Forduló
4
Barátság
8
Bátorság
10
Önfeláldozás
10
Műveltség
10
Őszinteség
7
Elgondolkodtató történet
10
Erőszak
7
Izgalom
10
Mindennapi történet
5
Nevettem rajta
7
Szerelem
4
Sírtam rajta
7
Tetszett
10
Varázslatos történet
10
Írj irodalmi kritikát a választott kötethez!

OLVASOKK! 

Jennifer A. Nielsen: A hamis herceg - kritika

Azt hittük, már mindent olvastunk. Hogy már az első fejezet, a fülszöveg, a borító vagy akár a cím alapján fel tudjuk vázolni az összes könyv cselekményét, de legalább a végkifejletet. Nagyképűen azt hittük, hogy belelátunk az írók gondolataiba és, hogy már nincs új a Nap alatt. Tévedtünk.

A kezünkbe vettük Jennifer A. Nielsen Hatalom-trilógiájának első részét és rájöttünk, mennyire nincs igazunk. Hogy továbbra is CSAK olvasók vagyunk, kiszolgáltatva az író szeszélyeinek, aki kénye-kedve szerint alakíthatja a történetet, nekünk pedig nincs más választásunk, mint sodródni az árral. Jennifer A. Nielsen tudta tartani ezt a felállást, és a lehető legjobban ki is használta.

A regény a középkorban játszódik egy kitalált világban. Olyan országokat ismerhetünk meg, mint Avenia, Bymar, Gelyn vagy a helyszínül szolgáló Carthya. Még egy térképet is kapunk a könnyebb eligazodás érdekében. 

Carthya királyi családja halott, bár ezt csak nagyon kevesen tudják. A helytartók küzdenek a trónért, így a polgárháború elkerülhetetlennek látszik. Az egyetlen lehetőség, ha a szóbeszéd igaznak bizonyul és a halottnak hitt Jaron herceg mégis túlélte négy évvel ezelőtt a hajója elleni kalóztámadást. Bevin Conner ezen dolgozik, illetve valami hasonlón. Meggyőződése, hogy a herceg halott, de árvákat válogat, akik külsőre hasonlítanak az ifjú herceghez, hogy véghez vihesse a valaha volt legnagyobb felségárulást azzal, hogy a trónra ültet egy imposztort, akit bábként irányítva gyakorlatilag királyi pozícióba kerül. A négy kiválasztott fiú közül csak három számára kezdődik el a kiképzés, mely folyamán nemeseket faragnak belőlük. A tét hatalmas. A nyertes király lesz, míg a másik kettő meghal. Ennek ellenére Sage egyáltalán nem próbálkozik. Szemtelenkedik, és ellenszegül akár az élete árán is. Az ő küzdelme van a középpontban. Az olvasó pedig tövig rágja a körmét izgalmában, hogy vajon túléli-e, miközben tudja, hogy igen, mert egy trilógiáról van szó. Egyszerre szurkolunk azért, hogy nyerjen, de közben ellenkezünk, mert ugyan érdekes lenne megélni, de mindig is egy fájó pont lenne az a könyv, ami arról szól, hogy hogy lehet egy egész országot átverve csalót ültetni a trónra. Szerencsére ez a probléma megoldódott, hiszen egy irdatlan nagy csavarral kiderül, hogy Sage tulajdonképpen az elveszett herceg, aki megszökött és apja tanácsára egy másik személyiséggel élte tovább életét, míg el nem jött a megfelelő időpont a lelepleződésre.

A történet és a kivitelezés is egyszerűen zseniális. De ami lehetetlenül jóvá teszi a regényt az a szereplőgárda. Soha nem találkoztunk még ennyi kétszínű és köpönyegforgató emberrel. 

Ott van Bevin Conner, aki ezt az egészet szervezi. Kiráyhű hazafinak vallja magát. Azt mondja, mindent az országért tesz, mégis ő az, aki megmérgezte az uralkodói család három tagját és szövetkezett a kalózokkal, hogy támadják meg Jaron hajóját. Összeesküvést szervezett, hogy a rendszert kikerülve trónra kerülhessen egy hamis herceg segítségével.

Cregan kiváló harcos, Conner egyik hű szolgálója mégis a háta mögött szervezkedik és megpróbálja ellene fordítani a kiválasztott árvákat, hogy övé legyen a korona. Sajnálatára Sage keresztül húzza a számításait és meghal.

Roden és Tobias karakterével nem lehet dűlőre jutni, Egyik pillanatban még összejátszanak a harmadik fél ellen, aztán megpróbálják eltenni láb alól, majd barátságot kötnek, amit esetlegesen egy újabb árulás követ. Tobias eleinte nagyon ellenszenves. Okosabbnak és felsőbbrendűnek gondolja magát, míg a Sage elleni merénylet végkimenetele le nem töri a szarvát. Roden egy fokkal jobb nála, még barátságot is köt Sage-el, de végül elárulja a célegyenesben, amikor már mindenki megbízik benne.

Mott és Imogen Sage egyedüli barátai. segítik őt és mindvégig hisznek benne. Eleinte Mott csak Conner társa ként tűnik fel, aki a parancsait teljesíti, így gyakran fájdalmat okozva főhősünknek, de tettei megbocsáthatóak, annak tükrében, hogy nem tudta melyik a helyes oldal és, hogy végül Sage mellé állt. Imogen a némának hitt szolgáló, aki akaratán kívül hívja fel magára a figyelmet. Ápolja és bizalmába fogadja a fiút. Észlelhető egy bimbózó románc kialakulása is, amit sajnos csak a lány részéről tapasztalunk. Kiváncsiak vagyunk lesz-e ebből valami tekintetbe véve, hogy Sage el van jegyezve a gyönyörűséges Amarinda hercegnővel. 

A mellékszereplők is nagyszerűen megformáltak. A tanárokon és szolgálókon át a helytartókig mindenki kapott személyiséget és nevet, amitől úgy érezhetjük, tényleg a világ részei vagyunk. Az ő felbukkanásuktól lesz az egész még valósághűbb.

És végül Sage/Jaron herceg. Zseniális. Nem lehet más szóval illetni. Bátor, de egyben vakmerő. Pimasz és kiszámíthatatlan, mégis egy sakkmesterre jellemzően minden lépését hárommal előre megtervezi, és ugyanennyivel előre kiismeri az ellenfelét. Képes az életét kockáztatni a cél és annak érdekében, hogy hiteles maradjon. Ezek ellenére heves természete néha mégis veszélybe sodorja. Továbbá jószívű, segítőkész és hűséges. Az egyik legjobban megformált karakter, mellyel olvasmányaink során találkoztunk. Talán túlságosan is.

Hozzá kötődnek azok az apró hibák, amelyek emlékeztetnek minket arra, hogy ezt is egy ember írta, aki nem tökéletes. Sage olyanra sikerült, mint a szuperhősök, akikről olvasunk és látjuk a filmekben. Sérüléseket szenved, melyek másokat akár hetekre is mozgásképtelenné tennének, ő mégis felépül belőlük, és ugyan megjegyzi, hogy egy kicsit fáj, de ugyanúgy mászik utána falat vagy vív.

Továbbá egy 15 éves fiúhoz képest túlságosan tapasztalt, ami adódhat életformájából, de akkor is egyszerűen túlságosan kiforrott a személyisége. Éles eszű és rendkívül érett, ugyanakkor bizonyos helyzetekben inkább gyerekes. És mindenhez ért a falmászástól elkezdve a lovagláson át a kardvívásig, és még ki tudja mi máshoz. 

Ami még hiba lehet az az idővonalban keletkezett zavar. Esténként miután megvárja, hogy a többiek elaludjanak, kiszökik, majd rejtélyes tevékenységek miatt éjszakázik, majd hajnalban visszatér az ágyába, alszik két órát és mintha mi sem történt volna, végig csinálja a napot. Ezt megismétli többször is. Egyszerűen lehetetlen. 

 

 

Mind ezek ellenére a könyv továbbra sem veszít értékéből. Briliáns. Másodjára olvasva még inkább. Nagyszerűségét mutatja, hogy elsőre még bedőlünk az E/1-es elbeszélésnek. Az írónő átver minket, hiszen első kézből tapasztalhatjuk a főszereplő emlékeit és gondolatait, melyet manipulál a kialakult helyzet és elhisszük, hogy ő tényleg csak egy szökött aveniai, akinek csapos volt az anyja, az apja meg gyatra zenész, de közben mindenhol ott van az igazság szikrája. Másodjára pedig a töméntelen mennyiségű utalás is feltűnik, ami a regény elejétől fogva egyértelművé teszi az eseményeket és a szerepeket. Mégis átsiklik rajta a szemünk, vagy belemagyarázunk valamit, ami akkor teljesen evidensnek tűnt, most mégis irdatlan tévedés.

A stílus és a szerkezet kifogástalan. Nem lehet belekötni. És talán a személyes megjegyzések, vagy Sage karakterisztikája teszi, de a tájleírások nem váltak unalmassá. Anélkül ismertük meg a carthyai vidéket és építészetet, hogy az szárazzá vált volna. ez különösképp üdítően hatott.

Összefoglalva ez egy remekmű. csak gratulálni tudunk az írónőnek és rendkívül kíváncsiak vagyunk, hogy viszi tovább a történetet. Mi lesz Jaronnal uralkodó ként? Hogy alakul a viszony közte és Amarinda, illetve Imogen között? Roden visszatér még? Alig várjuk, hogy ezekre mind választ kaphassunk.