Forduló
4
Barátság
6
Bátorság
8
Önfeláldozás
6
Műveltség
2
Őszinteség
3
Elgondolkodtató történet
3
Erőszak
8
Izgalom
6
Mindennapi történet
3
Nevettem rajta
5
Szerelem
8
Sírtam rajta
1
Tetszett
6
Varázslatos történet
7
Írj irodalmi kritikát a választott kötethez!

 


Az Obszidián fülszövege közhelyes, unalomig ismételt történetet sejtet. Ez nem is áll nagyon messze a valóságtól, csakhogy a klisé jegyében megejtett mondatok mögött valójában komoly mondanivaló rejlik. A hétköznapi megjelenésű Katy Swartz és a kifürkészhetetlen, vonzó Daemon Black viharos románca nem pusztán egy szórakoztató ponyvaregény.


A luxenek és az arumok tökéletes kontrasztot alkotnak egymással. A két, merőben különböző idegen faj közti ellentét a fény és a sötétség végeláthatatlan küzdelmeként is felfogható. Bár egyikük sem létezhet a másik nélkül, e aprócska tény számukra teljes feledésbe merült a színtiszta gyűlölettel és ármánnyal átitatott viszálykodás során. Árnyak soha többé nem jöhetnének létre, ha a fény egyszer megszűnik létezni. Hiábavalóak a sötétebbnél sötétebb ecsetvonások a vásznon, a világosabb tónusokkal együtt kel igazán életre egy kép. Ellenségeskedésükre a másik puszta létezése még nem adott okot, a konfliktus kialakulásának valódi indítéka leginkább az arumok számlájára írható. Jogosan merül fel az olvasóban a kérdés miszerint, melyik fél jelenti a nagyobb veszélyt a társadalomra, melyiküket lehetne okolni egy esetlegesen kitörő, mindent felemésztő háború pusztításaiért. A Földről nem állítható az, hogy teljes egészében az embereké lenne, ugyan ennek a kissé egocentrikus feltételezésnek van némi igazságtartalma is, más, nem evilági lények dominanciaharcára nézve. Méltatlan lenne a halandókkal szemben, hogy egy fényévekre levő galaxisban elkezdett harcnak a földi színtéren vessenek véget. Habár az emberiség sem mentes a bűnöktől, a döntő többséget ők képezik, és élik a megszokott életüket. Fogalmuk sincs a bársonyos árnyak halált ígérő szavainak, vagy az izzó fényszálak szőtte különös jelek elsuttogóiról. Tehetetlenek a két szuperfajjal szemben, a rivalizálás rettentő következményeinek ártatlan elszenvedőivé válnának. Történnek furcsaságok, tragédiák, amiket a véletlennek tulajdonítanak, és pont ezt használják ki a luxenek és az arumok is, csupán azzal a különbséggel, hogy az utóbbi faj élvezetet lel az emberek meggyilkolásában. Ebből a szempontból az arumok töltik be a klasszikus gonosz szerepét, de nincs leírva feketén-fehéren, hogy pontosan melyikük is a grandiózusabb fenyegetés. Az arumok voltak azok, kik elpusztították a luxenek bolygóját, bár ők sem különbek, hiába hajtotta őket a bosszúvágy, mikor egyértelmű válaszként kiegyenlítették veszteségeiket. Ez esetben a világosság nem feltétlen egyenlő a jósággal. Az írónő így belecsempész egy nagyszerű üzenetet, miszterint soha ne hagyatkozzunk az általános sztereotípiák kimondatlan törvényszerűségeire, mert könnyűszerrel válhatunk a naivitás rabjaivá. Nincs jó meg rossz oldal, csupán eltérő szemszögek. Ugyan az előbbi állítás abszolút egyéntől függ, a luxeneknél sem ismeretlen az empátia fogalma, azonban akár egy korábbi balszerencse következtében, akár természetükből fakadóan, az emberek utálat tárgyává is válhatnak köreikben. Daemon betegesen védelmezi húgát, Dee-t, ami érthető, hiszen ikertestvére egy halandó lány iránti szerelem miatt tűnt el nyomtalanul. Emiatt azonban nem ítélhetjük el őket, hisz számukra is rendkívül fontos az, hogy biztonságban tudhassák szeretteiket. Védelmező ösztönük csak még inkább kiélesedett, miután a kisebbség szerepe jutott nekik, s nem fedhetik fel valódi kilétüket.  Ráadásul a védelmi minisztérium is folytonos megfigyelés alatt tartja őket, a jövőjük nagyban függ tőlük. Meg vannak kötve, és ezek a láthatatlan láncok a sarokba szorítottság érzését fokozzák, mellyel a védelmisek csak olajt öntenek a tűzre. A szabadságra kétségbeesetten vágynak, nem mellesleg szívükre sem hallgathatnak igazán. Szintén meg van szabva, hogy ki lehet a párjuk: luxenek csak és kizárólag luxenekkel alakíthatnak ki társas kapcsolatot a fajfenntartás végett. Ez a nevetséges követelés igencsak szűk látókörűségre vall az idősebb luxenek körében, mintha legalábbis fertőzöttek lennének, kevesebbek az embereknél. Ugyanúgy akadnak köztük értékes egyének, akárcsak az arumoknál is.

 
A történet egyedi karakterek szempontjából nem igazán tudott újat felmutatni. Bár néhányan tagadhatatlanul belopták magukat a szívünkbe, különösen Dee, aki bájos, tündéri stílusával az egyik legmegnyerőbb személyiség a könyv során. Ettől eltekintve, az olvasóra minduntalan rátör az a jól ismert déjá vu érzés, mintha már olvasott volna ehhez hasonlót. Sablonos szereplők köszönnek vissza, tipikus jellemvonásokkal. Vitathatatlan, hogy különösen nehéz páratlan ötletet megvalósítani a YA regények aranykorában, a rengeteg párhuzam miatt egyszerűen elveszik a vele egyforma könyvek tömegében.  


Daemon népszerűsége igencsak megoszló, mégis felmerül pár kétség viselkedése terén. Kifogástalanul testesíti meg a kis híján már isteni szférába emelt szépségű, de fölötébb modortalan, titokzatos idegen szerepét, akiről időközben kiderül,(egyáltalán nem meglepő módon),hogy táplál némi gyengéd érzelmet az átlagos, szomszéd lány alakjába bújtatott főhősnő iránt. Jóllehet nem jellemző a luxenekre, hogy bármiféle mentális betegségtől szenvedjenek, nagy a valószínűsége annak, hogy a különc hősszerelmesünk bipoláris személyiségzavarral küzd. Vagy átkozottul jó színész. Ami Katy jellemfejlődését illeti, az írónő bravúrosan formált egy szende, kissé gyenge fizikumú tinédzser lányból egy olyasvalakit, aki nem rest feláldozni magát a nagybetűs bizonytalanságban. Becsülendő tette, mikor másképp is dönthetett volna. Erkölcsi szempontból nézve Katy ezzel akár pontot is tehetett volna az i-re, megbízhatóságát figyelembe véve, mégis Deamonon és Dee-n kívül bizalmatlanul fogadják a többiek. 


Annak ellenére, hogy meglehetősen elcsépelt, már-már közhelyesre sikeredett az alaptörténet és a szereplők jellemének kidolgozása, maga a cselekményszálnak a továbbgondolása kritizálásra nem ad okot, tekintve a fordulatos történeti elemeket vagy a könnyed jellegét a műnek, ami olvastatja magát.


Ellenben voltak fenntartásaink a hitelesség felől. Az elvarratlan szálak jóformán szerves részét képezik egy történetnek, amik eltörpülnek a valódi dilemmák, megoldatlan rejtélyek soraiban. Mindazonáltal keringenek mindenféle legendák a lakosok közt, azonban az emberi érzékszervek még nem annyira tompák, hogy figyelmen kívül hagyjanak olyan gigantikus jeleket, mint például kilométereken keresztül feltört útburkolat, gyökerestül kitépett fák, felégetett mezők vagy éppen bizarr, villódzó fénysugarak. Azonkívül egy kisvárosi életről sok minden elmondható, habár a magánszféra tiszteletben tartása közel sem. Az újonc floridai lány kirí az ismerős arcok tengeréből,  így nehéz rést találnia a klikkeken. Habár az osztály nagy részét hidegen hagyja Katy, egyikőjük sem tartja furcsának az ő és Daemon közt kialakult jócskán abszurd kapcsolatot. Pusztán néma szemlélők, ami váratlanul hat egy összeszokott osztályközösségben, még ha Daemon a vadító, elérhetetlen srác is, és Katy nem több egy új „arcnál”.


Mi akkor a lényeg?
Meg kell tanulnunk felülkerekedni előítéleteinken, áldozatot hozni, saját tapasztalatainkra támaszkodni, módszeres kétellyel fogadni azokat a dolgokat, amiktől a többség sokszor alaptalanul fél, s felfedezni a szépet még a legképtelenebb esetekben is. Azok, kik tudnak olvasni a sorok között, megértik Jennifer L. Armentrout regényének fő célját.