Sziasztok! Rose vagyok a családom fekete báránya. Ezért is lett a becenevem Fekete Rose. De ne úgy képzeljetek el, hogy mindig feketében járok, csak a kedvem ,,fekete”. Igazából egy színes egyéniség vagyok. Szeretem a lányos csöpögős dolgokat, én is leülök megnézni egy romantikus filmet. Csak a társasági életem nem olyan mint, a családomé. Míg ők emberekkel foglalkoznak,addig én inkább a könyvekben találom meg a legjobb társaságot. Ezért volt az elmúlt nyaram,kezdetekben olyan mint ha nem is élnék. A szüleim megtiltották, hogy a szokásos családi nyaralásra egy könyvet is  magammal vigyek. Rettentő dühös voltam rájuk. Nem elég, hogy olyan helyre mentünk, ahol nincs más csak tenger, homok, állandóan bulizó fiatalok, és félmeztelen emberek akik ropogósra süttetik magukat a parton. Szörnyű. Két napig bírtam családom pezsgő életét. Ezért felkaptam a táskámat és elindultam a városba, keresni egy számomra értelmes helyet. Így kötöttem ki egy csodálatos könyvtárban.Ami másnak igen csak visszataszító hely volt, mert bár kívülről nem tűnt másnak mint egy lepukkant viskó az utca végén. Legtöbben el se jönnek idáig, de számomra volt benne egy megmagyarázhatatlanul vonzó dolog. Ahogy beléptem az ajtaján olyan volt mintha egy teljesen más világba csöppentem volna. Egy jóképű, magas, kinézetre korombeli, kicsit sápatag fiú fogadott.

-Szia Dimitri vagyok, az Angyalvér című könyvből. Én leszek aki elkísér téged a könyvek birodalmába.Remélem készen álsz. Indulhatunk?
Köpni nyelni nem tudtam, hogy tényleg az egyik kedvenc könyvem szereplője áll előttem. Így csak annyit tudtam mondani,hogy: - Aha.  Kézen fogott és elindultunk,én pedig csak döbbenten sétáltam mellette. Ahogy haladtunk előre, ámulattal szó szerint bámultam ahogy Kit és Helena a Kapd be szerelemből épp mesét olvas a kis Brandy-nek azon a bizonyos IKEA-s kanapén. Az ámulatból úgy tértem vissza, hogy Dimitri megbökte az oldalamat és csak annyit mondott:
- Ilyen amulattal inkább engem nézz ne őket
,én okkal szebb látványt nyújtok, és mellesleg  engem nem is zavar.Erre a mondatára csak felhúztam a szemöldököm és inkább hagytam a francba. Hirtelen a semmiből egyenruhás fiúk álltak neki dulakodni. Dimitri közéjük ugrott és olyan tekintettel nézett rájuk , hogy még én is vigyázba álltam. Ahogy a fiúkra néztem rákellett jönnöm, hogy ők számomra nem is ismeretlenek. Mert ők az általam régebben olvasott könyv szereplői. A St. Oswald-os fiúk voltak azok. Dimitri bosszúsan jött vissza hozzám és így szólt:

- Na látod Rose ezek voltak a hitvány St. Oswald-os fiúk. A tököm tele van már velük. Ha naponta ötször akkor egyszer sem ugranak össze. Egyébként Rose, ennyire elbűvöltelek, hogy meg sem tudsz szólalni a közelemben? Pedig még csak nem is használtam a bűvömet. 
-Most elhitted mi, hogy miattad vagyok szótlan? Pedig csak a körülöttem lévő dolgok, sokk hatása alatt vagyok.
-Pedig már azt hittem én vagyok ennyire csodálatos.
Nem akartam neki igazat adni, de valahol mélyen, de nem is annyira mélyen kezdtem más szemmel nézni Dimitrire. Mentünk tovább, majd egyszer csak Dimitri hirtelen megállított és berántott egy szekrénysor közé. De olyan lendülettel rántott meg, hogy elvesztettem az egyensúlyom és majdnem elestem. De ő elkapott a derekamnál fogva. Ekkor mélyen a szemébe néztem és megjelentek azok a bizonyos pillangók a pocakomban. Ezt ő is észre vette, és meg akart csókolni de én elfordítottam a fejem igy az arcomra kaptam a puszit.
-Ezt most miért csináltad? -vontam kérdőre.
-Nem akartam megzavarni Lena-t gyakorlás közben.
Ki néztem a sorok mögül és megláttam, hogy tényleg Lena az, az Enigmából.
Ahogy kijöttünk a sorból összenéztem egy lánnyal akinek furcsa kék csillogás volt a szemében , és egy másik könyv jutott eszembe. A Burok volt az.
-Ő volt Vanda. - mondta Dimitri.
A következő pillanatban egy kislány csapódott Dimitrinek. Ő leguggolt, felvette, és izgatott mesélésbe kezdett a kislány. A fiún látszott mennyire szereti őt. Egy édes mosollyal hallgatta a kislányt, és ez nekem is mosolyt csalt az arcomra. Fél füllel elkaptam ahogy egy Ken babáról mesélt. Ekkor jöttem rá, hogy ö Venise az Oh,boy-ból. Azt éreztem hogy én innen nem akarok hazamenni, kezdtem egyre jobban megkedvelni az idegen vezető fiút és az engem körbe vevő világot. Itt annyira csodás volt minden. Végre önmagam lehettem. De sajnos rá kellett jönnöm, hogy nem maradhatok tovább. Ugyan is Dimitri az ajtóhoz kísért. Búcsúzás képp átadott egy karkötőt amin egy T betű szerepelt. Egyáltalán nem értettem mi folyik itt, mi ez az egész de elfogadtam, utána meg csókolt . Mire megint kinyitottam a szemem már az utcán áltam, és olyan volt mint ha csak egy álom lett volna. De tudtam nem az volt ,mivel ott volt a kezemben a karkötő. Szomorú voltam, hogy mindennek vége, hogy nem tudtam elmondani Dimitrinek mit érzek, és hogy soha többé nem látom. Vagy még is ? Ahogy sétáltam haza neki mentem egy fiúnak aki ugyan úgy nézett ki mint Dimitri.
-Szia Tomas vagyok. Van kedved fagyizni?
Ekkor megint csak annyit tudtam kinyögni hogy: -Aha.
Boldog voltam, hisz tudtam ez nem véletlen. Így vált hát pezsgővé az én kis szürke élemet, és így lett ez életem eddigi legjobb nyaralása.

Csoport neve
Ceglédi Cések