Papír hercegnőAz irodalmi kritikát és a képregényt készítette: CSOPORTNÉLKÜLIEK - The Golden Trio - Pécs

Erin Watt: Papír hercegnő



 

Tényleg sok mindent vártam ettől a könyvtől. Bár nem néztem utána különösebben, így kritikákat sem olvastam róla, de több barátnőm is imádta, így legalább egy kellemes szerelmes sztorira számítottam. Persze az sem volt hátrány, hogy a borító gyönyörű és a cím is ígéretesen hangzott. Mint kiderült ennél nagyobbat nem is tévedhettem volna.

A történet szerint a 17 éves Ella törvényen kívül élve, magát a rákban meghalt anyja személyijével 34 évesnek hazudva, sztriptízbárban dolgozva próbálja eltartani magát és kihúzni az érettségiig, hogy végre új életet kezdhessen és egyetemre járhasson. Úgy tűnik, minden sínen van a szebb élet felé, amikor hirtelen beront az életébe Callum Royal és azt állítja, az apja – akit soha nem ismert – meghalt, és rá hagyta a gyámságot. Kiderül róla, hogy nemcsak egy milliomos, hanem haza is akarja vinni magához, hogy együtt lakjon 5 fiával egészen addig, amíg le nem érettségizik. Természetesen jelen van a "köcsög se veled, se nélküled srác tipikus esete", akibe Ella az első adandó alkalommal beleszeret. És ha azt hiszed ez jól hangzik, ne dőlj be.

A főszereplő, aki nemcsak hogy sosem tudja, mit akar és az egyik pillanatban még ő a világ legönállóbb nője, a másikban pedig teljesen odavan a folyton parancsolgató Reed-ért, hanem minden ok nélkül bunkón viselkedik minden szembejövő emberrel, majd csodálkozik, mikor azok nem kedvelik meg őt. A legjobb barátnője, Valerie pedig az egyik pillanatban szürke kisegérként viselkedik, a másikban pedig egy ketrecben táncol emberek százai láttára. Callummal alapvetően nem volt problémám, neki kivételesen jól kidolgozott karaktere és eredettörténete volt, bár azt nem tudom, hogy mióta számít jó megoldásnak az, hogy úgy próbálja elfelejteni a felesége – feltételezett – öngyilkosságát, hogy kihasznál egy nála legalább 10 évvel fiatalabb nőt. Emellett az öt testvér személyisége és kapcsolata Ellával akár még érdekes is lehetne, csakhogy 3-ról a nevükön kívül gyakorlatilag semmit nem tudunk meg. Easton, aki pedig szerintem az egyetlen vállalható karakter az egész könyvben, valamiért normálisnak találja több alkalommal is megcsókolni fogadott ’húgát’, majdnem lefeküdni vele, majd ezen túllépve és a megtörtént eseményeket meg nem beszélve, legjobb baráttá válni vele. Az ’állatiasnak’ beállított, ám véleményem szerint inkább undorítóan perverz Reed-ről, aki poénból ver másokat péppé már ne is beszéljünk.

A könyv szereplői sekélyes, hormonokkal túlfűtött karakterek, akik kicsit sem találják etikátlannak – és illegálisnak? – meztelenül megkötözni, majd fejbe vágni egy gyertyatartóval, majd később megverni a tengerparton az egyik évfolyamtársukat, aki bár tényleg bűnös volt, véleményem szerint inkább a rendőrséghez kellett volna vinni, nem pedig öntörvényűen igazságot szolgáltatni. ’Kedvenc’ részem, mikor is Reed meggyanúsítja Ellát, hogy csupán az apja pénzéért lakik velük – mire is a lány megsértődik, amiért ilyesmit mertek róla feltételezni. Valahogy ugyanis sikerült megfelejtkeznie a tényről, hogy ott lapul a hátizsákjában tízezer dollár, amit azért kapott Callumtól, hogy velük éljen.

Ám a kivételesen élvezhetetlen írásmód és történet, illetve a minden második oldalon teljesen ok nélkül feltűnő erotikus jelenetek még csak nem is a legnagyobb problémáim. A könyv ott ásta el magát teljesen a szememben, mikor megpróbált komoly témákkal foglalkozni. Ami nyilván alapvetően egy pozitív dolog lenne – de olyan egy alpári, tiszteletlen módon tette azt, hogy ennyi erővel odamehetett volna pár nagy traumán átesett emberhez és szembe röhöghette volna őket.

Röviden esélytelen, hogy valaha akár csak a közelébe is menjek ennek a könyvnek a folytatásainak, illetve mindörökre bebizonyosodott a tény, hogy továbbra is jobban teszem, ha elkerülöm a vörös pöttyös/rubin pöttyös könyveket és társaikat.

 

mmm