Fehér Királynők - Karen M. McManus: Lehull a lepel

LEGJOBB IRODALMI KRITIKA JELÖLT
CSOPORTNÉLKÜLIEK - Fehér Királynők, Dunakeszi
Karen M. McManus: Lehull a lepel


Na, de vajon lehullik az a bizonyos lepel?
Mint ahogyan előttünk sokan, mi is nekiveselkedtünk, hogy az elsöprő „első látásra könyvszerelem” kritikák ellenére teljesen objektíven, minden előítélet nélkül, még egy kis izgalommal is, nekivágjunk az öt bayview-i gimnazista történetének. A könyv kézről kézre járt, és egymás között olykor parázsló vitába, máskor mélységes egyetértéssé alakult a könyvről folytatott, „bájcsevejünk”.
Az alaptörténet szerint öt, teljesen különböző klikkből származó tinédzsert büntetőszobára ítélnek órák után. Ismerős a sztori, nem? A kissé klisésnek tűnő bevezetés után színre lép a bűnügyi történeteket megszégyenítő csavar: Simon, a csodabogár meghal. Ez persze nem csupán a véletlen műve, hanem meglepő módon előre eltervezett gyilkosság, legalábbis eleinte azt hisszük. Nate, Cooper, Bronwyn és Addy azon nyomban gyanúsítottá válnak, merthogy a rendőrség számára a legkézenfekvőbb megoldás szerint a négy diák összejátszott Simon ellen, mielőtt szegény fiú kiteregette volna névtelen blogján a magánéletüket. Ők viszont csalafinta módon eltették a firkászt láb alól. Tiszta sor. Találni kell minél több bizonyítékot (amiből márpedig igencsak kevés áll a hatóságok rendelkezésére), le kell őket tartóztatni, irány a kiskorúak börtöne, aztán az ügy lezárva és a rendőrség mossa kezeit. Vagy mégsem?
A kontra oldalon a listánk elég hosszúra sikeredett, miután összeszedtük gondolatainkat a könyvvel kapcsolatban. Ugyan elvileg nem kéne befolyásolnia az olvasási élményt, mégsem tudtunk szemet hunyni a felett, hogy mennyi hibát találtunk a regény során. Ez természetesen nem az írónőt minősíti, sokkal inkább a korrektort, valamint a fordítót. Rossz volt olvasni a temérdek pontatlanságot, nevek felcserélését a történet folyamán, ami nem könnyítette meg a váltakozó szemszögekkel való játékot, ugyanis sokadiknál már simán tovább haladtunk, nem tulajdonítva nagy figyelmet az újabb elgépelésnek. Most már azt kívánjuk, bár ez lenne a könyv legnagyobb hibája!
Elismerjük, hogy írónak lenni, és valami teljesen meghökkentően újjal manapság nehéz előállni. Olyat alkotni, amely távol áll a megszokott történetektől, és nem is felháborítást keltő, mivel az aurea mediocritas még a tapasztalt írók elől is rejtve van. De kérdezzük mi: ennyire? Vegyük például a karaktereket. Persze, elsőre mindenkinek van egy elképzelése arról, hogy mik is lehetnek a bizonyos emberek nagy „titkai”, amelyeknek a nyilvánosságra hozatalától annyira félnek, hogy képesek lennének ölni érte. A gond ez esetben pont az volt, hogy beigazolódott minden gondolatunk. A kitűnő tanuló csalt a dolgozatoknál, a bajkeverő drogokkal kereskedett, a szépségkirálynő megcsalta barátját, az olimpia bajnoki címre is esélyes sportoló pedig a saját neméhez vonzódik. Ki gondolta volna? Ha esetleg a folyamatosan tanuló zseni titkon kirabolt volna egy bankot, talán felhúztuk volna a szemöldökünket, hogy na, erre nem számítottunk, azonban ez így mind nagyon közhelyes, és egyáltalán nem olvastuk lélegzetvisszafojtva a sorokat.
A regény stílusa sem lett a kedvencünk. Egy ilyen alapszituációnál, ráadásul a több szemszögből, nagyon összetett, napra, órára és percre pontosan sorra vett fejezeteknél az ember arra vágyik, hogy szinte le se tudja tenni ezt a regényt. Azonban sajnos megint csalódnunk kellett. Mindannyian tisztában vagyunk vele, hogy egy történetet meg kell alapozni, fel kell építeni a saját kis világát, de amikor már 200 oldal felett járunk, és még mindig azt olvassuk, hogy hogyan néz ki Nate vagy akár Bronwyn lakása, milyen a kapcsolatuk a szüleikkel, és hogy megint hogyan kell elmenekülniük a sajtó elől, akkor már mi is inkább becsukjuk a könyvet, és letesszük az asztalra.
Végezetül kitérnénk a körülményekre és az elmaradhatatlan fináléra is. Az Amerikai Egyesült Államok nem olyan kicsi hely, és pár millió embernek otthonául szolgál, így elég sok a hír és a különböző zavargás, amelyet leadhat a televízió, mégsem értettük pontosan azt a hatalmas felhajtást, amilyet az írónő kreált. Oly sok, ennél sokkal nagyobb kaliberű eset történt már, és még történni is fog abban a hatalmas országban, hogy egy ilyen „gyilkosságot” egy szempillantás alatt megfejtenek, vagy átveszi a helyét egy másik, miután ennek kijárt az öt perc hírnév.
Az erős negatívumokkal szemben azért került megjegyzés a pro oldalra is. A káosz (vagy éppen nem lassan csordogáló történetvezetés) után egy eléggé szépen összeállított és kibontott képet kaptunk egy mesébe illő happy end-del, ami bár várható volt, mégis megnyugtatott minket, hogy visszaállt a világ rendje. Az olykor akadozó történetet az írónőnek sikerült jókor, jó időben felélesztenie a hamvaiból, hogy az olvasó mégis visszavegye a kezébe a könyvet. Egyszeri olvasásra mindenképpen tökéletes mindazok számára, akik szeretik a young adult könyveket, valamint egy lightos krimit szeretnének a polcaikon tudni.