Hogy? Hogy lehettem ilyen? Tényleg emiatt hanyagoltam el magam, a szeretteim és legfőképp a lányom? Egy férfi miatt, akit szerettem, és viszonzásképp csak egy búcsút kaptam, válás és megcsalás formájában?

Túl gyerekes voltam. Vergődtem, lusta, nemtörődöm voltam, pont mint egy 6 éves kisgyerek, és depressziós, vak, félrevezetett, mint egy kamasz. Pedig az, aki igazán ebben a korszakban van, az a lányom. Drága Violám. Mindent megtett annak érdekében, hogy jobbá tehesse helyzetemet makacsságom ellenére. Saját magát kellett nevelnie az elmúlt egy évben, mivel rám, az édesanyjára nem számíthatott még nehéz időkben sem. Fogalmam sincs miken ment át az utóbbi időben. Nem tudom, hogy teljesít az iskolában. Nem tudom, hogy teljesít a versenyeken. Ezért eldöntöttem, hogy formába hozom magam, és mindenképp elmegyek a lányom döntőjére. Nem érdekel, ha az apja ott lesz. Az sem, ha magával hozza újdonsült barátnőjét. (Vagy hívja mindenki úgy ahogy akarja, a fantázia határtalan.) Ma, az egyetlen dolog, amire koncentrálni fogok, ő, drága kis Violám.

Elsőnek rendbe kellene tennem magam. Kezdjük a hajammal. Tükörbe sem merek nézni hónapok óta (ez a nap telis-tele van változásokkal, büszke kellene hogy legyek?), de az egyszülött lányomért mindent megteszek. Ah, gondoltam. Jobb lett volna ezt a lépést kihagyni, és egyenesen a fodrászhoz szaladni. Hm. Újítsak vajon? Vörösről szőkére? Vagy túl merész? Mindegy, marad a szokásos. Úristen, a körmök! Mondd, hogy nem száradt be a piros körömlakkom! Ma jól akarok kinézni. És nem, nem a volt férjem visszacsábítása miatt. Pff. Mit gondoltok? Persze, hogy Leo segítője miatt! Már az első alkalommal, mikor felhozta hozzánk a fiút, észrevettem rajta azokat a nézéseket. Nem voltunk sokáig egy helyiségben, de így is zavarbaejtő volt a helyzet… Ráadásul, aki simán felhoz a 3. emeletre egy 15 éves edzett, kerekesszékes fiút az már elég ..hm.. elgondolkodtató. És ma is itt lesz. Ma. Úristen, ma újra látom. Oké, oké, beszív, kifúj. Kezdek megint átmenni egy szerelmes kamasz szintjére. (Vagy még ki sem másztam belőle?) Azt hiszem, keresnem kell egy szép, mutatós ruhát. Vagy legalábbis ne melegítő legyen. Az én esetemben már az is haladás.

Rendben, elindultunk a helyszínre, és azt hiszem eddig jól végeztem a dolgomat. Matteo-ra (mint kiderül, így hívják erőemberünket) is jó benyomást tettem, a lányom is eléggé izgult, de nekem és Leonak sikerült megnyugtatnunk. Kedves srác. És tényleg szereti a lányomat. Nem sok gondunk lesz vele úgy érzem.

Egy dolog aggaszt már csupán. Az exférjem. Miért kell neki is ott lennie? Pont most, pont ma, mikor minden a tervek szerint halad. Mindent el fog rontani. Érzem. Mindig rosszkor időzített. Tipikus. Nem. Én ezt nem hagyom. A mai nap, a változásokról szól, és ma gyászolunk. Eltemetünk egy rossz időszakot. és ennek a „férfinak” az emlékét. Bár szívem szerint erre sem méltatnám.

Szerencséd. Szerencséd hogy 5 sorral lentebb ültél. És hogy a drága, egyetlen és csodálatos kis tubicád nem hoztad. A szemembe se mer nézni. De még csak felém se. Nos, úgy látszik Matteo egyre jobban szuperál, ugyanis mellém ült be, ami már csak azért is jó, mert ha a lányom nyer (márpedig nyer), a nyakába borulhatok örömömben. Mindig beválik, megadja a kezdő löketet. Izgalmas verseny elé nézünk hölgyeim és uraim.

Istenem, de büszke vagyok! Az én drága Violám! Természetesen megnyerte a versenyt, amit ezek után edzőjével, Leoval és Matteo-val megünnepeltük egy elég puccos, kimondottan nem olcsó helyen. Nem, nem sajnáltam rá a pénzt, ez az én kicsikém napja, és nem utolsó sorban az enyém is. Persze, a verseny után találkoznunk kellet Viola apjával, de úgy gondolom, sikerült hűvös és rideg maradni. Violával kölcsönösen büszkén néztünk egymásra. Mindketten elértük a célunkat. És azt hiszem, Matteo-val is alakulnak a dolgok..

Hölgyeim és uraim, erre vártunk. Erre a napra pillanatra. Mikor rendeződik minden, mikor újra egy családként élvezhetjük egymás jelenlétét. Csonka, de boldog családként. Bár, remélem már nem sokáig…