slideAz irodalmi kritikát és a szimulációs játékot készítette: BÁTRAK - Royal6-ás - Szolnok

Jill Hathaway: Slide - Mások szemével

Utolsó kötetként Jill Hathaway Slide című könyvét olvastuk el közösen. Mint ahogyan számítottunk is rá, ez a mű sem nyerte el mindannyiunk tetszését.

Magát az alapsztorit rendkívül érdekesnek, valamint egyedinek találtuk.A főhősnő, Sylvia ugyanis átcsusszan más emberekbe. Nem a gondolataikban olvas. Nem szállja meg őket. Csupán megfigyelőként van jelen. Látja, amit a másik lát, hallja, amit hall, mond, de nem tudja irányítani a másikat. Egy másfajta karakter talán áldásként tekintene erre a képességre, gátlástalanul kihasználná, hogy rengeteg információhoz juthat így, Sylvia viszont köszöni, de nem kér ebből. Sylviát egyébként egyszer csak a semmiből elkezdik Vivinek szólítani, ami először zavaró volt. Aztán azon problémáztunk, hogy ha az angol Vee-t Vivire magyarosították, akkor Sylvia miért nem lett Szilvia? De térjünk a lényegre.

 A lányt éppen úgy, mint néhai édesanyját, narkolepsziásként diagnosztizálták, azonban gyógyszerei helyett koffeintablettákon él és fél, hogy mikor és kibe csusszan át. És itt is az első problémánk a könyvvel. Igaz, hogy Sylvia apja rengeteget dolgozik, mégis elképzelhetetlennek tartjuk, hogy nem vette észre lányán az évekig(!) tartó túlzott koffeinbevitel jeleit.

A cselekmény akkor indul be igazán, amikor Sylvia egy titokzatos idegenbe kerül, aki kegyetlenül megölt egy diáklányt, öngyilkosságnak álcázva azt. Sylvia maga kezd el nyomozni a gyilkos után, szinte az összes szereplő gyanússá válik, ám viszonylag gyorsan nyilvánvalóvá lesz az olvasó számára, hogy ki a hunyó. Ezt sérelmeztük, ugyanis volt egy olyan érzésünk, miszerint az írónő túlontúl okosnak képzelte magát, és alábecsülte azon képességünket, hogy összerakunk egy komplexebb képet.

Ráadásként úgy véljük, hogy Jill Hathaway nem hozta ki történetéből a maximumot. Nem derül fény arra, hogy miért képes Sylvia átcsusszanni másokba, nem tanul meg uralkodni képességén, nem történik személyiségfejlődés. Ezt fájlaltuk.

Mindenféleképp szót kell ejtenünk a szerelmi szálról is. Annak ellenére, hogy a csapatunk fele nem kedvelte a szépfiút, a Zane-szál jól ki lett dolgozva, szépen bontakozott ki szerelmük Sylviával. A legjobb barátról, Rollinsról már a könyv elején üvöltött, hogy szerelmes a lányba, Sylvia viszont jó főhőshöz méltóan nem látta a fától az erdőt és nulla sejtelme volt a fiú érzéseit illetően, amiért néha jól megcsapkodtuk volna.

 Végül, de nem utolsó sorban a gyilkossági szál. Figyelem, spoilerveszély következik! Mert hát ki más is lehetne a gyilkos, mint Sylvia apjának exszeretője, aki történetesen Zane édesanyja. És mi volt a gyilkosság oka? A megölt lány éppen ugyan azon a napon született, mint az ő lánya, aki gyermekkorában meghalt. A nyilvánvalóan mentális betegséggel küzdő asszony továbbá megpróbálta rágyújtani a házat egy tucat tinire, majd miután terve füstbe ment, autójával véget vetett fia és saját életének is. Ez a rész a könyvben hihetetlenül gyorsan történt meg, csak kapkodtuk a fejünket. A legszomorúbb az egészben azonban az, hogy hiába történik négy haláleset, nem tudott minket meghatni, és nem azért, mert nem vagyunk empatikusak. A szereplők nagy részét alig ismerjük meg, így nem is tudjuk sajnálni őket, ami nagy hibája a könyvnek.

Összességében a történet egy remek alapötletre épül, a kivitelezéssel viszont voltak problémáink. A könyvet ennek ellenére is ajánljuk, viszont szerintünk csak egyszer olvasós.

A könyvhöz készült szimulációs játék megtekinthető a képre kattintva!

 

royal