Forduló
4
Barátság
9
Bátorság
8
Önfeláldozás
10
Műveltség
6
Őszinteség
6
Elgondolkodtató történet
10
Erőszak
10
Izgalom
6
Mindennapi történet
5
Nevettem rajta
7
Szerelem
7
Sírtam rajta
4
Tetszett
9
Varázslatos történet
3
Írj irodalmi kritikát a választott kötethez!

A családon belül erőszak súlyos dolog. Az Ököl/Jog főszereplője, Jace az apja elől menekülve a sok éve elszökött bátyja, Christian után indul, hogy nála keressen menedéket. S bár a két fiú tudja, hogy most már mindketten biztonságban vannak, az ügy mégsem záródik le ennyivel.

A családon belüli erőszak egy ördögi kör. Az elnyomott családtagok a legkisebb hibát sem engedhetik meg maguknak, jól kell teljesíteniük a suliban, mintafeleségként/férjként kell viselkedniük, mert ha nem, jön a büntetés. Viszont ebben a stresszben élve képtelenség rendesen koncentrálni a mindennapi feladatokra. A figyelem egy pszichés energia, az energia pedig véges, így minél többet koncentrálnak a családtagok a helyzetükre, annál kevesebb figyelmet tudnak szentelni a tanulmányaiknak, házimunkának vagy szakmai életüknek, stb., ami romló eredményeket, és újabb erőszakot, ami pedig még több stresszt eredményez, és a folyamat kezdődik elölről.

Általában, ha a családon belüli erőszak beszédtémaként merül fel, mindig van(nak) valaki(k), aki az egész szélén állva felteszi(k) a naiv kérdést: ha mindig agyonveri, miért nem hagyja csak úgy simán el? Hát, neki(k) ajánlom az Ököl/Jogot figyelmes olvasásra és kielemzésre.

De induljunk ki ebből. Miért is nem hagyja el a bántalmazott fél a párját? A válasz félelem és agymosás. Az Ököl/Jog esetében Jace édesanyja szenvedi el férje erőszakos kitöréseit, és a könyv, bár sosem olvasunk narrációt az anya szemszögéből, mégis tökéletesen bemutatja azt az összetett folyamatot, ami a nő fejében és lelkében lejátszódik. Jace anyja nagyon rossz körülmények közül került nagyon jók közé, nincs saját pénze, úgymond beházasodott egy tehetős családba. A férje ezt kihasználva erősíti fel a nőben a kisebbrendűség érzését, elhiteti vele, hogy önállóan nincs értéke, mind anyagilag, mind megítélés szempontjából teljes egészében tőle függ. Amellett, hogy ezáltal minden önértékelést kiöltek belőle, a nőnek további két oka is van a maradásra: Christian és Jace. Ha újra és újra magára vállalja a villámhárító szerepét, elviselve a verést, az erőszakot és a megaláztatást, ezzel biztosítja azt, hogy a férje legalább a gyerekeiket nem fogja bántani. Legalábbis úgy véli.

Ebben az ördögi körben viszont nem az a fő kérdés, hogy Jace édesanyja miért nem hagyja ott a férjét. A főkérdés az, hogy a férfi egyáltalán miért bántalmazza a családját? Mi készteti erre? Mivel a nyilvánosság előtt sikeres bíró szerepében tetszeleg, talán a hivatása változtathatta meg és alakíthatta szürreálissá és torzulttá az igazságosságról való felfogását, de erre a könyv nem ad pontos magyarázatot. Jace apja egocentrikus és hatalommániás, meg sem fordul a fejében, hogy őt el lehet hagyni. Szüntelenül dolgozik benne a düh, ami rendkívül instabillá teszi, csakúgy, mint a birtoklási vágy és az elvakult féltékenység, amit mi sem bizonyít jobban, minthogy rövidre vágta a felesége haját, miután egy ismerősük dicsérő megjegyzést tett rá. Bár tudja, hogy amit tesz, annak súlyos következményei lehetnek, sőt, talán még azzal is tisztában van, hogy amit tesz az rossz, de mindezeken túl úgy érzi, neki mindez beletartozik a jogkörébe. „Ne KÉNYSZERÍTS arra, hogy még egyszer ezt csináljam.” Felfogása szerint az erőszakos bántalmazásokért nem ő, hanem pont hogy a bántalmazott hibáztatható, állandóan és teljes meggyőződéssel hárítja a felelősséget. Keménykezű, manipulatív és rendkívül meggyőző - remek bíró. De milyen apa?

És akkor rá is térhetünk Jace-re, és arra, hogy mekkora ráhatása is van egy ilyen gyerekkornak az ember életére. Jace nagyon sokáig nem volt veszélyeztetve. Míg Christian inkább az édesanyjukhoz állt közelebb, addig Jace jobban igényelte az apja figyelmét, pl csak azért kezdett el focizni, hogy legyen közös témájuk. Jace amúgy kifejezetten normális a körülményekhez képest, még humora is van, de maga se sejti, hogy tudat alatt mégis mennyire ferdült kép alakult ki benne a kapcsolatokról. Egyrészt benne is ott van a düh és az értetlenség: Christian miért nem jött vissza érte, miért nem kereste őt? Másrészt, amikor megtudja, hogy a barátnője Lauren megcsalta őt (megint) a legjobb barátjával, elpattan nála a húr, megüti és fojtogatni kezdi a lányt. A nagy különbség viszont közte és az apja között, hogy Jace ezt követően elképesztően megrémül, rettegve fedezi fel, hogy ő is képes olyan lenni, mint az apja. Az ominózus eseményt követően hazamegy, és visszaüt az apjának, őt hibáztatva mindenért. Itt egy újabb hasonlóság: felelősséghárítás. Ezek után az apja kidobja őt a házból, Jace is menekülni kényszerül, részben az apja, részben pedig önmaga elől.

Jace új életében két lány is fontos szerepet kap. Caitlynnel azért nem jár, mert bár Laurenre emlékezteti, egyáltalán nem tetszik neki, Dakotával pedig épp azért nem, mert nagyon is. Jace ezzel - hogy már eleve nem akar olyan szituációt teremteni, ahol esetleg megint megtörténhet az, ami Laurennel történt - bünteti magát és védi a lányokat önmagától, de közben ráébred, hogy ha senkivel sem lesz képes soha többé kapcsolatot létesíteni, élete végéig magányos lesz, fél, hogy soha többé nem lesz képes engedni magának, hogy szeressen. Úgy gondolja, Caitlyn nem érdemli meg, hogy pótlék legyen, Dakotának pedig jobb lesz nélküle. Ez a hozzáállás egy mérvadó különbség Jace és az apja között. Jace képes a megbánásra.

A könyv fókuszában tehát látszólag a fiúk szökése, illetve a későbbiekben majd az édesanyjuk szöktetésére tett kísérlet áll – de vajon biztonságban vannak-e? Véget ért-e a menekülés?

Egyáltalán nem. Christian, Jace bátyja még akkor is menekült, amikor már térben rég elég messze volt az apjától, és jogosan (tudjuk, hogy az apja egyszer rátalált New York-ban, aminek nem lett szép vége). Hiába épített fel egy teljes életet, belül sérült, titkolja a múltját a barátnője elől, és futással küzdi le a benne lévő agressziót. Hiába látszik stabilnak és céltudatosnak, valójában bizonytalan, és retteg attól, hogy a világa ismét darabjaira esik, tudja, hogy csak egy hajszálon múlik az, hogy minden megváltozzon. Amikor Jace váratlanul felbukkan az ajtaja előtt, azonnal tudja, hogy tévedett, amikor azt hitte, az öccsét nem fogja bántani az apja.

Jace érkezése mintegy katalizátorként játszik szerepet Christian menekülésében, abban, hogy lélekben is megszabaduljon az átéltektől. A könyv középpontjában igazából a két testvér együttes gyógyulása áll, amiben még Miriam, Christian barátnője is részt vesz, aki egy személyben tanár, pszichológus, barát, barátnő és anya a fiúk számára, ő nyújt lelki támogatást nekik, amikor megismeri a múltjukat, kitart mellettük, ahelyett, hogy megrémülne, vagy hagyná az egészet, hogy neki ez a bajlódás nem kell. Ez nem azt jelenti, hogy Christian és Jace édesanyja ne szerette volna a gyerekeit, de abban a környezetben és stresszben nem válhatott belőle ebből a szempontból igazi anya.

És ezzel teljes kört futottunk, visszaérve a fiúk anyjáig, és a kérdéshez, miért maradt még a szöktetési kísérlet után is a férje mellett? Villámhárítóként. Még mindig. Hogy ott legyen, amikor a férfi kitörni készül, hogy megállítsa, ha a fiai után menne. Hogy így a teljes élet lehetőségét biztosítsa a gyerekeinek.

És ez sikerül is. A könyv végére Christian végre indul a bostoni maratonon, amin eddig nem mert, nehogy az apja felfedezze a tévéképernyőn, Jace pedig felhagy a focizással, és összejön Dakotával.

Felmerült bennünk a kérdés, hogy lehet az, hogy a család környezetében élőknek nem tűnt fel, hogy valami nagyon nincs rendben? Feltűnt, szinte egész biztos. Az iskolatársak biztos pletykáltak és spekulációkat szőttek Christian eltűnését követően, amit feltehetően az apja elsimított a tanári kar körében valamiféle indokkal. A szomszédok biztos próbáltak kommunikálni a fiúk anyjával a boltban vagy bárhol máshol, viszont a nő feltehetőleg elutasítóan viselkedett, mert tudta, hogyha barátokat szerez, vagy ha okot ad a férjének a féltékenységre, a férfi ki fogja használni az alkalmat. A tinédzserek információk híján a felnőttek világában nem sokat tudnak tenni, a szomszédoknak pedig valószínűleg nem az fog lejönni, hogy valami gond lehet, beérik azzal a magyarázattal, hogy ez a nő bunkó. Így működik a társadalom.

A másik kérdés, amin elgondolkoztunk, hogy milyen megoldási lehetőségekkel élhetnek a családon belüli erőszak elszenvedői? Miért nem mentek el egy szociális munkáshoz, vagy tettek feljelentést? Egy lehetséges forgatókönyv: mivel az igazságszolgáltatás nem vaktölténnyel lövöldözik, ha bárki is vádat emel bárki ellen, kivizsgálás indul, hogy valóban van-e igazságalapja a feljelentésnek. Ilyenkor megfigyelik egy bizonyos ideig a vádlottat, vagy szembesítik őt a vádakkal. Itt jelen esetben egy sikeres bíróról beszélünk, akit valószínűleg se a pozíciója miatt sem fognak majd elítélni, de ellenkező esetben – ha esetleg mégse korrupt mederben folyna a dolog – a fiúk apja valószínűleg kivágná magát a szakmai tudását felhasználva (korábban is fenyegette őket, hogy készen áll a védelmével, és hogy tudja a módját, hogyan úszhatja meg). Ha pedig megfigyelőt küldenek ki a helyszínre, hivatalos személy jelenlétében feltehetőleg nem fog megkérdőjelezhető módon viselkedni. Elképesztően kicsi az esélye annak, hogy a feljelentők sikerrel járnak, sokkal valószínűbb, hogy ejtik a vádakat. És amint ez megtörtént, elképzelhető, hogy a családtagok nem élik túl.

A családon belüli erőszak egy ésszel szinte fel nem mérhetően bonyolult és komplikált probléma, amiből nagyon nehéz kiszakadni és teljesen felgyógyulni. Az Ököl/Jog mély gondolatokat tartalmaz, rávilágít a téma súlyosságára és gondolkodásra késztet. Tökéletesen mutatja be és segít megérteni a bántalmazottakban lejátszódó folyamatokat és a környezetükben élő személyek érzéseit és hozzájuk való viszonyulását. Mindezt az olvasó szüntelen feszültségben tartásával éri el. Tanulságos, megrázó és valósághű olvasmány, amit mindenkinek ajánlhatunk.