FLF - Amy Kathleen Ryan: Ragyogás

LEGJOBB IRODALMI KRITIKA JELÖLT
BARÁTSÁGOSAK - FLF, Eger
Amy Kathleen Ryan: Ragyogás


Olyan űrhajós könyvet akarsz olvasni, amely tudományosan is helytálló? Olyan regényt keresel, amelynek a fordulatai nem sejthetőek? Olyan olvasmányra vágysz, amely különleges emberi kapcsolatokat és személyes problémákat vázol föl? Akkor szó nélkül ajánlom Andy Weirtől A marsit. Ezt nem.
Amy Kathleen Ryan Ragyogása elrugaszkodott, szerelemközpontú, abszolút hiteltelen és hihetetlen tudományos szempontból. Képzeljük el a végtelen űrt. Képzeljünk ebbe a nagy űrbe két random ponton elhelyezett űrhajót. Nos, mekkora az esélye, hogy ez a két tárgy minden radar és iránymutatás nélkül megtalálja egymást adott időn belül? Szinte semmi. Mekkora az esélye, hogy minden védőruha nélkül túlél egy ember egy ugrást az űr vákuumában? Szinte semmi. Mekkora az esélye, hogy egy kamasz lány, aki soha életében nem repült, el tud vezetni egy siklót egy csillagködben, és hazatalál? Szinte semmi. És annyi ilyen kérdést tudnék még feltenni...
Oké, én értem. A sima szerelmi történet már unalmas. Lehet, hogy régi célja volt az alkotónak egy sci-fi regényt befejezni. De ha már ilyenre adta a fejét, legalább egy kicsit utána kellett volna néznie a témának, nemcsak a hollywoodi filmekből átemelni az elemeket. Az egész történeten végigvonul az érzés, hogy még maga Amy Kathleen Ryan se tudta, miről beszél. Példának okáért, nem véletlenül folyik kutatás a Nemzetközi Űrállomáson az űrben termeszthető növényekről. Teljesen más környezet. Erősen kétlem, hogy egy fügefa túlélné a nulla gravitációt. Meg a hajó elektromos berendezései se a szabadon repkedő vizet.
Ha csak a Nemzetközi Űrállomásra készülő asztronautákra gondolunk, egyértelmű, hogy egy nagyon sűrű rostán kell átjutniuk mindenféle szempontból, és rengeteg tesztet kell megoldaniuk - többek között pszichológiai felméréseket is -, hogy egyáltalán fontolóra vegyék, hogy kilövik őket az űrbe. Ehhez képest olyan logikátlan és veszélyes cselekedeteket követnek el az űrhajók vezetői, minthogy kirabolják és lemészárolják a másik kolonizáló hajót, hogy náluk is szülessenek gyerekek! Holott ugyanoda tartanak! Na, én nem vagyok tudós, de szerintem ennél kockázatosabb már csak az lett volna a kolonizációs küldetésre, ha egyenesen belehajtanak egy csillagba. Vagy ha kinyitják az ablakokat.
A történetnek kettő alappillére volt. A hajó sorsa és a szerelmi szál. Azt hiszem, egyértelmű, hogy az űrhajó már alapjában véve nem élte volna túl a kozmoszt, de az, hogy ráadásul ilyen inkompetens legénységgel áldották meg, az már mindennek a teteje.
A szerelmi szál pontosan kettő fejezet erejéig volt jelen. *SPOILER* következik: Az első fejezetben, ahol az egyik főszereplő kikosarazta a másikat, és az utolsóban, ahol... nos, ahol intimebbre fűzték egymás között a kapcsolatot. Visszatérsz egy több hónapos csillagközi utazásról, ahol az életben maradás volt a cél, és miután megtudod, hogy a barátaid szülei és a te apád is meghalt, illetve, hogy nagy eséllyel halál vár rátok, az első gondolatod az, hogy jó ötlet lenne magatokra zárni a szoba ajtaját. Rendben, a stressz vad ötleteket csalogat elő, de ennyire? *SPOILER VÉGE*
Minden esetre, gondolkodhatunk úgy is, hogy ez a jövőben játszódik. Biztos már mások a bevett szokások. Viszont a legtöbb szerző már tudja, hogy a szerelmi szál nem fog működni, hogyha a résztvevői között nincs kémia. És maga Amy Kathleen Ryan vallotta be, hogy a főszereplők csak azért vannak együtt, mert a legénység azt akarja. Akkor mi okunk lenne sajnálni azt, hogy külön kerültek egymástól? Miért kéne aggódni a kapcsolatukért? Hiszen nem igazán szerelmesek, lehet, hogy még jobb is nekik, hogy több millió kilométer választja el őket egymástól. Attól pedig, hogy azt mondatja a főszereplőkkel, hogy hiányoznak egymásnak, nem hihető. Akármit mondhatnának, nincs alátámasztva.
Azt hiszem, egyértelmű, hogy ez a könyv nem igazán nyerte el a tetszésemet. Igazság szerint egyáltalán nem. Gondolkodtam rajta, hogy mit tudnék felhozni a mentségére, és az jutott eszembe egyedül, hogy legalább rövid volt. De hát nem, mert folytatásos! Szóval azt hiszem, ideje zárnom a soraimat, mert szégyellem, hogy ennyire rossz kritikát tudok csak megfogalmazni.
Nem ajánlom ezt a könyvet. Talán csak fiatal, űrhajós regényekkel és jó romantikus szálakkal ismeretlen olvasóknak. Hatalmas csalódás lesz azoknak, akik valami nagyot várnak tőle. Vagy azoknak, akik egy alapszintet várnak tőle. Vagy akármit. Elvárás nélkül üljenek neki a bátrabb könyvmolyok, és ne aggódjanak, ha rossz olvasmánynak könyvelik el, mert a Ragyogás több sebből vérzik.