VÉRMACSKÁKAz irodalmi kritikát és a chatbeszélgetést készítette: BÁTRAK - Kaposvár - OLVASOKK!

Rachel Vincent: Kóborok (Vérmacskák 1.)

 

 



Nagy izgalommal álltunk neki Rachel Vincent Vérmacskák című sorozatának első részének. A fülszöveg és az értékelések egy izgalmas és eredeti történettel kecsegtettek. Az ízelítőt olvasva mindegyikünk fejében megjelent legalább egy lehetséges forgatókönyv, amit örömmel elfogadtunk volna, de belekezdve ennek ellenkezője igazolódott. Nem tetszett. Bár lehet, hogy csak mi tettük magasra a lécet.

A már teljes mértékben sablonos vámpírok és vérfarkasok helyett egy új természetfeletti fajjal ismerkedhettünk meg: a vérmacskákkal. Maga a típus olyan, mint a vérfarkas, csak csavarként az írónő átformálta őket, és sajátot alkotott. Jó pont a kreativitás csírájáért. A kivitelezés viszont nem az igazi. Volt benne potenciál, mégis egy sablonos és abszolút kiszámítható történet lett belőle. Felületesre sikeredett.

Mi hiányoltuk a biológiai hátteret, ami persze lehet, hogy nem minden olvasó számára létfontosságú, de szerintünk egy kicsit több figyelmet is szentelhettek volna neki. Mert persze megjelenik, hogy a vérmacskák köztünk élnek egy olyan nagymacska formájában, amit mi fekete párducnak hívunk, és Dél-Amerikából vándoroltak át Észak-Amerikába még a gyarmatosítás előtt, de biológiailag nem lettek hitelesek, gondolunk itt a várható kihalásukra.

Tehát ezek a lények falkákra osztva élnek az Egyesült Államok déli részén beolvadva az emberi világba, mégis elszigetelve tőlük. Féltve őrizve igen csekély számban születő lányaikat, akik a túlélésük kulcsát képezik. Faith is ilyen. Az utolsó nyolc fogamzóképes nőstény egyike, mégsem érzi át ennek a súlyát. Független akar lenni, így a többiekkel ellentétben elhagyta a biztonságos családi fészket és egyetemre ment. Innentől olvashatjuk az eseményeket, ami olyannyira egyszerű és egyértelmű, hogy főbb mozzanatai akár előre is megfogalmazhatóak az első fejezet után. A nyolc lány egyike eltűnt, ami valószínűleg nem csak egy ferde éjszaka eredménye. Mindenki pánikba esik, Faithnek pedig haza kell térnie, ami ellentmond az elképzeléseinek. Érettnek és felelősségteljesnek gondolja magát. Kár, hogy ezt a drámázása nem igazolja. Látszólag felfogja helyzete komolyságát, mégis egy újabb hisztiroham kíséretében megszökik a biztonságos otthonból, majd rádöbben, hogy ezt mégsem kéne, de már késő, mert őt is elkapják. A többiekkel ellentétben ő azonban (ki gondolta volna) különleges képességgel rendelkezik, aminek köszönhetően meg tud szökni, és itt érdemileg vége is van a történetnek. Persze az egész azért kicsit összetettebb, meg hát a szerelmi szálról sem feledkezhetünk meg.

Faith boldogan éli a kis életét az egyetemen ember pasijával, Andrew-val, már csak ezzel is borsot törve szülei és fajtája orra alá, amikor megjelenik Marc, a különösen vonzó expasi, aki hazarángatja, ahol kisebb kalandba bonyolódik Jace-szel, egy gyerekkori barátjával. Az érzelmek viharában eszébe sem jut Andrew, akit csak úgy faképnél hagyott egy olyan ígérettel, amiről tudta, hogy úgysem fog beteljesülni. A Jace-szel való játék közben pedig rájövünk, hogy Faith és Marc kapcsolata mélyebb, mint első ránézésre gondolnánk, és korántsem olyan lezárt, mint ahogy azt mutatják. A köztük lévő vonzalom olyan feltűnő, hogy még a vak is látja, mégis tagadni próbálják, túllépni rajta és elfeledni a múltat. Legalábbis Faith ezzel áltatja magát.

A történet mellett a szereplők is kidolgozatlanok lettek. Egy-egy sémára épülnek, amin nem tudnak tovább lépni vagy ha megpróbálnak, akkor csak zavarossá és összecsapottá válnak. Ott van a katonás és tekintélyt parancsoló falkavezér, aki egyben a féltő, és ezért szigorú családapa szerepében tűnik fel oldalán a házias feleséggel, aki elég mindennapi és unalmas, de kiderül, hogy erősebb, mint gondolnánk. Michael a komoly fiú, aki az apjára ütött, és majd átveszi a családi vállalkozást, Owen, a cowboy, Ethan, a legfiatalabb, így ő áll a legközelebb Faith-hez, Ryan, a lázadó és Jace, a csintalan szépfiú. Továbbá ott van a felelősségteljes és mindig megbízható Marc, aki egyszerűen túl különlegesre, túl toleránsra, megértőre és minden szempontból túl tökéletesre sikeredett. Ő az a kóbor, akit a többivel ellentétben befogad a falka, és akár új alfájukként is elfogadna, hát nem észvesztő?

De a legzavaróbb Faith. 23 éves kora ellenére egy hatodik osztályos, még kiforratlan személyiséggel rendelkező „nagylány” szintjén van, aki felnőttnek mutatná magát, de sajnos a hiszti miatt hitelét veszti. Nem fogja fel a helyzet jelentőségét, amiben felnőtt, és a szabadság utáni sóvárgás csapdájába esve nem lát semmit sem racionálisan, pedig azt hittük, hogy egy bölcsészkaros diák annál magasabb intelligenciaszinten áll, minthogy mindenkit a saját önzésének vessen alá, és ne lássa a fától az erdőt. Amikor egy-egy belső monológja végre értelmesnek tűnik, akkor valahogy sikerül egy teljesen más gondolatmenetbe átcsapnia, és végül mindent befejezetlenül hagyva egy önmagának is ellentmondó következtetést levonnia. A „se eleje, se vége” gondolatok mellé még olyan mondatokat is kapunk, amiről a beszélgetésben jelen lévő mindkét fél is tudja, hogy nem igazak.

Problémát képeznek a homályos és félreértelmezett részek, ami persze lehet, hogy csak fordítási hiba miatt van, de ahhoz szerintünk túl gyakori. Ilyen például, amikor Jace kér egy lehetőséget a komoly kapcsolatra, mégis a következő bekezdésben ez már úgy szerepel, mint lehetőség a szexre. Aztán az egész túl színpadias és szélsőséges. Valamint zavaró, ahogy a meztelenséget és a szexualitást kezeli. A fülszöveg, a célközönség és a tartalom nem összeegyeztethető. 14-15 éves lányok számára biztos érdekes és élvezhető a történet, viszont ha nekik lett szánva, akkor kihagyhatták volna az erotikus, vagy éppen naturalistán megfogalmazott erőszakos jeleneteket, mert az nem az ő korosztályuknak való. Egyszerűen nem lehet besorolni, hogy ez a könyv hová is való: a tinik polcára, vagy a huszonévesek szórakoztatására. Mert az biztos, hogy egy elrontott átmenetet képez, és a „vérszomjas ragadozós” momentumok miatt még csak nem is könnyed.

Összefoglalva úgy értelmezhető, mint egy nagy metafora a tinik belső vívódásairól, és a kivitelezés alapján egy „tinédzser lelki útikalauz”, de a számukra nem kívánatos részek túltolása miatt még annak sem állja meg igazán a helyét.

 

3