegen, akiket tévedésből egy házba zártak össze. Az anyja inkább tekintette saját lányainak tervezettjeit, mint őt. Eleinte nagyon fájt neki ez a fajta árulás, ám az évek múlásával már semmit sem érzett, és ha csak lehetősége volt rá, igyekezett messzire elkerülni az anyját. Néha azonban előtört belőle a lázadó énje, és őrültebbnél őrültebb tetteket vitt véghez csak azért, hogy valami kis figyelmet vagy törődést kierőszakoljon az anyjától, de mindeddig semmi eredményt nem tudott elérni. De majd most! – gondolta és kilépett a házból, majd beült az ott várakozó taxiba. Begépelte a címet, fizetett, majd hátradőlt, és behunyta a szemét.

Az eddigi ötletei mind gyerekesnek tűntek ehhez képest, amit majd most akart tenni. De vajon végig tudja játszani a szerepét? Ha lebukik, óriási nagy bajban lesz, és nem csak ő, hanem az anyja és az ő gondosan felépített birodalma is. Talán még nem késő visszafordulni – gondolta és már nyúlt, hogy kitörölje a címet, amikor az autó hirtelen megállt, és kinyílt az ajtaja. Megérkezett.

A bár az Old Compton Streeten állt, London városának egy kulturáltabb részén. A bejárat felett hatalmas neon felirat villódzott: SHEOL. Nia nagy levegőt vett, kiszállt az autóból, majd a bár ajtajához sétált, és belépett rajta.

Odabent félhomály uralkodott, kellett egy kis idő, mire a szeme hozzászokott. Szinte minden asztal foglalt volt, de a pult közelében még sikerült találnia egy üreset. Leült, és szemügyre vette a körülötte lévőket. A szomszédos asztalnál két nagyon csinos nő beszélgetett. Nia első ránézésre megállapította, hogy csakis géntervezettek lehetnek. Mindkét nő tökéletes formákkal rendelkezett, egy gramm felesleg sem volt rajtuk. A másik oldalán, a pult mögött egy férfit látott, aki éppen sanolát készített. Bőre kéken foszforeszkált, és arcán egy-egy cég logója tűnt fel. A lány elhúzta a száját, amikor felfedezte köztük az anyja cégének, a Pro Evolutionnak a hirdetését. Mielőtt meggondolhatta volna magát, felemelte a kezét, és odaintette a pultost.

  • Egy élményszobára szeretnék befizetni – mondta határozottan.

A férfi alaposan végigmérte. Nia kihúzta magát, és igyekezett csábítóan mosolyogni. Ha most lebukik… A férfi azonban csak ennyit kérdezett:

  • Milyen témájúra gondoltál?
  • Ó, a legegyszerűbbet kérném, csak semmi felhajtás – válaszolta, és odanyújtotta a karját, hogy fizessen.
  • Rendben van. A folyosó végén az utolsó szoba. A jelige: spontán – mondta a férfi, és lehúzta az összeget Nia karkötőjéről.

A lány fellélegzett. Eddig minden simán ment. A neheze viszont csak most jön… Felállt az asztaltól, és végigment a folyosón. Az utolsó ajtó előtt megállt, és nagy levegőt vett. Ez az utolsó őrültség, amit teszek – nyugtatta magát. Begépelte a jelszót, és az ajtó kitárult.

A szobában egy hatalmas franciaágy állt. Az ágyon pedig egy férfi feküdt féloldalasan, de az ajtó nyílására megfordult.

  • Ööö…helló – dadogta a lány, és érezte, hogy a szíve a torkában dobog.

A férfi lassan felállt, és odalépett hozzá. Szinte teljesen kopasz volt, de a feje közepén egy kék színű hajcsík húzódott. Ő is alaposan szemrevételezte a lányt, és sokkal hosszabb ideig, mint odakint a társa a pult mögött. Nia már éppen kezdte volna magát kényelmetlenül érezni, amikor a férfi végre befejezte a tanulmányozását, és megszólalt:

  • Hogy hívnak? – kérdezte, és közben a háta mögé lépett.

A lány nyelt egyet.

  • Nia…- mondta, és még időben elharapta a folytatást. A géntervezetteknek ugyanis nincs második neve, és ő most pontosan annak akarta kiadni magát.
  • Hm… géntervezett létedre nem vagy túl magas, kicsi Nia – suttogta a fülébe a férfi.

Hát igen. Ezzel sajnos nem tudott mit kezdeni, bár direkt magas sarkú cipőt húzott, hogy ne legyen annyira feltűnő a dolog.

  • És neked mi a neved? – kérdezett vissza inkább.
  • Szólíts csak nyugodtan a vesztednek - lehelte a férfi, és érzékien végigsimított Nia hátán, miközben lehúzta a ruhája cipzárját.

A lány pulzusa megemelkedett, a gyomra pedig összeszorult. Már nem érezte olyan biztosnak magát. Még meggondolhatod magad – súgta egy hang az elméjében, a következő pillanatban azonban a kékhajú ismeretlen maga felé fordította, és megcsókolta, mire az utolsó értelmes gondolat is kiszállt a fejéből, és már csak az ágyat érzékelte maga mögött…

10 hónappal később

Megint itt állt. A környék és a felirat sem változott, minden ugyanolyan maradt, csak ő nem. Ő megváltozott. Most nem a kalandvágy, hanem a kétségbeesés űzte őt ide. Ide, ahol 10 hónappal ezelőtt az élete örökre megváltozott. Álmában sem gondolta volna, hogy képes teherbe esni. De mégis ez történt, és most itt állt a Sheol előtt, a szokásosnál nagyobb méretű táskájában egy elrejtett csecsemővel, aki mit sem sejtve az igazak álmát aludta a takarói alatt.

Nia gyorsan benyitott, és célirányosan a pult felé indult. Ott elmondta, hogy mit szeretne, és miután fizetett, a már ismert folyosó felé vette az irányt. Most nem állt meg az ajtó előtt gondolkodni, hanem rögtön kinyitotta és belépett. A táskát gondosan elrejtette.

Ez a szoba annak a bizonyos szobának a tükörképe volt, azzal a különbséggel, hogy itt semmi sem volt valóságos. Minden csak azon a kártyán szerepelt, amit nyitáskor a zárba illesztett. Még szinte magához sem tért, amikor újra kinyílt az ajtó, és belépett Ő. Nia érzései összevissza kavarogtak, de nem volt ideje megfejteni őket, minél előbb végezni akart.

Könnyes szemmel játszotta végig a szerepét, és még mielőtt a férfi magához térhetett volna a program lejárta után, ő már ott sem volt.

Csak szaladt és szaladt. Maga sem tudta, hogy hová, csak ment, amerre a lába vitte. Amikor feleszmélt, a Westminster hídon találta magát. Nekidőlt a szélének, és lehajtotta a fejét.

Hogy jutott el idáig? Az egyik pillanatban még gondtalan felnőtt, akinek csak annyi a baja, hogy az anyja nem törődik vele, a másikban pedig már ő is anya. De ő nem akart azzá válni! Ő képtelen gondoskodni egy gyermekről egyedül. Hogy tudna, amikor sose volt előtte követendő példa…Bármennyire is fájt neki, tudta, hogy így helyes. A lánya most már jó kezekben van. Majd az apja vigyáz rá…

Remegő kezekkel felkapaszkodott a korlátra. A szél belekapott a hajába. A Temze hullámai mintha csak hívogatták volna. Szorosan kapaszkodott. Még húzta egy kicsit az időt. Fejben újra mindent végigpörgetett, de az eredmény megint csak ugyanaz lett…senkinek se fog hiányozni.

Ezután elengedte a korlátot…

Vége