A videót nagyon sokáig húztuk, mivel nagyon nehéz volt ak ülönböző munkaidőnkkel összeegyeztetni, így végül a csatolt link lett az egésznek a vége.
A könyv az asztalon az egyik Addie kötetünk lesz, aminek a videóban látható képek hangulatát idézte számunkra.
A lány, aki a könyvet lapozza Addie jellegzetes zöld felső - bőrdzseki kombóját viseli, az ujján Addie fa-faragott gyűrűjével, így lehet értelmezni úgy is, hogy Addie olvassa újra a saját életét könyv formájában, aminek az eleme a tényleges könyv végén is megtalálható.
A dalválasztsunk egyfelől szintén Addinek szólt, aki eddig nem tudott mást, csak emlékezni a saját mőltjára, amit most a kezébe is foghat.
Másrészről viszont saját magunk felé is, mivel némelyik karakterrel azonosulva mi is otthonra leltünk a lapok között.
https://drive.google.com/file/d/1Ky4eSbYyHBDf130TNiS-OkY9flM8gpGL/view?…
A legtöbb emberben, aki nagyon sokat olvas, megvan az a késztetés, hogy minél több zsánerbe belekóstoljon. Egy kis horror itt, egy kis költészet ott, teleszórva néhány klasszikussal és máris megvan a tökéletes elegyünk az olvasott ember képének megteremtéséhez. Azonban, az én tapasztalataim szerint, mindenkinek megvan az a két-három műfaj, ami vissza-vissza húzza, ami kényelmet és kihívást biztosít egyben. A kedvenceink, ha úgy tetszik.
Ezért kerültünk akkora bajba, mikor az utolsó oldal végére értünk V.E. Schwab Addie LaRue láthatalan élete c. könyvében. Nem azért, mert nem tetszett nekünk, félreértés ne essék, a kedvencek polcára határozottan felkerül. Hanem mert egyszerűen nem tudjuk beskatulyázni.
Nagyvonalakban a könyv Addie LaRue életéről mesél nekünk, aki egy tizennyolcadik századi francia kis falucskában nevelkedett, míg rá nem jött, hogy az az élet nem elég neki, hogy többet akar. Egy kétségbeesett éjszakán köt egy alkut, ami szerint olyan hosszú életet élhet, amilyet csak akar, viszont soha nem hagyhat nyomot a világban. Amint valaki hátat fordít neki, az emléke semmivé lesz.
A könyv a 2010-es évek New York-ja, és Addie múltja között ugrál miközben megismerjük Addiet, és különböző emberek armadáját, akik nyomot hagytak az ő életében, ha ő nem is hagyhatott nyomot másokéban.
V.E.Schwab, az írónő, egyébként is ismert arról, hogy nincs két ugyanolyan kötete, viszont az Addie LaRue láthatatlan élete még ezek a kötetek között is különleges. A könyv olvasása során végig lehet hallani az írónő hangját, nem hagyja el a jellegzetes, már-már meseszerű, dallamos írásstílusát. A könyv témáját tekintetbe véve, először komolytalannak érződhet a narratíva, viszont ahogy haladunk a történetben mesterien fűzi a szavait. Volt valami utánozhatatlanul szívfacsaró abban, ahogy a mondókaszerű mondatok darabokra törik az ember lelkét.
Ami a könyv műfaját illeti, nem csak mi, de ahogy láttuk az egész internet is eléggé meg van lőve. Addie történetét olvassuk, tehát néhol olyan, mintha egy memoárt lenne. Emellett történelmi. Romantikus. Fantasy. A könyv zsenialitása talán abban is rejlik, hogy nem tartozik igazán egyikhez sem.
A karakterek, még a mellékkarakterek is, akikkel csak futólag találkozunk egyediek és olyan valóságosnak érződnek, mintha bármelyik pillanatban leléphetnének az oldalakról. Nehéz megmondani, hogy mind ugyanannak az embernek a fejében születtek, hiszen a motivációik, a múltjuk, a viselkedésük, a beszédük, mind a sajátjuk. A könyvet olvasva számtalanszor találtuk magunkat szerelembe esve a karakterekkel, és nem csak Addievel, Henryvel, vagy Luc-al. Olyan fel-felbukkanó karakterek is belopták magunkat a szívünkbe, mint Remy, Sam vagy Estelle, és ugyanúgy éreztük a hiányukat a lapokról, mint Addie.
A könyv vége pedig külön bekezdést érdemelne magának. Külön bekezdést is kap, de tényleg csak egy féle jelző ismételgetésével tudnánk megtölteni: tökéletes. Nem a hagyományos értelemben véve, ahol a herceg megöli a gonosz sárkányt és elnyeri a hercegnő kezét, majd a fehér paripán ellovagolva a naplementébe boldogan élnek, amíg meg nem halnak. Tökéletes abban az értelemben, hogy a karakterek nem hazudtolják meg önmagukat. Hogy hibáznak és félnek és akarnak, és attól, hogy a könyvnek vége, hogy lezárul az a bizonyos utolsó mondat, ők nem szűnnek meg létezni. A történetük ugyanúgy folytatódik tovább, akkor is, ha mi már csak megtippelni tudjuk majd a végét.
A könyvet idősebb tinédzser, vagy felnőtt kortól ajánljuk, kifejezetten a különböző mentális betegségek folyamatos és explicit jelenléte miatt, de javasoljuk mindenki vegye a kezébe, aki nyitott egy olyan ember történetére, aki mindent látott anélkül, hogy őt bárki más látta volna.
És mi más vezethette volna a sort, mint a Percy Jackson filmek?
