Fehér Királynők - L. I. Lázár: Rejtőző kavicsok I.

LEGJOBB KÉZJEGY: CSOPORTNÉLKÜLIEK - Fehér Királynők, Dunakeszi
L. I. Lázár: Rejtőző kavicsok I.

Az 5. forduló kreatív feladata is nagyon tetszett mindannyiunknak, és amint megláttuk ezt a könyvet, elolvastuk a tartalmát, máris tudtuk, hogy mit fogunk belőle készíteni, hogyan fogjuk otthagyni a "kézjegyünket". A regényben igen nagy szerepet kapnak a kavicsok, rengeteg kis elejtett utalás van benne ezekkel kapcsolatban, végül pedig kiteljesedik a szerepük. Az írónő általuk megfogalmazza a regény egyik mondanivalóját, miszerint azért adnak az emberek becenevet a másiknak, mert nem akarják a mindenki által használt nevén nevezni azt, akit igazán szeretnek. Szerintünk ez egy nagyon szép gondolat, és ezért döntöttünk úgy, hogy mi is e köré építjük fel a kreatív feladatunkat.

A képen egyfajta könyvjelző látható, amire két kő van "felfűzve". Az egyikre olyan szavakat írtunk, amik eszünkbe jutottak a könyvről, amik nekünk ezt a könyvet jelentették. Úgy gondoltuk, ezek a szavak által talán betekintést nyerhetnek az olvasók egy kicsit abba, hogy mit is rejt ez a regény. (A szavak: művészet, szerelem, egyediség, való élet, tudás, erős karakterek.) A másik kavicson a kedvenc idézetünk olvasható, ami szintén a könyv egyik kulcsmondata, valamint szerintünk tényleg egy nagy igazság ("Ha... Anna szerint ez a magyar nyelv legszomorúbb szava."). A könyv annál az oldalnál van kinyitva, ahol a becenév magyarázatát olvashatjuk.

K