Irodalmi kritika és scrapbook 2.

never  ELFAJZOTTAK - Fekete Lovag, Budapest
  Választott könyv: Jessica Townsend: Nevermoor


 

 

 

„– Nevermoor… – suttogta maga elé.
Tetszett neki a hangzása. Mint egy titok, egy olyan szó, ami csak az övé.”


A Nevermoor egy Morrigan Crow nevű kislányról szól, aki Napszálltakor született. Ezért az elátkozott gyereknek járó különleges láthatatlan bélyeggel illetik, és minden rosszat, ami a városban történik, az ő számlájára írnak. Neki és a hozzá hasonló gyerekeknek (hiszen ezzel a különös tulajdonsággal nincs egyedül) tizenegy éves korukban Napszállta első éjszakáján meg kell halniuk. A tizenegyedik születésnapján besötétedik az égboltóra (ami a Napszálltát jelzi), s ezzel együtt megjelenik Jupiter North, a különös rőt szakállú idegen, aki felajánlja neki, hogy elviszi egy másik világba, ahol élhet. Ez a hely pedig nem más, mint Nevermoor. Azonban ennek a döntésnek ára van: ki kell állnia négy különös próbát, ahol ha elbukik, az az életébe kerülhet.

Ez a könyv sok nem várt meglepetést rejtegetett. Nagyon olvastatta magát a történet, az írónő stílusa jó értelemben véve egyszerű. Nincsenek kacifántos, végeláthatatlan mondatok, bonyolult szavak. Könnyen, gördülékenyen lehetett olvasni, ami nagy előnye a könyvnek. Kifejezetten humoros, ami nagy mértékben hozzájárul az élvezhetőségéhez. Az egyszerűséghez hozzátartozik a szereplők letisztultsága is: nem túlárnyaltak, mindenkinek jutott önálló személyiség, némi titokzatosság, és pár elkerülhetetlen rossz tulajdonság is, de valahol ettől lesz egy mese életszerű és ez így van rendjén. A könyv tagoltsága kifejezetten optimális. A fejezetek hosszúsága pont tökéletes ahhoz, hogyha netalántán le kell tennünk a könyvet egy tanóra erejéig (a rossz szokású olvasóknak előre megjegyezném, hogy én még akkor se tettem, és ez nem csak a szorító határidő hibája), akkor nyugodt szívvel folytathassuk az olvasmányt anélkül, hogy keresgélnünk kéne a sorok között hol is tartottunk éppen. A történet jól kidolgozott, minden felmerülő kérdésre választ ad, megmagyarázza a miérteket, ami egy óriási plusz pont.

 A végkifejlet sajnos nem meglepő, mondhatni kiszámítható, bár valahol ez is adja a báját a könyvnek, de ennek ellenére tényleg egy izgalmas, magával ragadó történet. Ha valakit mégis zavarna a kiszámíthatóság, akkor csak annyit tudunk ajánlani, hogy ne egy bűnügyi regényként fogjon hozzá, hanem sokkal inkább egy meseként. Próbálja meg átélni, elképzelni a történéseket és nyugodtan lepődjön meg egy különös fordulatnál, valamint ne zavartassa magát, ha a buszon, vagy egyéb tömegközlekedési eszközön hangosan felröhög egy-egy gyermekded poénon. A legnagyobb hátránya a műnek, hogy keveset kapunk Nevermoorból. Kevés a leíró rész a felépítéséről, és van, akinek ez adja a szabadságot, hogy ő képzelheti el tégláról téglára az épületek sokszínűségét az utcák szélességét, de vannak, akiket ez lehet, hogy egy kicsit zavar. Valamint az ott élő lényekről csak említés szintjén kapunk információt. Mégis, ha jobban belegondolok számomra igazán élvezetes volt, hogy az úgynevezett „macskarizmát” az Alíz csodaországban lelkes rózsaszín-lila mosolygó macskája bőrébe képzelhettem. Remélem, hogy az elkövetkezendő részekben (mivel ez egy kilenc részesre tervezett sorozat) ez nagyobb mértékben kap szerepet.

Nagyon sok mindenben hajaz a Harry Potter történetére, mivel mi most a Nevermoor első kötetéről beszélünk, a Bölcsek Kövével hasonlítsuk össze. Például sok az azonosság a cselekmények szempontjából, ami megalapozza azt a kiszámíthatóságot, ami fent már említve volt. Ilyen hasonlóságok a levél, ami egy olyan "világból" érkezik, amit addig főszereplőnk nem ismert. Ezek után ennek a titokzatos világnak egyik kulcsfontosságú szereplője lesz, mégpedig azért, mert szembe kell néznie a történet fő gonoszával, akitől mindenki retteg, mert veszélyt fenyeget az adott fantáziavilág adott társadalmi rendszerének fennállására. Voldemort és a Csudamíves is ember, aki szörnyeteggé vált, és aki jóval erősebb a többségnél, sőt, alig akad valaki, akiben méltó ellenfélre találhatna. A két gyerek pártfogója, a szóban forgó társadalmakban fontos emberek, ha nem a legfontosabbak. Érdemes összehasonlítani még a két történet főszereplőjét. Morrigannak nincsenek barátai, úgy gondolják mindent csak elront, és még a saját családjával sem ápol túl jó viszonyt. Pontosan ugyan úgy, ahogy Harry esetében. Ezekből kifolyólag Morrigan és Harry is zűrös gyerek, a történeteik játszódásának idején mindketten tizenévesek. Ígérem abbahagyom a szőrszálhasogatást, de előtte még leírnám ide, hogy ráadásul Potter és Crow is halálra volt ítélve, de megúszták.

scrapbook

A scrapbookunkon bal oldalon, a könyv címe alatt az égboltóra tornyát ábrázoltuk, a színes csíkokkal ellátott kör pedig a (felülről lefelé) napkeltét, delelőt, verőfényt, szürkületet és a napszálltát szimbolizálja.

Mellette a hollóval a főszereplő nevére utaltunk, amellett pedig egy fekete esernyő látható, mint a történetben Morrigan első igazi ajándéka, ami e nélkül is elég fontos szerepet kapott a történetben. Ezek fölött egy barna boríték kapott helyet, pontosabban egy licitlevél, amit a csudálatos társaságtól kapott Morrigan, és ami megváltoztatta az életét. (Itt szeretném megjegyezni, hogy a pecsét bizony hamisítatlan olvasztott viasz. Ennek az elkészítése volt az egyik legjobb rész a közös alkotás során! )

A lapon összevissza elhelyezett, világoskék fecniken azon fontos pillanat időjárása és időpontja olvasható, mikor a főhősünk, Morrigan Crow, Jupiter kíséretében, egy pókmicsodán, először lép át az egyik fantáziavilágból a másikba.