Irodalmi kritika és kézjegy 1.

kavicsCSOPORTNÉLKÜLIEK - Fehér királynők, Dunakeszi

Választott könyv: L. I. Lázár: Rejtőző kavicsok I.

 

 

 

A Barátságosak kategóriából nagyon nehezen tudtunk csak dűlőre jutni, hogy melyik könyvet is válasszuk. Végül a Rejtőző kavicsok I. lett a befutó, mert a cím megihletett minket a kreatív feladathoz, valamint érdekesnek tűnt a történet, és habár ismerjük a sokszor sulykolt mondatot, miszerint „nem a borító teszi a könyvet”, azért ez is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy végül erre a magyar ifjúsági regényre esett a választásunk.

A regény egy középiskolai osztályról szól, akikről több rossz történet kering, mint egy elítélt bűnözőről. Az osztály alfahímjei szórakozást űznek a tanárok elkergetéséből, kikészítéséből, ami egészen odáig fajul, hogy a pedagógusok még az iskolát is elhagyják. Ezek a műveletek egészen eddig sikerrel zárultak, mígnem az élet Anna szerepében egy igen nehéz feladat elé állítja őket. Mivel az osztály nem tud fogást lelni a magabiztos tanárnőn, így inkább beletörődnek helyzetükbe és az időközben megkedvelt nőt közel engedik magukhoz. Mint ahogy az már megszokott egy jól összerakott történetben, itt is kiderül, hogy az éremnek két oldala van, és senki sem az, akinek látszik.

Az elsőre talán rövidnek tűnő, 215 oldalas regény korántsem egy könnyű olvasmány. A történet lineáris, és első szám harmadik személyben íródott, ami által megismerjük a szereplők gondolatait, érzéseit, miközben mégis mintegy kívülállóként szemléljük az eseményeket. Ez számunkra mindig is egy különös elbeszélésmód volt, ami által úgy éreztük, hogy nem is vagyunk annyira a történet részesei. Mégis, talán ez az egyik oka annak, hogy annyira más volt ez a regény, mint amiket eddig olvastunk.

Már eleve a karakterek eltérnek a megszokottól: mindenkit mindössze a becenevén ismerhetünk meg, aminek néha köze sincs az igazi keresztnévhez. Praetor, Lille vagy akár Atács. Eleinte furcsának tűntek, és meg kellett szoknunk a megszólításokat, főleg akkor, amikor Anna teszi ezt meg, és ő viszont mindig átvált a valódi nevükre. Ez az első 50 oldal folyamán mindenképpen nehézséget okozott. Emellett azonban úgy éreztük, hogy olyan egyedi, kidolgozott karakterekkel találkoztunk, akikkel már jó régen nem. Mindenkinek vannak problémái, és mindenkinek van az életének egy olyan oldala, amit senki sem lát, senki sem ismerhet meg - még a legjobb barátok sem. A sok fiú főszereplő elég erős kezdésnek bizonyult, azonban hamar elvált, hogy kik is a kulcsjátékosai ennek a történetnek, és kik azok, akik csak hozzásegítik, vagy éppen hátráltatják a végkifejletet. Egy másik nagy igazság is megfogalmazódott a könyvben, mégpedig, hogy a barátokból válhatnak a legnagyobb ellenségek. Azonban itt ez sem a megszokott módon történik, és nem is igazán ellenség lesz az a fiú. Inkább azt teszi, amit a szíve diktál, a bosszúja élteti. Csak nem biztos, hogy ez éppen a helyes út.

Valamint végül, de nem utolsósorban mindenképp említést kell tennünk a nyelvezetről. Meghökkenve olvastuk az oldalakat, és egyszerűen nem tértünk napirendre afelett, hogy hogyan is beszélnek a fiatalok. De nem csak a fiatalok, a szülők, a tanárok, úgy általában mindenki ebben a regényben. A kifejezések, a szlengek teljes mértékben eltérnek a mai tinédzserek gondolkodásmódjától, kommunikációjától, ami miatt megkérdőjeleztük azt is, hogy melyik korban játszódik, ez a 2012-ben íródott könyv. Ha össze kéne foglalnunk öt szóban, az mindenképpen így szólna: egy Shakespeare dráma prózai formában. Egymást követték a magyar nyelv sajátosságain alapuló szóviccek, a rímek, az egész könyv mintha egy nagy párbeszéd lenne pár kisebb leírással megszakítva. Semmit sem tudtunk meg az iskoláról, a környezetről, a szereplők lakásáról, minden a képzeletre volt bízva: hiszen ebben a történetben, mindezek nem lényegesek. Lázár Ildikó játszi könnyedséggel csűri-csavarja a történet fonalát, egészen addig, amíg az egészből egy óriási szójáték kerekedik, miközben lepereg előttünk a történet minden pillanata. Egyszerűen zseniális.

Összességében azt kell, hogy mondjuk, ez a könyv lenyűgöző volt, minden hibája és a minket, mint olvasókat ért megpróbáltatások ellenére. Valami olyat adott, ami más volt. Olvashattunk benne szerelemről, csalódásról, társadalmi problémákról és egyszerű tinédzserekről is. A regény üzenete folyamatosan bontakozott ki a szemünk előtt, érintve olyan témákat, amikre egyáltalán nem számítottunk, kezdve a tanár-diák viszonytól, a drogproblémákon át az igazi anyai szeretetig. Valóban egyedi volt ez a történet, és minden fenntartásunk ellenére boldogan fogunk visszaemlékezni erre a könyvélményre.

kézjegy

Az 5. forduló kreatív feladata is nagyon tetszett mindannyiunknak, és amint megláttuk ezt a könyvet, elolvastuk a tartalmát, máris tudtuk, hogy mit fogunk belőle készíteni, hogyan fogjuk otthagyni a "kézjegyünket". A regényben igen nagy szerepet kapnak a kavicsok, rengeteg kis elejtett utalás van benne ezekkel kapcsolatban, a végül pedig kiteljesedik a szerepük. Az írónő általuk megfogalmazza a regény egyik mondanivalóját, miszerint azért adnak az emberek becenevet a másiknak, mert nem akarják a mindenki által használt nevén nevezni azt, akit igazán szeretnek. Szerintünk ez egy nagyon szép gondolat, és ezért döntöttünk úgy, hogy mi is e köré építjük fel a kreatív feladatunkat.

A képen egyfajta könyvjelző látható, amikre két kő van "felfűzve". Az egyikre olyan szavakat írtunk, amik eszünkbe jutottak a könyvről, amik nekünk ezt a könyvet jelentették. Úgy gondoltuk, ezek a szavak által talán betekintést nyerhetnek az olvasók egy kicsit abba, hogy mit is rejt ez a regény. (A szavak: művészet, szerelem, egyediség, való élet, tudás, erős karakterek.) A másik kavicson a kedvenc idézetünk olvasható, ami szintén a könyv egyik kulcsmondata, valamint szerintünk tényleg egy nagy igazság. ("Ha... Anna szerint ez a magyar nyelv legszomorúbb szava.") A könyv annál az oldalnál van kinyitva, ahol a becenév magyarázatát olvashatjuk.