merleAz irodalmi kritikát és a chatbeszélgetést készítette: BÁTRAK - Könyvvadászok - Miskolc

Robert Merle: Mesterségem a halál


“Oly korban éltem én e földön, 
mikor az ember úgy elaljasult, 
hogy önként, kéjjel ölt, nemcsak parancsra, 
s míg balhitekben hitt s tajtékzott téveteg, 
befonták életét vad kényszerképzetek.” 

(Radnóti Miklós: Töredék) 

 

Az első és második világháború olyan téma, ami számtalan írót, költőt, rendezőt és zenészt ihletett már meg - és úgy tűnik, kiapadhatatlan a tárháza. Mindig akad egy olyan oldal, ahogy még nem közelítették meg, de Robert Merle a Mesterségem a halál című regényében talán egy olyan nézőpontból közelítette meg az eseményeket, ahogyan azt sokan nem merték volna. 

A regény elbeszélője Rudolf Lang, akinek történetében a nevén kívül minden valódi. Merle könyvének alapját hiteles források, dokumentumok adták Rudolf Höß SS-alezredes életéről. Az író alig változtatott valamit a valóságon, egészen belehelyezkedett karakterének szerepébe. A gyerekkorától kezdve egészen utolsó felnőtt évei pillanatáig végigkövethetjük életét kisebb-nagyobb időugrásokkal, ezzel szinte teljes képet kapva életútjáról, lelki ábrázolásának alapjaiba pedig talán még egy pszichológus is nehezen tudna belekötni. Egész életére bélyeget nyomott apja szigorú, vallásos nevelése, ennek hatását még a felnőttkori események kapcsán is érezheti az olvasó. 

Egyértelmű pozitívum, hogy az író nem félt meghökkentő narrátort választani: sokan ábrázolták már a háborús témát zsidó szemszögből, az átélt borzalmakra helyezve a hangsúlyt. De kinek jut eszébe egy náci katonatiszt bőrébe bújni? Sok más művésszel ellentétben Merle megtette ezt – Rudolf megismerésének szempontjából pedig milyen jól tette! Ennek köszönhetően elsőként tekinthetünk bele személyiségének folyamatos alakulásába, de talán épp ez válik a hátrányává is. 

Alig tudunk meg valamit más szemszögekről, legfeljebb a szereplők szájából, pedig igazán érdekes lehetett volna, ha a háború különböző oldalait is megtekinthetjük. Ehhez akár váltott szemszög, akár egy mindentudó, külső mesélő hozzájárulhatott volna, hiszen bár egyértelmű, hogy a főszereplő Rudolf, cselekedeteit nagyban befolyásolták a mások által kiosztott parancsok. Mi járhatott Wulfslang, Himmler, akár egyenesen Hitler fejében? Mi volt Rudolf apja túlzott szigorának oka? Ezek mind olyan kérdések, amikre nem kapunk választ, hiszen a főszereplő előtt is rejtve maradnak, csak ezeknek az embereknek a parancsait hajtja végre, így válik csak egy bábuvá a játékosa kezében. 

A történelmi háttérrel kapcsolatosan is lehetett volna kifejtőbb a leírás. Száraz információkra nem lett volna szükség, de - szintén az egyes szám első személyű elbeszélő “hibájából” - alig tudunk meg valamit arról, ami a nagyvilágban történik, csak Lang közvetlen környezetéről esik szó. Ez a börtönben töltött évei alatt még jól el is éri a hatását, hiszen csak így fejezhette ki Merle a változást, azonban az auschwitzi haláltáborban erre már nem feltétlenül volt szükség - az ország többi pontjára is tehettünk volna betekintést. 

Mi a helyzet Lang családjával? Ugyanott a magyarázat, hogy inkább szeret katonai szerepben tetszelegni, sem mint férj és családapa legyen, de talán pont ez adott volna egy olyan kontrasztot a személyiségének, ami által az olvasóban nagyobb sokk keletkezett volna. Elvégre otthon a férfi csak egy egyszerű katonatisztnek tűnik, felesége az utolsó pillanatig, egy véletlen elszólásig nem is sejti, hogy férje tömeggyilkos, ártatlan zsidó foglyok leghatékonyabb kivégzőeszközének megalkotója. 

Összességében Merle regénye időtálló, a téma sosem kopik ki a köztudatból, hiszen a világ történelmének olyan szelete, amely fölött nem lehet csak úgy szemet hunyni, hibái és néha túlzottan könnyed stílusa ellenére is ugyanazt az érzést váltja ki a közönségből, mint kiadásának idején - és az íróval ellentétben nem csak azok áldozatainak ajánljuk, akiknek mestersége a halál. 

 

merle