És ekkor egy fényre lettem figyelmes, visszatértünk a jelenbe. – Ezt meg mégis… - Gideon félbeszakított és megszólalt: - Maradj csöndben, nehogy valaki észre vegyen minket. – Majd kihajolt a gyóntató fülkén és intett, hogy tiszta a terep. Mindketten kiléptünk, majd pedig mintha mi se történt volna elindultunk kifelé a Holy Trinity templomból. Távozásunkat követően egy közeli parkban ültünk le. Végig olyan érzések kavarogtak bennem, melyeket még sose tapasztaltam és arra vártam, hogy valaki megtörje a csöndet. Percekig egymás mellett ültünk szótlanul, a park madarait hallgatva, mikor Gideon felállt és így szólt:

- Na akkor gyerünk vissza a Temple-be. Már biztos aggódnak. – Hirtelen kérése nagyon meglepett.

- Ez most mégis hogy jön ide?! Előbb beszéljük meg azt, ami az imént történt!

- Mire gondolsz? – Kérdezte, mintha a kérdésemet sem értette volna meg.

- Hát szerinted mire? Arra a csókra. Miért csókoltál meg?!

Erre a kérdésemre csak egy rövid és bizonytalan választ kaptam: - Úgy éreztem, hogy… - Nem tapasztaltam még tőle efféle határozatlanságot, de számomra is ismeretlen okokból már csak ennyi is elég volt, hogy visszazökkenjek és elinduljak vele szorosan mellette. Ki lehet ez a zöld íjász, mi köze van az egészhez? Hogy jön ide a nagyapám, Lucas? Egyre több és több kérdés halmozódott fel bennem az együtt megtett lépéseink alatt. Ezt Gideon észrevette és így szólt hozzám, nyugodtnak tűnő arccal: - Ne rágd magad a történteken, hidd el, lassan minden világossá válik számodra.

Láttam rajta, hogy még ő maga sem hiszi el saját tanácsát, s szinte őt is elemésztik a kimondatlan kérdések.

- Szerintem álljunk meg valahol és beszéljük meg, hogy most mi legyen.

- Nem, most sietnünk kell vissza.

Ekkor újabb csönd vette kezdetét, egészen megérkezésünkig. Az első, aki fogadott minket, George volt, aki felkísért minket a többiekhez.

- Mi történt? Sikerült megszerezni a vért?

- Nem. Ott vártak ránk…

- Az inasával. – Szakítottam félbe Gideont. – Azt mondta, hogy ő nem fog adni soha a véréből, sőt figyelmeztetett, hogy hagyjuk abba, amit csinálunk.

- De akkor miért kérte, hogy te jelenj meg nála?

- Én sem tudom, a lényeg, hogy nem szereztük meg a vérét.

- Szerintem hazudik – szólalt meg Dr. White. – Mit mondasz Gideon?

- Tényleg nem szereztük meg a vért. – Erre a válaszára nagyon meglepődtem és kifejezetten megörültem, hogy együtt működik velem.

- Mi történt, hogy máshova temportáltatok? – Kérdezte George.

- Egy csapda volt, már fegyverrel vártak ránk és kénytelenek voltunk elrohanni.

- Értem, akkor a többi részletre rátérünk később, most menjetek le Rossinihez, egyeztessetek vele a következő ruhátokkal kapcsolatban.

Miután kiléptünk az ajtón Gideon felém fordult elég dühös arccal.

- Ez mi volt? Miért hazudtál?

- Te is így tettél, nem?

- Igen, mert segíteni akartam.

- Szerinted mit gondoltak volna, ha megtudják, hogy találkoztunk Paullal és hogy az egész egy csapda volt? Egyébként sem hazudtunk, csak nem mondtunk el mindent.

- Az egy és ugyanaz.

- Neked.

- Többet ki akarok deríteni erről az egészről és már ki is terveltem, hogyan.

- Oh… alig várom azt a vélhetően remek tervedet.

- Te most gúnyolódsz velem? – Kérdeztem sértődötten – Arra gondoltam, hogy visszamegyünk a múltba és beszélünk a nagyapámmal.

- Ez őrültség és lehetetlen!

- Miért lenne? Egyszerűen visszamegyünk a születésünk előtti időszakra és beszélünk vele.

- Na és hogyan akarod ezt megoldani?

- Majd meglátod. – Válaszoltam egy széles mosollyal, majd oda értünk Rossinihez, aki már alig várt minket.

- Hol voltatok ilyen sokáig? Már alig vártam, hogy ezeket a ruhákat lássam rajtatok. Ez a gyönyörű éjkék selyemből készült hímzett brokát egyszerűen gyönyörű lesz rajtad Gwendolyn. (Persze ezekből semmit nem értettem, de vicces volt hallani, ahogy brokát helyett „bhokád”-ot mond.)

  Miután mindenki meggyőződött arról, hogy a ruhák rendben, visszaöltöztünk a hétköznapi ruháinkba és hazaengedtek minket azzal, hogy holnap az iskolában lesz a következő ugrás, ugyanis a Fekete Turmalin ott lesz egy bál kellős közepén. Hirtelen nagyon ismerőssé vált számomra az a ruha melyet felpróbáltam, de fáradságomban már nem fektettem több energiát a történtekbe és beültem a kocsiba, mely egyenes hazavitt.