merleAz irodalmi kritikát és a képregényt készítette: CSOPORTNÉLKÜLIEK - MerÉSZek - Eger

Robert Merle: Mesterségem a halál



 




A könyv ismertetője így szól: „A nácizmus, s egyben a huszadik század egyik legrejtélyesebb figurája a becsületes, nyílt tekintetű, kék szemű, német családapa, aki pedáns tisztviselő módjára elvégzi munkáját a haláltáborban, majd hazamegy, és példás családi életet él.„ - szerintem ez az eddigi legfélrevezetőbb fülszöveg, amit valaha olvastam.

A könyv ennél sokkal többet rejt magában. A főszereplő rendkívül komplex, egyáltalán nem olyan egyszerű, ahogy ez a mondat megpróbálja lefesteni őt. A regény során a kamaszkorától kezdve halála napjáig követhetjük élete alakulását egyes szám első személyben elmesélve a történéseket, így bepillantást nyerve a férfi gondolataiba is.

Ez sötét hangulatot ad a mesélésnek, ami illik a cselekményhez. Főszereplőnk az auschwitzi haláltábor alapítója, bár ez csak a könyv felénél derül ki. Addig úgy követjük Rudolfot, mintha egy egyszerű náci viszontagságos életébe pillanatának bele. A főszereplőnk határozott karakterfejlődésen megy keresztül, de egy gondolattól nem tud szabadulni: a parancsot teljesíteni kell. Ez az utolsó oldalakig frusztráló, hiszen akármilyen ügyről van szó – akár a saját fia megöléséről is – ő csak erre tud hivatkozni. Azonban halálos ítélete előtt egy jelentéktelennek tűnő mondatban mégis fordul a kocka: Úgy gondolja, ha parancsot teljesít, nem neki kell felelősséget vállalnia, hanem a felettesének, aki a parancsot adja. Ez teljesen más megvilágításba helyezi a tetteit. Mintha mindvégig csak a felelősség elől menekült volna abba, hogy csak az utasítást teljesítse, érdektelenül tekintve a következményekre.

Ezt a feltevést a cselekmény több ponton is alátámasztja. Már gyermekkorában is menekült a felelősségvállalás terhe alól, hiszen félt apjától. Döntésképtelen volt saját sorsával kapcsolatban, és rohamai voltak, ha valami nem a megszokott kerékvágásban futott. Ennek tekintetében véleményem szerint a regény legérdekesebb része maga a főszereplő és annak gondolatai voltak.

A történet során számos mellékszereplőt villant fel a könyv. Ez nem hat pozitívan a regény élvezhetőségére, hiszen a rengeteg német név, kifejezés és rang között elveszik az ember. Illetve az idő gyorsasága is zavaró. Alig 180 oldalban darál le egy élettörténetet a mű, így a jelenetek túl gyorsan követik egymást, és ha nem tart szünetet az olvasó pár oldalanként, teljesen elveszik a tettek tengerében.

Viszont a fontosabb mellékszereplők, akik jellemileg is jobban ki lettek dolgozva, határozottan hozzáadnak a történethez. Az apa, Von Jeseritz, Elsie, Schrader, és Setzler fontosak voltak, hogy kitekintést nyerjünk a főszereplő saját gondolatai közül a külvilágba is. Többük egészen szerethetőre sikeredett, ami fellélegzés volt, miután a mesélő jóformán mindent és mindenkit utált, kivéve a parancsokat.

A könyv befejezése után rövid kutatómunkába kezdtem, hogy kiderítsem, mennyire volt történelmileg hiteles a mű. Legnagyobb meglepetésemre szinte száz százalékosan. A csaták leírása, a férfi fontosabb megállói az életében, a családja, a rangjai, minden úgy volt megírva, ahogy az a valóságban is történt. Az író csak néhány változtatást eszközölt, például a személynevek megváltoztatását.

Kellemes meglepetés volt, hogy nem fikciót olvashattam, mégis elborzasztott, hogy minden, ami lapra volt vetve, valóban megtörtént. Egy párbeszéd határozottan megragadt bennem az utolsó tárgyalásról: „Maga három és fél millió embert gyilkolt meg!” mondta a bíró, mire Rudolf csak ennyit felelt: „Engedelmet, csak két és fél milliót.”

A Mesterségem a halál legmegdöbbentőbb része azonban az volt, hogy mennyire beleéli magát az olvasó a főszereplő szemszögébe. Itt nem arra gondolok, hogy az olvasó is parancsokra fogja korlátozni az életét. Sokkal inkább arra, hogy a háttértörténet ismeretében tényleg nem látja annyira kegyetlennek azokat a brutális tetteket, amiket a Holokauszt idején elkövettek. Sőt, logikusnak és relatíve kevésbé kíméletlennek a kifejlesztett megoldásokat. Hiszen a könyv végig csak úgy hivatkozik, a „különleges kezelés”, a főszereplő pedig csak parancsot teljesít.

képregény

A könyv egyik legbrutálisabb jelenetét választottuk ki a kreatív feladatunkhoz. Ez még egészen a mű elején, a főszereplő kamaszkorából való. A török fronton harcolt egy társával azt a parancsot teljesítve: Aki utoljára élve marad, hozza vissza a gépfegyvert. Rudolf annyira ragaszkodott a parancshoz, hogy inkább hagyta társát megöletni, minthogy megszegje az utasítást.

A képregény egy magyar kisfilm jeleneteiből lett kivágva és Photoshoppal megszerkesztve, hogy jobban átadja a jelenet hangulatát. Mivel a csapatban nincsenek jó rajzolók, ezért folyamodtunk ehhez a megoldáshoz.