Forduló
4

Andy Weir: A marsi – könyvajánló

 Mark Watney, amerikai asztronauta nem elsőként, sőt nem is másodikként lépett a Mars felszínére.
 Azonban amikor a 6. solon balszerencsés események sorozatának köszönhetően az Ares 3 legénysége evakuálni kényszerül, Mark az első ember akinek huzamosabb időt kell eltöltenie a „Vörös Bolygó” felszínén, tekintve, hogy csaknem végez vele egy porvihar, így az őt halottnak gondoló társai nélküle indulnak vissza a Földre.
 Ráadásul, nem csak azzal kell megbirkóznia, hogy teljesen egyedül van a kommunikáció bárminemű lehetősége nélkül - hiszen a Földön senki sem tudja, hogy életben van -, de a vihar következtében tönkrement berendezéseket is rendbe kell tennie, ha nem akar csúnya véget érni záros határidőn belül.
 Sőt, ha ezen túl is lendül, még mindig nincs elég élelme a segítség megérkezéséig, nem is beszélve a viszontagságos környezetről, amivel szembe kell néznie. De Mark nem az a fajta ember, aki csak úgy feladja: botanikai és mérnöki képességeit latba vetve küzd az életben maradásért.

 Mindeközben pedig a NASA-nak is van elég feladata, az Ares 3 legénységének mentális épségének stabilizálása, a sajtó megnyugtatása és egy meglehetősen kockázatos mentőexpedíció sietős megszervezése.
 A könyv olvasása közben arra kellett rájönnöm, hogy Marknál alkalmasabb embert el se tudnék képzelni a feladatra. Humorával, intelligenciájával, leleményességével és legyőzhetetlen élni akarásával száll szembe az őt módszeresen kinyírni akaró helyzetekkel. Legyen szó burgonyatermelésről a saját ürülékét használva, vízkészítésről, vagy egy több ezer kilométeres út megtételéről bármiféle jelentősebb külső segítség nélkül. Mindezt persze a túlélés érdekében. 
 Aki nem hallott A marsiról, az biztosan egy kő alatt élt az elmúlt évtizedben, hiszen nagysikerű egészestés filmadaptáció is készült a könyvből.

 

Barátság
9
Bátorság
10
Önfeláldozás
8
Műveltség
10
Őszinteség
5
Elgondolkodtató történet
6
Erőszak
3
Izgalom
8
Mindennapi történet
1
Nevettem rajta
10
Szerelem
2
Sírtam rajta
5
Tetszett
10
Varázslatos történet
3