1878. London

- Te is hallod ezt a hangot?- Amikor a városhoz közeledtünk valami furcsa egyszerre hívogató és hátborzongató hangot hallottunk, mely egyre csak erősödött.
- Nézzük meg mi az?- kérdezte Thomas. Rábólintottam és elindultunk a hang irányába. Perceken belül rájöttünk, hogy a könyvtár ódon épületéből szól, aminek nyitott ablakszárnyaiból éppen meglebegtette a szél a függönyöket.
A londoni könyvtár a múzeum hatalmas és gyönyörű épületében található az Euston úton.  Miután leraktuk a lovakat bementünk az épületbe, ahol káprázatos látvány tárult elénk.  A rengeteg könyv ellenére a figyelmünket mégis egy csapat ember ragadta meg. Egy kör alakú teremben álltunk és a terem közepén egy körben férfiak ültek. Közepén egy hegedülő férfi állt. Mindannyian fekete ruhát viseltek. Az ajtó mögöttünk nagy dörrenéssel becsapódott és a férfiak ránk pillantottak. Hirtelen mintha elfogyott volna a levegő és minden nesz százszor hangosabbnak hatott. Nem tudtam mit tegyek, ezért Thomasra néztem, aki legalább olyan ideges volt, mint én. Végül a csöndet a hegedűs férfi törte meg.
- Üdvözöllek Benneteket! Én Jordan vagyok és ezek itt a társaim. Mi mind a Fekete Hegedűsökhöz tartozunk. Kit köszönthetünk a személyetekben?
- Thomas Rose vagyok és ő itt a testvérem, Black Rose. 
- Minek köszönhetjük ezt a váratlan feltűnéseteket?
Úgy döntöttem, erre inkább én válaszolnék.
- Éppen erre jártunk átutazóban, amikor meghallottuk a különös dallamot, amit játszottál. Hihetetlen volt, egyszerre volt gyönyörű és hátborzongató. Hogyan csináltad?
- Évek gyakorlata.
Elkezdett egy újabb dallamot és az egyik fekete ruhás kezében lévő nyitott könyvből hirtelen mint egy jelenés kitáncolt két hiányos öltözetű, napbarnított bőrű ember és Jordan helyén elkezdték egymás ütni-verni. Körbenéztem és egy őrjöngő tömeg közepén találtam magunkat. Elképedtem, ugyanis a frizurám és a ruhám is megváltozott. Pislantottam és az igazság ólomsúllyal csapott le rám: egy gladiátorviadal lelátóján ültünk.
A dallam hamarosan megváltozott és habos-babos ruhában álltam egy hatalmas teremben, aminek közepén egy trón állt. Nagyon megdöbbentem, de ami még furcsább volt, az az, hogy Jordan ült a trónon és egyenesen engem nézett. Majd dörgő hangon kijelentette, hogy most már ő irányít minket. Hogy a trónterembe való belépéssel a jövőnket a kezébe adtuk és a ceremónia megszakításáért bűnhődni fogunk. Thomasra néztem, aki fagyos pillantást vetett a királyra. Majd azonnal mentegetőzni kezdett. Mindent bevetett, hogy soha nem látjuk többet egymást, hogy van pénzük és tudunk fizetni, csak hagy menjünk tovább, de Jordan nem engedett, folyamatosan azt mondta, hogy bűnhődni fogunk és félelmetes kacajt hallatott.
Minden homályos volt és minden olyan furcsa. Majd újra a könyvtár díszes termében álltunk. Jordan meredten nézett ránk.
- Minden rendben?- kérdezte.
- Persze – feleltem – de nekünk mennünk kell.
Kiviharzottunk a könyvtárból és pár percig némán bámultunk egymásra.
- Te is láttad mindezt? – érdeklődött Thomas kíváncsian.

- Persze – válaszoltam.
- Vissza kellene mennünk, nem?
- Egyértelműen nem. – Csak a gondolattól is megborzongtam. – Még csak az hiányzik, hogy egy horrort vagy egy thrillert olvasson valamelyik Fekete Hegedűs. Nem szívesen lennék szereplő a megelevenedő jelenetben.
Majd folytattuk utunkat és egész úton a történteken tanakodtunk.

Becsuktam a könyvet és visszatettem a polcra. 14:15. Kirohantam a könyvtárból, felszálltam a buszra. Egész hazaúton Black Rose felejthetetlen története járt a fejemben és reménykedtem, hogy egyszer velem is megtörténik a pezsgő könyvtárlátogatás.

 

 

 

Csoport neve
Bookfans